Ugrás a tartalomra

Marhalevél kezelése

A marhalevél olyan hatósági bizonyítvány, amely igazolja az állat tulajdonjogát, továbbá azt, hogy az állat szállítása, illetve forgalomba hozása megfelel az állat-egészségügyi szabályoknak. Kizárólag belföldi állatforgalomra érvényes, az országból kivinni tilos. A marhalevelet az állattartó köteles kiváltani. Az állattartó köteles gondoskodni állatainak az Állat-egészségügyi szabályzatban meghatározott megjelöléséről.

Az eljárás megindítása

Az eljárás kérelemre indul. A kérelmet személyesen lehet benyújtani.

A kérelem benyújtásakor a tulajdonjogot igazolni kell a következők szerint:

Az állat tulajdonát a marhalevél kiállításához az állattartónak az alábbiak szerint kell igazolnia:

  • a) marhalevéllel még el nem látott állat esetén
    • 1. üzemszerűen működő gazdaságok a saját nyilvántartásuk kivonatával,
    • 2. mezőgazdasági kistermelő esetében a kistermelő nyilatkozatával,
    • 3. fegyveres erők és testületek, rendészeti szervek állatainál az általuk kiállított és az állat leírását is tartalmazó nyilatkozattal,
    • 4. örökség vagy hagyományozás útján szerzett állat esetében az e tényt bizonyító okirattal;
  • b) marhalevéllel már ellátott állat esetén
    • 1. az előző marhalevéllel,
    • 2. a külföldi marhalevéllel.
    • (3) A jelölés igazolására
      • a) a marhalevél kiállításának kérelmezésekor a 2. § a) pontjában felsorolt állatoknál a kérelemhez csatolni kell a megjelölést végző szakember, tenyésztő szervezet, illetőleg állatorvos nyilvántartásán alapuló igazolását, hogy az állat megjelölése megtörtént és milyen jelölést alkalmazott;
      • b) a 2. § b) pontjában felsorolt állatok esetében a megjelölést az állattartó saját maga is elvégezheti. Ez esetben jegyzőkönyvben köteles nyilatkozni a jelölés megtörténtéről és az alkalmazott jelről.

Az ügymenet leírása

A belföldi marhalevél-nyomtatványt a kerületi önkormányzat jegyzője rendeli meg.
Az állattartó az alábbi esetekben köteles a tartás, szerzés vagy elidegenítés helye szerint illetékes jegyzőnél az állat tulajdonjogának és forgalomképességének marhalevelet váltani:

  • b) a zárt körülmények között tenyésztett, vadon élő, hasított körmű haszonállatok (pl. vaddisznó, dámvad, őz, szarvas, muflon) részére - korukra való tekintet nélkül -, ha
    • 1. az állatot, állatokat állatvásárra, -kiállításra, -díjazásra, más község területén történő legeltetésre vagy tulajdonosváltozás nélkül más község területén lévő tartási helyre hajtja vagy szállítja,
    • 2. az állat(ok) tulajdonjogát másra átruházza (eladja, elcseréli, elajándékozza stb.), vagy bírósági ítélet, öröklés, illetőleg hagyomány útján annak tulajdonjogát megszerezte,
    • 3. az állatot, állatokat, közfogyasztásra vagy közvágóhídon magánfogyasztásra történő levágatásra hajtja, illetőleg szállítani kívánja;
  • d) a külföldi marhalevéllel továbbtartásra vagy tenyésztésre behozott állat(ok) részére - a külföldi marhalevél egyidejű bevonásával - beérkezésüktől számított nyolc napon belül;
  • e) a közös marhalevélen jelzett állatokból azokra, amelyek értékesítése egyedenként vagy kisebb csoportokban történik.

A jegyző az állattartó kérelmére egyedi vagy közös marhalevelet állít ki, és azon irányítási intézkedést, állat-egészségügyi igazolást jegyez fel, illetőleg az alábbiak szerint lejegyzést végez (továbbiakban marhalevél-kezelés):

    • a) minden esetben egyedi marhalevelet állít ki, ha az állat tartási helye egyedenként változik;
    • b) közös marhalevelet állít ki a szállító jármű(vek) befogadóképességére figyelemmel, de legfeljebb harmincöt állatig a 2. § b) pontjában felsorolt állatok esetén, ha az állatok vágóállatként kerülnek eladásra és levágásuk magán- vagy közvágóhídon történik, valamint, ha az állat(ok) irányítása ugyanazon tartási helyre és tulajdonoshoz szól;
    • c) jogosult az állat-egészségügyi igazolást a marhalevélen kiállítani, kivéve, ha az állat-egészségügyi hatóság (hatósági állatorvos) az illetékességi területén állat-egészségügyi okból forgalmi korlátozást rendelt el, és azt a marhalevelek kiadásáról, kezeléséről vezetett nyilvántartásba feljegyezte;
    • d) a marhalevél „állat-egészségügyi igazolás” című része a kiállítástól számított hat napig érvényes, amelynek lejárta után a 2. § b) pontjában leírt esetekben megújítását kell kérni a jegyzőtől;
    • e) az állat tulajdonjogának vagy tartási helyének megváltoztatása esetén „irányítási intézkedéssel” feltüntetni a marhalevélen az új tartási helyet, illetőleg az új tulajdonos nevét;
    • f) a marhalevélen szereplő állatlétszám egy részének elidegenítése, elhullása esetén ezeket a marhalevélről lejegyzi.

A jegyző a marhalevelet csak abban az esetben állítja ki, ha az állattartó az állatát, állatait az állat-egészségügyi és az állattenyésztési jogszabályoknak megfelelő, külön jogszabály szerint meghatározott jelöléssel látta el, vagy jelöltette meg. A kiállított marhalevelekről, az azokra jegyzett irányítási és egyéb intézkedésekről a jegyző köteles nyilvántartást vezetni. 

Jogszabály:

Ügyintéző:

Görbe László Tel: 4011-595 fszt. 11-es szoba

Csatolmány Méret
kerolap_marhalevel_kiadasahoz.doc (36 KB) 36 KB