Gyógypedagógiai hálózat alakul a Kertvárosban

2017. szeptember 1-jétől gyógypedagógiai hálózat létesül a XVI. kerületi óvodákban. Az újonnan felvett szakemberek bemutatása során dr. Csomor Ervin alpolgármester elmondta, hogy minőségi ugrást szeretnének elérni a kiemelt figyelmet igénylő, sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek ellátása területén. A hálózat működéséért a Margaréta Óvoda lesz felelős a hálózat székhelye pedig az Árpádföldi Közösségi Házban lesz. Az ellátáshoz nyolc magasan képzett új kollégát (logopédust, gyógypedagógust, fejlesztőpedagógust) alkalmaz ősztől az önkormányzat, sőt amennyiben igény mutatkozik rá , akkor létszámukat bővíteni fogják. Évről – évre nő a sajátos nevelési igényű gyermekek száma, ez a számok nyelvén: a 2014/2015-ös tanévben 58 fő, 2015/2016 70 fő és a 2016/2017-es tanévben pedig 83 fő, az új tanévben várhatóan ennél is több gyerekre kell számítani.

A gyermekek fejlesztésének és fejlődésének nyomon követésére az adatvédelmi szabályoknak is megfelelő informatikai program készül, melyet az érintett szülők is figyelemmel tudnak majd kísérni.

Az alpolgármester elmondta azt is, hogy a XVI. Kerületi Önkormányzat évente az óvodák rezsiköltségén és az alkalmazottak bérezésén felül, több mint 200 millió forintot biztosít az óvodák technikai működtetésére. Erre jó példa, hogy minden gyermek higiéniai eszközeire (wc papír, fogkrém, zsebkendő stb.) gyermekenként és nevelési évenként 50.000 forintot költenek, de jut pénz többek között gyermekenként 5700 forint kirándulásra, 5029 forint rajzeszközökre és 3990 forint friss gyümölcsökre is.

A sajtótájékoztató alkalmával elhangzott, hogy az  „Egy iskola, Egy óvoda ” felújítási program keretében idén nyáron  233 millió forintból a Fecskefészek Óvoda Baross Gábor utcai új épülete szépül meg, ennek keretében kibővüll három új csoportszobával, 75 férőhellyel. Ezen felül megújul még a XVI. kerületi Napsugár Óvoda Ágoston Péter utcai telephelyének udvara is és hamarosan átadásra kerül a Centenáriumi óvoda új torna és fejlesztőszobája is.

Dr .Csomor Ervin alpolgármester  bejelentette azt is, hogy a soron következő őszi Képviselő-testületi ülésen indítványozni fogja az óvoda pszichológusok létszámának emelését, valamint a  SNI gyerek ellátásában részt vevő óvónők szakmai továbbképzésének finanszírozását. Tervben szerepel kerületi szinten két fő többlet óvónői létszám biztosítása is, hogy betegség vagy előre nem látható ok miatt nem maradhasson hosszú távon egy óvónő egyedül egy csoportban.