Ugrás a tartalomra

Kovács Péter polgármester összefoglalója a december 4. és 10. közötti eseményekről

Polgármester úr szokásos heti beszámolójából (december 04. - december 10.) a következőket tudhattuk meg:

- Megtartotta decemberi nyilvános testületi ülését a képviselő-testület. A legfontosabb témák között volt az egyik felnőtt háziorvosi praxis átadása, a Georgina utcai volt nyugdíjas otthonra vonatkozó elővásárlási jog kérdése, valamint a Naplás-tó halőri feladatainak ellátása is.
- Műszaki bejárást tartottak a Csobaj utcában épülő idősotthon közbeszerzési eljárásával kapcsolatban.
- 140 éves lett az országos Vöröskereszt, ennek alkalmából helytörténeti bemutatót tartott és kiállítást szervezett a Magyar Vöröskereszt XVI. kerületi szervezete, illetve a Kertvárosi Helytörténeti és Emlékezet Központ. 
- Advent második vasárnapján a Centenáriumi Lakótelepen is meggyújtották a közös adventi koszorú második gyertyáját.
- Magánberuházás keretében elkészült a mátyásföldi jégcsarnok, amely a nagyközönség számára is megnyílik.