Ugrás a tartalomra

Búcsúzunk dr. Erdőközi György aljegyzőtől

Életének 58. évében COVID-fertőzés következtében elhunyt dr. Erdőközi György, önkormányzatunk aljegyzője.

1964-ben született Erdélyben, 1989-ben települt át Magyarországra. Rövid ideig dolgozott bölcsődében, de 30 éve már a XVI. kerületi Önkormányzat kiváló munkatársa volt. Kezdetben szociális területen dolgozott, majd a Gyámhivatal vezetője, később a Szociális -és Egészségügyi Ügyosztály vezetője volt.

Folyamatosan képezte magát, előbb igazgatásszervezői, majd jogász diplomát szerzett, az utóbbi időben pedig angol tudását fejlesztette. A jogi egyetem elvégzése után aljegyzőként folytatta pályafutását.

Munkáját a hivatástudat jellemezte, barátságos, kedves, segítőkész személyisége miatt mindenki szerette.

Dr. Erdőközi György aljegyzőt, a XVI. kerületi Önkormányzat saját halottjának tekinti.

Emlékét kegyelettel megőrizzük!