Ugrás a tartalomra

Helytörténet: Fossziliák - Fénybe dermedt múlt

Kibomlott a tavasz, indulnánk neki a világnak, hogy beleszimatoljunk a nyüzsgésbe, kinyílhatnának a kerthelyiségek, de ez az idei év immár a második, hogy csak óvatosan, a kertből, a kerítés mögül tanulmányozhatjuk az utcán táncoló fényeket. Bizakodunk. De addig is, itt a gyűjteményben elhatároztuk, megpróbáljuk idebent megragadni a fény és az idő viszonyát. Fotókiállítást készítettünk az elmúlásról. Sámánisztikus, ördögűző tettnek szántuk, hogy belerévedvén a Fény és az Idő (mint múlt és jelen) harcának haláltáncába, az újjászületést köszöntsük. Fény és idő – a fényképezés két legfontosabb összetevője. A falakon már ott sorakoznak a képek, de egyelőre senki sem jöhet, hogy megnézze őket. Ezért virtuális kiállítás lesz, amit bárhol a világon láthatnak, mert (remélem, már csak rövid ideig) élő, testközeli kiállításról most szó sem lehet.

Öt év múlva lesz kétszáz éve, hogy Joseph Nicéphore Niépce szobája ablakából elkészítette a világ első ismert fotográfiáját. Azóta a „tudákos” és a fényképet értő emberek is folyamatosan vitatkoznak arról, hogy mennyire objektív a sötét dobozba zárt, fény által létrehozott kép?
Szerintem legalább annyira, mint a leírt, vagy „szájról szájra” terjedt történelem. Tele kivágással, tele titokkal, tele magyarázattal. És persze hazugsággal.
Valami azért mégis megkülönbözteti ezektől. És ez a valami a pillanat, a rögzülés pillanata. Amikor a fény a tárgyról az érzékeny lapra ér. Ez a pillanat nem hazug. Előtte is, utána is lehet kivágni belőle, hozzátenni, szépíteni, vagy éppen elcsúfítani, de a rögzülés pillanata soha nem visszatérőn önmaga marad.
Ahogy szerencsés esetben a dinoszaurusz lábnyoma a megkövült sárban. Fény és idő munkája itt is, ott is.
Huszonöt ilyen pillanat-fosszilia gyűlt össze ebben a sorozatban. A képeken Budapest 16. kerületének mára eltűnt, vagy gyökeresen megváltozott épületei, helyei láthatók még egyszer. A régi és új küzdelme egész történelmünket végigkíséri, van, hogy szívbemarkoló az elmúlás, van, hogy reményt ad az új születése.
Sommásan: mit láthatunk? A cinkotai Beniczky-kúria széthordott oromdíszeit. A legendával párosulva hosszú, nevezetes életet élő évszázados Czinkotai Nagyitcze fogadó haldoklásának utolsó pillanatát. (Miközben a gyászolók háttal állnak az eltávozónak.) A libástóból kialakított cinkotai strand hattyúdalát és visszafordulását a természetbe. Elhordott macskaköves utcákat, a semmibe vezető sínpárt, lebontott épületeket: nyaralókat, hangárt, megszűnt vendéglőket, ellopott sírkeresztet, mind a nyüzsgő élet mára eltűnt arcát mutatják. Az elmúlás folyamatának utolsó rezdüléseit: ilyenek az örökkévalóságnak szánt porcelán sírfotó mattuló, töredező képfoltjai is.

Bosszankodhatunk, sajnálhatjuk őket. Valóban, a hely kutatójaként sajnáljuk is, miközben tudjuk, az idő kereke forog, semmi nem állandó, a születést halál, a halált újjászületés követi. A magába roskadt, lakatlan lakóépület Tájházként születik újjá. A rozsdásan titokzatos szecessziós vaskaput és a mögötte álló nyaralót új tulajdonosa újjáálmodja, és álma illeszkedik az épített környezetbe.
Egyre több helyen őrzik táblák a felcserélt múltat, jelezve, az idő nem áll meg, de figyelmeztet is: a múlt, a hagyomány ismerete nélkül a világ káoszba fordulhat.
Elsöpörni a múltat: ideológiai baklövés. (De ez külön regény.) Az idő így is, úgy is megteszi helyettünk.  Nekünk, embereknek az őrzés a feladatunk. Fába, csontba faragni, kőbe vésni, agyagba karcolni, papírra írni, lerajzolni, lefényképezni. Elmesélni. Tovább adni.
Tábla áll Rákosszentmihályon, az egykori fényképészeti műterem falából épült kerítésen is, ahol a bejárat vezetett a település emlékezetét őrző, mára már több mint 100 éves Goldmann műtermi kamera lelke elé. A kamera most is figyel, a gyűjtemény archívumába belépők arcát fürkészi. Lelke egy évszázados álmokat őriz, a Fény és az Idő emlékeit. Én is figyelem őt. Érzi ezt, és időnként titkokat súg a fülembe. Húsvét van, a feltámadás ünnepe.
***
Hamarosan elkészül a Kertvárosi Helytörténeti és Emlékezet Központ honlapjának virtuális kiállításmegnyitója. Az Irás-Kép Galéria felújított, modern kiállítási tere megelevenedik a hálón, bárki rákattinthat, elgondolkozhat első, szomorú, de megtisztító sámánénekünkön.

 
Széman Richárd

XVI. Kerületi Újság

Az újság legfrissebb száma: https://www.bp16.hu/hirek/keruleti-ujsag/202107-szam-20210407