Ugrás a tartalomra

Polgármesteri interjú

Interjú

  • a Pedagógus Bálon, ahol idén is köszöntötték a kertváros pedagógusait, és négy dolgozó is kitüntetést vehetett át;
  • a kerület költségvetéséről, amit január 22-én fogadott el a képviselő-testület, és a több mint 20 milliárdos költségvetési főösszeg 40 százalékát fordítják idén induló beruházásokra;
  • a Kertvárosi Jégcsarnok építéséhez szükséges telek eladásáról, valamint
  • a közösségi együttélést szabályozó rendelet módosításáról, melynek nyomán a zajjal járó tevékenységek (mint például a szabadtéri flexezés, betonkeverés) a vasárnapi napokon tiltva lesznek a XVI. kerületben;
  • az ellenzéki képviselő, Vajda Zoltán Facebook bejegyzéséről, amelyben fenyegetőleg nyilvánult meg a tőle eltérő politikai nézeteket vallókról, s ettől (egy tüntetéssel kísérve) határozatban határolódott el az önkormányzat testülete, s egyúttal felszólították, hogy adja vissza a képviselői mandátumát;
  • a doni áttörés során megsemmisült második magyar hadsereg áldozatairól szóló megemlékezésről, valamint a Sashalomról (és a kerület elődtelepüléseinek más részeiről) kényszermunkára hurcolt málenkij robot áldozatairól tartott megemlékezésről;
  • a kertvárosi kézilabdások sikereiről, valamint
  • az egyedi technikával dolgozó Csobaji Zsolt festőművész nemrégen nyílt kiállításáról.