Ugrás a tartalomra

Polgármesteri interjú

Interjú

  • a XVI. kerület legnagyobb beruházásáról: a Jókai úti Szakrendelő bővítéséről.
    Mint Kovács Péter polgármester elmondta, a munkálatok február 25-én a rendelő parkolójának lezárásával elkezdődnek, és mintegy két éven át tartanak. Az első ütemben az egyszintes oldalszárny átépítése történik meg, erre építenek további két és fél szintet. Ezidő alatt a gyermekrendelés és a védőnői szolgálat Cinkotára, a Rádió utcai rendelő épületébe költözik, a gyógytorna és az egynapos sebészet fektetőjének végleges helye még bizonytalan. A második ütemben a főépületben történnek építési munkák: átalakítják a telefonközpontot és a betegirányítót, és új lift kerül az épületbe. A parkoló mindvégig az építkezés felvonulási területeként szolgál, parkolni a környező utcákon lehet majd. A beruházás teljes értéke mintegy 2 milliárd forint, ennek kétharmadát az állam fizeti saját (nem EU) forrásokból, egyharmadát a kerületi önkormányzat állja.
  • második részében szó esik még a legutóbbi testületi ülésen történtekről, ahol megválasztották a kerület díszpolgárát, a kerületért kitüntetetteket és az ifjú tehetség díjazottjait, valamint bizottsági tagságainak megvonásával díjazták Vajda Zoltán képviselő forradalmi hevületét, amiben mindenkit állásvesztéssel fenyegetett, aki nem fordul nyomban szembe az Orbán-féle rendszerrel, valamint
  • a kerületben megtartott 24 órás focibajnokságról.
Hír kategória
Közzétéve
2020. 02. 24. - 08:00
Utoljára szerkesztve
2020. 03. 02. - 15:13