Ugrás a tartalomra

Polgármesteri interjú

Interjú

  • a vészhelyzet megszűnéséről, aminek következtében a kerületben is visszaáll (bizonyos kivételekkel) a korábbi helyzet.
  • a kerületi beruházások a járványveszély időszakában is folyamatban voltak, az interjú készítésekor került átadásra a Cziráki utcai óvoda teljesen felújított udvara, valamint a Napraforgó Családsegítő akadálymentes megközelítést lehetővé tévő rámpája, ami (mint az interjúból megtudható) sokkal nagyobb átalakításnak lett a következménye. Megkezdődik a Szent Korona utcai emeletes óvoda felújításának első üteme is.
  • A vészhelyzet megszűnése után sor kerülhetett a képviselő-testület ülésének megtartására is, ahol a következőkben született döntés: bővítették a létszámot az árpádföldi bölcsődében (merthogy elkészült az épület bővítése), a most felújítás alatt álló óvodában (mert ott plusz csoportszoba létesül), valamint a János utcai idősek klubjában (mivel ott is elkészült a szomszédos épület felújítása); Döntés született a helyi klímavédelmi cselekvési terv tartalmáról; Szigorodott az építési szabályzat, 2021 januártól egy lakótelken már csak egylakásos ház építhető a XVI. kerületben, és telken belül legalább két autó parkolását kell megoldani; Legálissá válhatnak a lakók által a közterületi zöldfelületek védelmére kihelyezett eszközök, de ennek szigorú feltételei lesznek; Egységes szabályok szerint kerül megállapításra az óvodavezetők pótléka, s bár ez kormánydöntés, de a polgármester ezúton is bejelentette, hogy július 1-től tíz százalékkal növekszik az óvodapedagógusok bére a Kertvárosban is éppúgy, mint az egész országban; Kertvárosi konzultáció indul arról a javaslatról, hogy a kerületben tiltsák be a leginkább másokat zavaró tűzijátékokat; Javaslatként fogalmazódott meg, hogy a Kormány tegye lehetővé a helyi bérek emelését a fizetendő szolidaritási adó terhére; A fővárosi utak felújításának elmaradása miatti testületi határozatot csak a testületi többség támogatta, a helyi ellenzéki képviselők nem szavazták meg a határozatot; Ellenzéki határozati javaslat készült a gépjárműadó további elvonásának megakadályozására, s jóllehet a testületi többség megszavazta volna, a képviselő végül visszavonta a saját javaslatát. A kerület aktívan részt vesz a fővárosi földutak teljes megszüntetését célzó programban, jelenleg 2,1 milliárd forintra pályázik a Kertváros, így remény van rá, hogy pár éven belül minden földutat sikerül megszüntetni, és jó hír hogy a Jókai úti szakrendelő bővítésén az építők az ütemtervük előtt járnak, így várhatóan határidőre sikerül befejezni a kerület legnagyobb beruházását.