Ugrás a tartalomra

Polgármesteri interjú

Interjú

  • a Kertváros idei legfontosabb beruházásairól:
  • jól halad a szakrendelő bővítése, már a válaszfalak készülnek, illetve helyükre kerülnek az épület külső falazatát alkotó szendvicspanelek;
  • a Szent Korona úti emeletes óvodánál már a belső szakipari munkák folynak, így várhatóan tartani tudja a cég az októberi átadási határidőt.
  • Jelentős állami támogatásból kapnak szilárd burkolatot a kerületi földutak: az első ütem a Nógrádverőce utca átadásával befejeződött, most a második ütem ajánlatainak értékelése folyik, és az is kiderül az interjúból, hogy a csalafinta vállalkozók milyen trükkel szeretnének győztesen kikerülni az árversenyből.
  • A Tér-Köz pályázat befejezéseként épül a kerület második kilátója a Naplás-tó melletti kiserdő egy magasabb tisztására: a munka megkezdődött, és várhatóan szeptemberre be is fejeződik.
  • Új gazdája lett a kerületi buszváróknak: várhatóan oda is kerülnek majd buszvárók, ahol eddig a csekély reklámérték miatt nem volt rentábilis a telepítés.
  • Valószínűleg az ország első nagyobb sporteseményeként rendezték meg augusztus elején az Ikarus sporttelepen a Budapest Open nemzetközi atlétikai bajnokságot.
  • Az előző hétvégén okmánybusz települt ki a Sashalmi piacra, hogy a lejárt, de a járvány miatt meghosszabbított igazolványokat minél többen ki tudják cserélni.
  • A veszélyhelyzet elmúltával újraindult a szépkorúak köszöntése: a polgármester kilencvenedik születésnapja alkalmából köszöntötte a héten Márta nénit és Vilma nénit.
  • Újabb koronavírusos beteg van a kerületben: Romániában fertőződött meg, családjával együtt karanténban van, de nem szorul kórházi ápolásra.
  • A járványveszély miatt elmaradnak a Szent István-napi ünnepségek, a jelenlegi szabályok szerint a szeptember harmadik hetében tervezett Kertvárosi Vigasságokat sem lehet megtartani (de ez még változhat), a márciustól esedékes díszpolgári címek és egyéb kitüntetések átadására legkorábban október 23-án kerülhet sor.