Ugrás a tartalomra

Polgármesteri interjú

Interjú

  • a Néri szent Fülöp Katolikus Általános Iskolában megrendezett Wass Albert ünnepségről, ahol Dörner György színművész, színházigazgató kapta meg az idei Wass Albert-díjat;
  • a Kertváros közismert karikaturistája, Teszák Sándor temetéséről;
  • a Doni áttörés 76. évfordulója alkalmából megrendezett megemlékezésről, aminek alkalmából az önkormányzat szépen felújíttatta a Cinkotai temetőben található emlékművet, melyen a kerület elődtelepüléseiről bevonult áldozatok nevei olvashatók;
  • a kerület költségvetéséről, melyet várhatóan a január 23-i testületi ülésen fogadnak el, és már annyi tudható róla, hogy a kerület forrásainak 40 százalékát fejlesztésre fordítják 2019-ben; valamint
  • az idei fejlesztések előkészítéséről, és
  • a jegyzői pályázat várhatóan eredményes lezárásáról.