90 éves Borovitz Tamás

A 90 éves Borovitz Tamást, a Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör (VVOBK) tiszteletbeli elnökét utódja, Hóbor Béla köszöntötte. Elmondta, hogy Borovitz fiatal korában focizott, asztaliteniszezett és röplabdázott. A Testnevelési Főiskolán megszerzett sportszervezői diplomáját végül a röplabdasport területén kamatoztatta. 1962-től a Magyar Röplabda Szövetség elnökségi tagja, majd 1970 és 1974 között a Szövetség főtitkárává választották. Ebben az időszakban élte aranykorát a dr. Kocsis Attiláné által vezetett női röplabda-válogatott. A magyar lányok a müncheni olimpián 5. helyezést értek el, ahol Borovitz Tamás szakkommentátorként tevékenykedett. Az olimpia eszméje és légköre teljesen hatalmába kerítette. Feleségével még öt olimpián vett részt. Ekkor kezdett ébredezni benne az olimpiai relikviák gyűjtésének szenvedélye is. A néhány jelvénnyel induló hobbi az évek folyamán több ezer tárgyból álló gyűjteménnyé bővült. 1972-től 325 alkalommal rendeztek kiállítást ebből az anyagból. Majd 2007 szeptemberében megalakult a Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör, amelynek elnökévé választották. Most korára való tekintettel már csak tiszteletbeli elnök, de most is mindenben segíti a baráti kör munkáját.