Ugrás a tartalomra

90 éves lett Kovács Istvánné

Fantasztikus fitt állapotban, jó erőben fogadott Kovács Istvánné Kati néni, akit 90. születésnapja alkalmából köszöntöttem.

Kati néni már tízéves korától egészen 2014-ig dolgozott, hiszen még nyugdíjba vonulása után is eljárt takarítani, most azonban – ahogyan félig viccesen, félig nehezményezve megjegyezte - ezt már otthon sem engedik meg neki.

Édesapját nagyon korán, a front alatt elvesztette, négyen voltak testvérek, neki pedig öt gyermeke született. Annyi biztos, a családban mindig van kisgyermek, hiszen legidősebb dédunokája már egyetemista, a legfiatalabb pedig nemrég volt kétéves.

Kati néni rendkívül vidám természetű, hosszú életére igazán elégedetten tekint vissza. Elmesélte, hogy mindig is énekelgetett, szeretett bálba járni, imádja a zsíros kenyeret, tévét ugyan még néz mostanában, de nem nagyon rajong érte.

Nagyon szeretné megérni egy ükunoka születését, sőt azt is megtudtuk, hogy egy jóslás szerint 106 éves koráig fog élni. Én nagyon szurkolok!

Isten éltesse még nagyon-nagyon sokáig!