Ugrás a tartalomra

Bánfi Lajosné Magdi néni 90 éves

Bánfi Lajosnét Kovács Péter polgármester és Dobre Dániel önkormányzati képviselő köszöntötte 90. születésnapja alkalmából. Magdi néni Budapesten született, majd 15 évesen kitanulta a könyvkötő szakmát a Kossuth Nyomdában, amely élete első és egyetlen munkahelye volt. Rövid időn belül csoportvezető lett, szakértelmére és megbízhatóságára mindig számíthattak. Onnan ment nyugdíjba 55 évesen, de még 20 évig visszajárt dolgozni. Egyébként a családjából a két húga a könyvkötészeten, a sógora gépmesterként, egy másik rokona pedig a szedőgép mellett dolgozott a nyomdában.   Az ünnepelt 1957-ben ment férjhez, párja azonban kilenc évvel később elhunyt, és Magdi néni később nem házasodott újra. Az ünnepelt három évvel ezelőtt költözött a XVI. kerületbe a testvére hívására. Így könnyebben tudnak neki segítséget nyújtani, ha szükség lenne rá. Szellemi frissességét tökéletesen megőrizte, kedvenc időtöltése a keresztrejtvény-fejtés, sokat olvas és szívesen néz tévét is. A hosszú élet titkát a munkában látja. Isten éltesse még nagyon sokáig!    XVI. Kerületi Újság