Ugrás a tartalomra

Bobok Endréné Katinka néni köszöntése

Bobok Endrénét 90. születésnapja alkalmából Szatmáry Kristóf országgyűlési képviselő, Kovács Péter polgármester és Ács Anikó, a körzet önkormányzati képviselője köszöntötte. Katinka néni a Tolna megyei Bátaszéken született, de csak élete első négy évét töltötte szülővárosában, mert édesapja Budapesten minisztériumi állást kapott, így a család a fővárosba költözött. Középiskolai tanulmányait a Corvin Mátyás Gimnázium magántanulójaként végezte, mert a lányok akkor még csak vizsgázni járhattak az intézménybe. A II. világháború végén a család a szovjet katonák elől Németországba menekült, 1946-ban azonban hazatértek. Az ünnepelt 1952-ben kötött házasságot, frigyükből három gyermekük született, majd hét unoka és két dédunoka is érkezett a családba. Katinka néninek alma matere lett az első munkahelye, mert angol-magyar tanári diplomájának megszerzése után a patinás mátyásföldi intézményben kezdett oktatni. Később a Szerb Antal Gimnáziumban folytatta pályáját, és 41 év után onnan vonult nyugdíjba, viszont a Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskolában még azt követően is hosszú évekig tanított.   Kevesen tudják róla, hogy munkaköri kötelességén túl, csupán lelkiismereti okokból gyermekvédelmi feladatokat is ellátott. Ezzel nem bízta meg senki, ám ő nem tudta tétlenül nézni, hogy egy-egy tehetséges diák a szülők kifogásolható életmódja miatt elkallódjon, és mindig igyekezett segíteni. Ez azonban nem mindig találkozott a szülők egyetértésével, ezért sokszor férjével és fiával ment családot látogatni. Az esetek többségében fáradozásainak beérett a gyümölcse, tanítványai legalább az érettségiig eljutottak. 

Katinka néni még 90 évesen is sokat olvas, nézi a tévét, és néha még kézimunkázik is. Részt vesz a napi feladatok ellátásában, vasal és mosogat is. Isten éltesse még nagyon sokáig!

XVI. Kerületi Újság