Ugrás a tartalomra

Tóth Károlynét 90 éves

Szász József  alpolgármester köszöntötte Tóth Károlynét 90. születésnapja alkalmából.

Margit néni Tápiószelén született, ahol családjában rajta kívül szüleinek még négy gyermekről kellett gondoskodniuk. Ott teltek gyermekévei 9 éves koráig. Akkor Cinkotára költöztek, és ott laktak egészen 1946-ig. Közben rátalált élete párjára, és 1949-ben összeházasodtak. Egy fiú és egy leánygyermekük született, de a sors nagy szomorúságot tartogatott számukra. Kisfiuk alig volt 6 éves, amikor elveszítették.

Margit néni egész életében fodrászként dolgozott. Először a IX. kerületben, majd később már „hazai pályán”, a XVI. kerületben a Csömöri úton. Férje az Ikarus gyárból ment nyugdíjba, akinek 1989-ben bekövetkezett halálával Margit nénit pótolhatatlan veszteség érte. Nagyon kiegyensúlyozott, boldog házasságban éltek, igazi társai voltak egymásnak. Ám nem maradt egyedül, mert lánya gondját viseli, és megkíméli minden olyan feladattól, amely már nehézséget okozna számára. Napjai ma már nagyon békésen telnek, sokat nézi a tévét, és szereti, ha körülveszi a család, különösen, ha jelen van a két unoka és az öt dédunoka. Reméljük, még sokáig élvezhetik egymás társaságát. Isten éltesse még nagyon sokáig!

XVI. Kerület Újság