Ugrás a tartalomra

Zsombori Pálnét köszöntötték kilencvenedik születésnapja alkalmából

Csak annyit mondok, hogy mindannyian szeretnénk olyan memóriával rendelkezni és olyan vitalitással élni, mint Zsombori Pálné, akit 90. születésnapja alkalmából köszönthettem ma.

Margit néni – aki még azt is számon tartja, hogy délután fél háromkor született – saját bevallása szerint kalandos első 90 évet tudhat maga mögött. Még békeidőben született, azonban a II. világháború családjukat is megviselte, édesapját egy évre Szibériába, majd egy évre a Fekete-tengerhez vitték málenkij robotra. 

Közgazdasági technikumba járt, majd ennek elvégzése után, a rendkívül jó eredményei miatt, azonnal fel is vették könyvelőnek egy építőipari vállalathoz. Néhai férjével is ott ismerkedett meg, ugyanis az Erdélyből érkező, pénzügyi-számtani főiskolát végzett legény azon a helyen töltötte gyakorlatát. 1959-ben házasodtak, és a következő évben megvették a telket, amin most is – 1964 óta - él. 1964-ben, annak közelsége miatt az OTP-ben helyezkedett el, és később innen is ment nyugdíjba. Itt az évek alatt pontosan végig kísérhette a kerület fejlődését, hiszen a legnagyobb mérföldköveknél, azaz a gáz-, illetve a tömeges telefonbekötéseknél szinte mindenki megfordult az irodájában.

Beszélgetésünk alatt Margit néni bizony élő legendáriumként sorolta a napra pontos születési és egyéb kiemelkedő dátumokat, helyszíneket, neveket. Egészen megdöbbentő, hogy a ’76-os választások időpontjára is emlékezett, de még arra is, hogy mennyi idő alatt értek ki először saját autóval Nagyváradra. 

Sajnos egyik fiát a Covid-járvány alatt elveszítette, de igazán büszkén mesélt 8 unokájáról, és arról is, hogy a család a napokban várja a második dédunoka érkezését. 

Egy esés miatt már nem kertészkedhet egyedül, de napjai így is rendkívül mozgalmasan telnek, vagy ahogyan fogalmazott, soha nem unatkozik! Sok-sok mindenkivel tartja a kapcsolatot személyesen és telefonon is, bár már nem varr, de még mindig köt és horgol, és természetesen a lakásban is van mindig tennivaló.

Vallja, hogy föntről a kegyelem segít és a hit, a türelmet pedig a család tanítja. Ezeknek köszönhetően pedig mindent ki lehet és ki is kell bírni, az embernek nem szabad elhagynia magát! Így a hosszú élet titkának is az elemeket, azaz a kegyelmet és a türelmet tartja.

Nagyon köszönöm ezt az életbölcsességet, a vidámságot, az élethez való rendkívüli hozzáállást, Margit néni!

Isten éltesse családja és szerettei körében még nagyon sokáig!