Ugrás a tartalomra

Ajándék a fuvolistáknak

Fuvola1
Fuvola2
Fuvola3

Február 2-án 14 kötetből álló tankönyvsorozatot vehetett át az iskola fuvolatanárai és az általuk tanított növendékek nevében Zólyomi Árpád, a Rácz Aladár Zeneiskola igazgatója. A Francia fuvolaiskolák és fuvoláról szóló írások 1600-1800 című mű születéséről a szerzővel, Balogh Verával beszélgettünk, az ajándékozásról az adományozót, Bácsi Péter vállalkozót kérdeztük, az iskola igazgatója pedig arról beszélt, miért is nagy öröm számukra, hogy egy ilyen értékes szakmai anyag került a birtokukba.  

 

– Mi indította Önt arra, hogy feldolgozza ezt a korszakot?
– Témát kerestem a doktori disszertációmhoz, és úgy döntöttem, hogy a francia fuvolaiskolákat fogom elemezni. Ehhez lefordítottam magyarra az általam ismert, és fontosnak tartott francia nyelvű, 1600 és 1800 között megjelent írásokat. Az elsődleges célom az ismeretszerzés volt, de amikor elkészült az összeállítás, és egyéb írásokkal is kiegészült láttam, hogy ez mások számára is hasznos lehet. Így született meg a kiadás gondolata.

– Mennyi időt vett igénybe a sorozat létrehozása?
– Több mint 10 évet dolgoztam rajta.

– Ön fölhasználta az anyagot a doktori disszertációjához. De mire tudják használni mások ezt a 14 kötetet?
– Egyrészt sok kotta van benne, amelyek alapszinttől felsőfokig mindenki számára használhatók, másrészt tankönyvként hasznos lehet azok számára is akik akár egyszerű érdeklődésből, akár tudományos igénnyel kívánnak megismerkedni a 17-18. század francia fuvolajátékával. A kötetek kinézetükben reprint vagy facsimile kiadványnak tűnnek, csak a francia szöveget váltotta föl bennük a magyar fordítás. És hogy a kor levegőjét is felidézzük, megőriztük az eredeti kottaképeket és betűtípusokat, a szövegek elosztásakor pedig törekedtünk arra, hogy minél inkább hasonlítsanak a több száz éves eredetikre.

Bácsi Pétert, az Aligvárom Kft. és a hasonló nevű webáruház tulajdonosát arról faggattuk, hogyan jutott arra az elhatározásra, hogy a Rácz Aladár Zeneiskolának ajándékoz egy sorozatot.
– Az egyik ok a személyes ismeretség a szerzővel, a másik pedig az, hogy nagy rajongója vagyok Balogh Vera művészetének, és az általa képviselt konzervatív kulturális értékeknek. Amikor meghallottam, hogy megjelenés előtt áll ez a rendkívül értékes művészeti kiadvány, fölvetettem kollégáimnak, hogy segítsük a mű kiadását néhány sorozat megvásárlásával. Így is tettünk, és mivel mátyásföldi lakosok vagyunk, és a vállalkozásunk is Mátyásföldön működik, természetesnek tűnt, hogy az egyik sorozatot fölajánljuk a Rácz Aladár Zeneiskola fuvolistái és zenepedagógusai számára, hiszen úgy tudjuk, hogy ebben az intézményben magas szintű zenei oktatás folyik. Így hát Szabó Viktor cégvezetővel el is hoztuk az iskolának szánt példányokat.

Végül megkérdeztük Zólyomi Árpád iskolaigazgatót, hogyan fogadták az intézményben a felajánlást.
– Először is szeretném megköszönni a művésznőnek, hogy létrehozta ezt az alapműnek számító összeállítást. Munkája nyomán fuvolista növendékeink beletekinthetnek a hangszer és a fuvolajáték egyik legfontosabb korszakának történetébe. Köszönöm fuvolatanáraink és fuvolista diákjaink nevében is, akik bizonyára nagy haszonnal forgatják majd a könyvsorozatot tanulmányaik során. A benne foglaltak termékeny talajra fognak találni hiszen iskolánkban hat fuvolatanár közel hetven növendéket oktat a fuvolajáték mesterfogásaira. A hangszer iránt nagy az érdeklődés, évről évre kétszeres túljelentkezéssel kell szembenéznünk a fuvola tanszakon. Várólistánk van, és aki erre fölkerül, a várakozás ideje alatt szolfézst, illetve furulyát tanulhat addig, amíg befér a létszámba. A három évenként megrendezendő fuvolaversenyünket pedig az egyik leghíresebb fuvolista művésztanárról Bántai Vilmosról neveztük el.
Ha valakinek felkeltette az érdeklődését a 14 kötetből álló sorozat, előzetes egyeztetés után a kiadónál szerezheti be a kiadványt (
www.traverata.hu). 

A XVI. Kerületi Újság legfrissebb száma: https://www.bp16.hu/hirek/keruleti-ujsag/202104-szam-20210224

Hír kategória
Közzétéve
2021. 03. 01. - 17:02
Utoljára szerkesztve
2021. 03. 01. - 17:04