Ugrás a tartalomra

Bizonyítvány 2018-ról: évértékelés és előretekintés Kovács Péter polgármesterrel

Elmúltak az ünnepek, beköszöntött az újév. Kitűnő alkalom arra, hogy megkérdezzük Kovács Péter polgármestert, mit sikerült megvalósítani az Önkormányzat 2018-as terveiből, és mire számíthatunk 2019-ben.

– Sikeres évet zártunk, célkitűzéseink legnagyobb része megvalósult, de én mégis azzal a kettővel kezdeném, amelyeket nem sikerült 2018-ban teljesítenünk. Ez nem azt jelenti, hogy lemondtunk róluk, csupán átnyúlnak majd a 2019-es évre. Az egyik a Móra Ferenc Általános iskola felújítása, ami azért nem kezdődhetett meg, mert a tervező nem szállította határidőre a terveket. A másik a Jókai utcai Szakrendelő. Ott előre nem látható műszaki problémák léptek fel. A tervezés ugyanis statikai vizsgálattal kezdődött, és kiderült, hogy az épület nem bírja el az emeltráépítést. Meg kell erősíteni a jelenlegi épületet, ami természetesen jelentős plusz költséget jelent. Az Egészséges Budapest Programhoz fordultunk költség-kiegészítésért, most folynak az egyeztetések, és azt remélem, hogy tavasszal megkezdődhet a kivitelezés. Ebbe beleértendő a parkoló bővítése is, amely az eredeti tervekben nem szerepelt, de kiderült, hogy nagyon nagy szükség lenne rá. Ezeken kívül minden tervünk az eredeti elképzelések szerint valósult meg.

– Melyek voltak ezek?

– Folytattuk az útépítéseket, és egyre közelebb jutunk ahhoz, hogy ne legyen szilárd burkolat nélküli utca a Kertváros területén. Folytatódott az óvodafelújítási programunk is, amelynek keretében a Szentmihályi Játszókert Óvoda Szent Korona utcai tagintézményének két lépcsőben történő felújítását irányoztuk elő. 2018-ban külső hőszigetelést és a nyílászárók cseréjét végezték el az épületen. 2019-ben pedig a belső munkálatok kerülnek majd sorra.

Elindult a Naplás-tónak és környékének a fejlesztése. Pályáztunk, nyertünk hozzá 180 millió forintot, és még mi is hozzátettünk 350 milliót. Ennek része a már említett kerékpárút, amely már össze van kötve a XVII. kerületi folytatásával. Szeretnénk a mostani halőr viskó helyett egy korszerű, kulturált kiszolgáló épületet a tó mellé, ahol büfé és mellékhelyiségek is szolgálják az oda látogatók kényelmét, le is lehet ülni, és az új parkolópadkán az autósok leállíthatják gépkocsijaikat is. Felújítjuk az útfelületet is, mert már nagyon rossz állapotban van.

Fontos terveink közé tartozik a bölcsődebővítés is. A Napsugár bölcsőde új részlegére kaptunk 100 millió forintot, de még mielőtt felhasználtuk volna megjelent egy kedvezőbb pályázat, amellyel 300 millió forinthoz lehet jutni. Ezért egy későbbi, kiterjedtebb bővítési terv érdekében rövid időre elhalasztottuk a Napsugár bővítését, és a már megnyert 100 milliót felhasználtuk a Centenáriumi lakótelepen működő bölcsőde részbeni felújítására.

Nagy vállalkozás volt az Egyenes utcai lakótelep környezetének megújítása négy közbeszerzési pályázattal a háttérben. Új burkolatot kaptak az utak, járdák, újraépítették a parkolóhelyeket. Idén tavaszra már csak a zöldfelületek és a játszóterek felújítása maradt.

Elindult a cinkotai egészségház építése is, és az év végére már szerkezetkész állapotban állt a Vidámvásár és Szabadföld út sarkán a kétszintes épület. Ebben az épületben felnőtt-, gyermek-, és fogorvosi rendelő kap helyet, a földszinten pedig kiadó üzlethelyiségek lesznek.

A tavalyi év eseménye volt az is, hogy elvégeztettük a nyílászárók cseréjét a Szerb Antal Gimnázium épületén.

– Az iskolák kikerültek az önkormányzatok hatásköréből. A korábban elkezdődött iskolafelújítási program folytatódik, vagy ezt is átvette az Észak-Pesti Tankerületi Központ?

– Nem, az iskolaprogramot folytatjuk, bár a kivitelezésekhez a Tankerület is hozzájárul, de úgy látjuk, hogy az iskolafelújítási programhoz szükséges évi 300-400 millió forint még nem áll a Tankerület rendelkezésére, ezért ezt döntő részben magunkra vállaljuk.

– Annak hatása, hogy az ország gazdasági helyzete jelentősen javult az utóbbi években, eljut a kerületekig?

– Ez az örvendetes javulás több ponton is érezhető. Egyrészt közvetlen parlamenti támogatást is kapunk, amelynek egy része nevesített, csak arra használható, amire adják. Ilyen a fővárosi útépítési program, amelyre 10 milliárd forintot irányzott elő a kormány. Nekünk mintegy 3 milliárdra lenne szükségünk ahhoz, hogy az utolsó földút is eltűnjön a kerületben. Ezért 2019-ben megpályázunk 800 millió forintot, majd a következő években is ugyanennyit. Ugyanilyen céltámogatást kaptunk a Reformátorok terének befejezésére, ahol egy sportparkot fogunk kialakítani. Ennek a közbeszerzése már folyamatban van. Jelentősen emelkedett a főváros iparűzési adóbevétele, amiből 2018-ban 10 százalékkal, mintegy 400 millió forinttal több jutott a XVI. kerületnek, mint 2017-ben, 2019-ben pedig a fővárosi előirányzat újabb 12 százalékos emelkedéssel számol. Az így beérkező pénzeket mi mindig fejlesztésekre fordítjuk. Kerületünk költségvetésében egyébként az összes bevétel 40 százaléka fejlesztési célokat szolgál. Ezzel országos szinten is előkelő helyet foglalunk el. A szomszéd kerületekben sokkal kevesebb pénzt szánnak erre a célra.

– Ha már a szomszéd kerületek szóba kerültek, milyen a kapcsolatunk velük?

– Vannak közös programjaink, mint például a több kerületet átszelő kerékpárút. Nagytarcsa, Kistarcsa, a XVII. kerület, Csömör és a XV. kerület önkormányzatával jó az együttműködésünk. Egyelőre nem sikerült szót érteni a XIV. kerület önkormányzatával abban, hogy szeretnénk a kerékpárútról egy átvezetést kiépíteni a Rákosi úton. Ez valahogy nem igazán akar létre jönni. A kerékpárút ügye egyébként nagyon lassan halad, mivel EU-s pénzek felhasználásáról van szó, sok a szereplő benne, és nagyon megszigorították az ezzel kapcsolatos teendőket.

Szomszéd kerületeket érint a HÉV és a Metro összekötésének terve is. Ebben a XIV. és a XVII. kerület a partnerünk. Ez ugyan még távlati tervnek számít, de a tavalyi évben megtörtént a megvalósíthatósági tanulmány felülvizsgálata, és az engedélyes tervek is elkészültek az Örs vezér téri átkötésre és a Metro Cinkotáig tartó üzemeltetési szakaszra. Januárban várhatóan elkészül a rákoskeresztúri szárnyvonal engedélyes tervének a véglegesítése is, és akkor lehet beadni engedélyeztetésre.

– Milyen beruházások várhatóak 2019-ben?

– Elvégezzük a Móra Ferenc Általános Iskola felújításának első ütemét, és megkezdjük a Jókai úti Szakrendelő bővítését. Folytatódnak az útépítések, állami pénzből 12 út kap szilárd burkolatot. Útfelújításokat is végzünk, például a Jókai lakótelep rossz állapotú közútjainak a felújítását is. A Jókai úti lakótelep közterületei egyébként teljes felújításban részesülnek, kijavítjuk, felújítjuk a házak közötti belső utakat, járdákat, megújul a teljes környezet, a zöldfelületek és új parkolók is épülnek.

Lesz egy nagyobb csapadékcsatorna és útfelújítás a rákosszentmihályi Thököly úton. Befejezzük a Naplás-tó környezetfejlesztését, a tó melletti erdőben felépül a kilátó. Befejeződik a Rákosmenti Mezei Őrszolgálat telephelyén, a Sarjú utcában a mintatanya kialakítása, amely öt önkormányzat összefogásával jön létre, és a gyöngytyúktól a szürke marháig, a rackajuhtól a mangalicáig, minden háziállat megtalálható lesz benne. Felújítjuk továbbá a Baross utcai óvoda udvarát és hasonló munkálatokat tervezünk a Szerb Antal gimnáziumban is.

– 2019-ben két választás is lesz. Befolyásolhatja ez valamilyen formában az önkormányzat munkáját?

– Aki figyelemmel kíséri polgármesteri tevékenységemet, bizonyára észrevette, hogy a pártpolitikát igyekszem a hivatal falain kívül tartani. Persze választási időszakban mindig megélénkül a helyi közélet, de remélem, a kerületben ezt a pártok kulturált keretek között tartják majd. Persze a választás lebonyolítása plusz terhet ró az önkormányzatra, de ezt úgy fogjuk végezni, hogy ne menjen a mindennapi építő munka rovására.

XVI. Kerületi Újság - Mészáros Tibor