Elhunyt Vaszlik Kálmán, a Rácz Aladár Zeneiskola közismert, köztiszteletben álló zenepedagógusa, karmester, a Budapest Főváros XVI. Kerületéért kitüntetés birtokosa.
Vaszlik Kálmán 1945-ben született Ózdon. Példaképe, bátyja megkezdte tanulmányait a Zeneakadémián, de három év után abbahagyta, ám szülőhelyükön, Ózdon, a gyári zenekarban azért továbbra is számítottak rá. Az öccsnek, Vaszlik Kálmánnak nagyon megtetszett ez a világ, akárcsak a zenészek szép fellépőruhája. Elmondása szerint ezek a külsőségek indították a zene felé.
Gyakorolni akkor még nem szeretett, de édesapjának „voltak eszközei”, hogy rávegye őt a munkára. Középiskolás korában azonban már kezdett örömet okozni neki a zenélés. Zenei ismereteit sikerült a fővárosban, kitűnő tanárok keze alatt fejlesztenie, finomítania. Az így felhalmozott tudás elegendő volt ahhoz, hogy a középiskola elvégzése után bekerüljön a Zeneművészeti Főiskola fuvola tanszakára. Majd diplomával a kezében, a Főiskola kitűnő ajánlásainak is köszönhetően a Fővárosi Operettszínház zenekara lehetett első munkahelye. Lenyűgözte a színház különleges atmoszférája, szerette a jó darabokat, a nagy létszámú közönséget, és a külföldi turnékat. Tíz, általa csodálatosnak nevezett évet töltött el ott. A fizetés azonban nagyon kevés volt, ezért az Operettel párhuzamosan, 1974-ben tanítani kezdett a Rácz Aladár Zeneiskolában. Azért is szüksége volt a pénzre, mert mindig valamilyen külvárosi, zöld környezetbe vágyott. Ennek elérésében aztán a véletlen is segítette egy kicsit. Későbbi felesége, Saci, 1978-ban az árpádföldi általános iskolában kapott állást, így Árpádföldre költöztek albérletbe. Remek lakóközösségbe csöppentek, nem volt ritka, hogy nyáron hat-nyolc szomszéddal a kertben töltötték az éjszakát, zenét hallgattak, énekeltek, beszélgettek, jól érezték magunkat. Felesége azonban nem szerette, hogy előadások után éjfél körül járt haza, és mindig aggódnia kellett érte. Egyszer egy nagy hóesés miatt gyalog kellett megtennie az utat az Őrs vezér terétől Árpádföldig. Felesége zokogva várta. Elhatározták, hogy olyan munkát keres, amelyik nem köti le ennyire az estéit. A Vám- és Pénzügyőrség Zenekaránál talált ilyet. Majd néhány évvel később a Főiskola fúvószenekari karmesterképzést hirdetett. Jelentkezett és fölvették. Mire végzett, éppen nyugdíjba vonult a VPZ karmestere, így friss másoddiplomájával ő lett az utódja. A zenekarral bejárták a világot. Ebből az időszakból felejthetetlen emlékként gondol a Jeruzsálem 3000 éves évfordulójának tiszteletére rendezett ünnepségsorozatra, amelynek ők is szereplői voltak. A Vám- és Pénzügyőrség Zenekarát a hazai kulturális vezetés ekkor már a kultúra nagykövetének tekintette. Vaszlik Kálmán 13 évig volt az együttes karmestere. Azonban bármennyire is színes, pezsgő életet élt, a Rácz Aladár Zeneiskolához soha nem lett hűtlen. Már 40 éve tanított a mátyásföldi intézményben, amikor úgy gondolta, fokozatosan háttérbe vonul, a karmesteri pálcát és az általa 1976-ban alapított Mátyásföldi Fúvószenekart átadja kiszemelt utódjának, Vikol Kálmánnak. Utoljára azonban, 72 éves korában még rászánta magát egy nagy próbatételre. A Fúvószenekarok és Együttesek Közép-Kelet-Európai Szövetsége (WASBE) meghívta őt egy szegedi fúvóskarmesteri versenyre, ahol a visszavonulás küszöbén állva élete legnagyobb sikerét érte el. A gálakoncertre öten jutottak be. Vaszlik Kálmán az adható 100 pontból 100 pontot ért el. Ezzel ő lett a rendezvény nagydíjas karmestere.
Sok minden kötötte őt kerületünkhöz. A már említett árpádföldi emlékeken, a régi kollégákon és a számtalan tanítványon kívül az is, hogy egy kis kitérő után, 26 évig lakott Kertvárosunkban. De 2004-ben itt kellett átélnie legnagyobb fájdalmát, felesége elvesztését is. Ám később úgy érezte, hogy a sok szép közös emlék lassan elűzi a sötét gondolatokat, és végül elégedett volt életútjával, amelyet így foglalt össze: „Egész életemben olyasmivel kerestem a kenyeremet, ami egyben a szenvedélyem is volt, mert a zene nagyszerű dolog. Remélem, hagytam belőle valamit a fiatalokra”.
Vaszlik Kálmán 78 éves volt. Nyugodjék békében, emlékét kegyelettel megőrizzük.
Mészáros Tibor