Simon Petra, kerületünk lakója persze már nem is olyan kislány, hiszen 17 évesen, az utánpótlás kézilabda válogatott tagjaként járt a montenegrói Podgoricában, ahol az U17 női kézilabda Európa-bajnokságot rendezték, és ahonnan a magyar csapat a legfényesebb éremmel tért haza. Megkértük, meséljen a történtekről.
– Induljunk a kezdetektől! Hogyan kerültél a kézilabda közelébe?
– A Herman Ottó Általános Iskola tanulójaként részt vettem egy iskolák közötti sportversenyen, ahol a fővárosi utánpótlás-nevelés egyik bástyája, a XVI. kerületi KMSE vezetője felfigyelt rám. Miután úgy gondolta, hogy a labdajátékokban ügyes vagyok, elhívott kézilabdázni. Akkortájt éppen erősödött bennem az érzés, hogy addigi sportom, a fitnesz nem az én műfajom, ezért kipróbáltam a kézilabdát, és ott ragadtam.
– Kitől tanultad a kézilabdázás alapjait?
– Erre Ilosvainé Pálinkás Henrietta tanított.
– Hogyan léptél tovább?
– Hét évig játszottam a KMSE csapatában. Azonban Grandpierre Judit, az edzőm úgy gondolta, hogy egy élvonalbeli csapatban is megállnám a helyemet. Némi családi tanakodás és csapatkeresés után az FTC-t választottuk. Ott azt mondták, szükség van rám, jöhetek. Először a serdülőbe tettek, de egy év után felkerültem az ifi csapatba. Így most már három éve játszom a Fradiban, két éve Simics Judit edző irányítása alatt.
– Hogyan jött a válogatottság?
– Én edzéseken és mérkőzéseken is igyekszem a maximumot nyújtani. Ennek alapján 2019 szeptemberében behívtak az ifjúsági válogatottba, melynek azóta is tagja vagyok.
– Kerületünk támogatja a kiemelkedő tehetségű sportolóit. Te is köztük vagy?
– Én már 5.-es korom óta részesültem a Jó tanuló, jó sportoló elismerésben, amire büszke is vagyok. A XVI. kerület Ifjú Tehetsége támogatást pedig két éve kapom.
– Milyen munka előzi meg az ilyen nagy megmérettetéseket, mint egy Európa-bajnokság?
– Egész nyáron erre készültünk. Június 21-étől edzőtáborról edzőtáborra vándoroltunk, és két hónapon keresztül mindig csak hétvégékre mehettünk haza. Voltunk Balatonbogláron, Siófokon, majd egy hétre kimentünk Párizsba közösen készülni a francia válogatottal, és ilyen előzmények után indultunk Montenegróba.
– Az örök probléma, hogyan lehet ezt a szintet időben összeegyeztetni a tanulással?
– Nagyon nehéz, de bírni kell valahogy. Jelenleg a Kölcsey Ferenc Gimnáziumba járok, ahol szerencsére nagyon megértően kezelik ezt a helyzetet. Sőt, még azt is felajánlotta az iskolám, hogy ha már nagyon keveset tudnék csak bejárni az órákra, akkor adnak mellém egy tanárt, aki segít a felzárkóztatásban.
– Az EB helyszínén még „vírushelyzet” volt?
– Abszolút az volt, buborékban éltünk, a szállodából csak edzésre mehettünk ki, ott azonban le sem zuhanyozhattunk, csak a szállodában, mindenhol maszkot kellett hordani, és minden meccs előtt minden csapat minden játékosát vírustesztnek vetették alá.
– Mi történt Montenegróban?
– Már a felkészülési meccseken láttuk, hogy nem vagyunk esélytelenek, hiszen Ausztriával és Franciaországgal két-két előkészületi mérkőzést játszottunk. Éreztük, a csapat erős, nagyon összeszoktunk, és egyre jobbak vagyunk, így reális esélyekkel indultunk Podgoricába. A szlovákokkal, a portugálokkal és a norvégekkel kerültünk egy csoportba. Innen veretlenül jutottunk tovább. Majd a románok és a németek következtek. A románokat tíz góllal, a németeket nyolccal vertük, majd az elődöntőben a dánok ellen szintén nyolc góllal nyertünk. Ekkor jött a meglepetés. A másik ágon az oroszok hozzánk hasonlóan nagy gólkülönbségekkel nyerték minden meccsüket, ezért azt gondoltuk, velük vívjuk majd a döntőt. Azonban az a Németország, akiket nyolccal vertünk, hosszabbítás után legyőzte őket az elődöntőben – igaz, az oroszok legjobb játékosa megsérült. Így a németekkel vívtuk a döntőt. Itt sem volt minden sima, mert nagyon rosszul kezdtünk, és az elején 4 góllal elhúztak. Mi azonban tudtuk, hogy jobbak vagyunk, éreztük magunkban az erőt, egy pillanatra nem adtuk fel, és végül hat találattal mi voltunk a jobbak. A győzelem azért is fontos volt, mert ezzel kvalifikáltuk magunkat a jövő évi világbajnokságra.
– Te milyen poszton játszol?
– Ez érdekes, mert a Fradiban irányító vagyok, a válogatottban pedig a taktika függvényében több poszton is kipróbáltak már, úgy érzem sikerrel. Voltam már bal szélső, bal átlövő, irányító és jobb átlövő is.
– A magyar lányok az előző vébét is megnyerték. Miben vagyunk jobbak, mint a többi ország 17 évesei?
– Nagyon fontos az erőnlét, de az is közrejátszik, hogy nálunk még az NB I/b bajnokság is nagyon erős, és a csapatunk tagjai közül sokan már a felnőtt csapatokban játszanak.
– Távlati terveidben mit gondolsz a kézilabdáról?
– Szeretnék bizalmat kapni, és állandó csapattag lenni a Fradi felnőtt csapatában. Természetesen további álmom, hogy eljussak a felnőtt válogatottságig is. És ha még ennél is szebbet álmodom, akkor abban egy távoli, de fényes kis pontként benne van egy olimpiai részvétel. Ez azonban még valóban csak az álmok világa, de talán nem lehetetlen.
Mészáros Tibor
Az újság legújabb száma elérhető: https://www.bp16.hu/hirek/keruleti-ujsag/202117-szam-20210908