Tompos Kátya
Az Erzsébetligeti Színházban szeptember 4-én Tompos Kátya és Hrutka Róbert fog gondoskodni arról, hogy kiszakadjunk a szürke hétköznapok vírussal fenyegetett világából. Minden alkalommal különös, bensőséges atmoszférát teremtenek, hiszen kitűnően ismerik egymás rezdüléseit, mi pedig velük utazunk műfajok sokaságán át, és egyszer csak úgy érezzük, hogy megállt az idő. Tompos Kátyát eddigi pályafutásáról és az est programjáról kérdeztük.
– Ön egyformán otthonosan mozog a prózai művek és a zenés produkciók világában. Mindkettő vonzotta már a kezdetek óta?
– Ha visszaemlékszem a gyerekkoromra, az éneklés volt előbb, teljesen magától értetődően, ösztönösen indult bennem. Füleltem, hangokat utánoztam, majd hallás után megtanultam dalokat. Később, amikor már tudtam írni-olvasni, elkezdtem papírra vetni a gondolataimat, meséket, történeteket kitalálni. A két kifejezési forma párhuzamosan mozgott bennem.
– Milyen arányban van jelen ez a két műfaj az Ön életében?
– Ez mindig változik. Volt, hogy prózai szerepeket játszottam zsinórban, ilyenkor az éneklés háttérbe szorult, de a zene mindig valamilyen formában része volt az életemnek. Mostanság leginkább koncertezem, a színház szeptembertől indul majd be. Sok a zenés szerep, de ezek egyszerre komoly színészi kvalitást is igényelnek. Ez így rendkívül jó élmény, nem panaszkodhatom. Természetesen van olyan előadásom is, ami kizárólag próza.
– Milyen eszközöket adnak a színművész kezébe a prózai művek és milyet a zenés produkciók?
– Ezt nem tudom meghatározni. Nem is igazán választom el a kettőt egymástól. A zene talán könnyebben eljut a nézőhöz, gyorsabb, nagyobb hatást tud kiváltani. A próza nagyobb figyelmet igényel, szubjektívebb, nehezebb, de ez mindig attól függ, milyen műfajt interpretál az előadó. A humoros darabok egyszerűbben jutnak el a nézőkig, feloldanak, lazítanak, ezért ez mindig hálásabb műfaj. A dráma elgondolkodtat, jó esetben felkavar, nem igazán szabadít fel. Az igazán jó előadások számomra azok, ahol ez mind megfelelő arányban ötvöződik.
– Szakmailag hogyan találtak egymásra Hrutka Róberttel?
– A Valami Amerika 2 forgatásán találkoztunk, úgy 12 éve. El-elhívtuk egymást vendégnek egy-egy saját produkcióba, majd 2013-ban készítettünk nekem egy lemezt, aztán 2017-ben még egyet.
– Milyen igény indította arra, hogy dalszövegeket is írjon?
– Abszolút nem volt igényem rá, Robi bíztatott, hogy legyen lemezem saját szövegekkel mert egészen más saját szerzeményt énekelni, mint valakinek a dalait. Hálás vagyok neki, magamtól nem jutott volna eszembe elindulni ezen az úton.
– Az Ön pályája tele van elismerésekkel: Junior Príma díj 2010-ben, Jászai Mari díj 2014-ben, Hangvilla díj 2019-ben. Az ilyen nyilvános elismerések módosítják egy színész életét?
– Nekem már az előadások, koncertek utáni taps is jólesik, hát még ha valakinek vagy valakiknek eszébe jut díjat, elismerést adni nekem! Soha nem számítok rá, és ez talán jó, mert ilyenkor mindig meghatódom.
– Az Önök közös produkciójának van célközönsége?
– Nincs. Mindenkinek szól, aki tud kapcsolódni hozzánk.
– Mire számítsanak a nézők, ha ott lesznek szeptember 4-én a
Tompos-Hrutka esten?
– Közvetlen, meghitt hangulatú koncertjeink szoktak lenni, főleg így duóban, és egy kis humor is mindig belekerül a műsorba.
– Minden művésznek van valamilyen célja a művészetével. Hogyan fogalmazná meg az Ön a saját ars poeticáját?
– Ha nagy vonalakban megnézzük, mi emberek röpke időt töltünk együtt ezen a földön, adott körülmények között. Azzal, amit a színpadokon művelek, szeretnék itt és most kapcsolódni, mert soha nem tudhatjuk, mit hoz a holnap. Hol leszünk, leszünk-e egyáltalán. Próbálom elérni azt, hogy az emberek a velem töltött pár órában elrugaszkodjanak a valóságtól és megtalálják a személyes szabadságukat.
A műsor rendezői és a művészek mindenkit szeretettel várnak erre az ingyenes, szabadtéri produkcióra, amely kellemes érzelmi kirándulást ígér!
Mészáros Tibor , XVI. Kerületi Újság