Csupor István Budapesten született vegyészmérnök édesapa és porcelánfestő iparművész édesanya gyermekeként. A Toldy Ferenc Gimnáziumban érettségizett, de akkor még inkább a nyomda és a műszaki retusőr foglalkozás érdekelte. 1977-ben próbálkozott először a fafaragással, kezdetben csak ösztönösen, majd egyre inkább a népművészet emlékanyagának elemeit felhasználva. 1978-79-ben csatlakozott a Fiatalok Népművészeti Stúdiójához. Az elsők között népművészeti elemeket hordozó gyermekjátékok és használati tárgyak kerültek ki a keze alól.
1980 szeptemberében kötött házasságot Angyal Zsuzsa fazekassal, akivel később sok közös elméleti munka megalkotói voltak. A leginkább azonban az hatott szemléletére, hogy Cinkotára költöztek, ahol 1980-ban még nagyrészt hagyományos falusi életformát talált. Érdeklődése egyre inkább a néprajz felé tolódott, ami végül a hívatásává vált. 1983-tól nyugdíjazásáig, 2014 októberéig a Néprajzi Múzeumban dolgozott. Számára Cinkota néprajzi emlékei aranybányát jelentettek. Ezek megőrzésére már a rendszerváltozás előtt szeretett volna létrehozni egy tájházat, akkor még sikertelenül. Beiratkozott az ELTE Bölcsészettudományi Karának néprajz tanszékére, ahol etnográfus diplomát szerzett. Közben a Georgina utcai iskolában (ma Batthyány Ilona Általános Iskola) új tantárgyként honismeretet tanított. Az 1990-es évek közepén bízták meg a Néprajzi Múzeum Kerámia Gyűjteményének vezetésével. Érdeklődése fókuszában ekkor már a néprajzon belül elsősorban a népi kerámia, a fazekasság, és ennek mindenkori technológiai háttere, a vallási néprajz, valamint a természeti környezet és a teremtett környezet kapcsolódása, az ökológia, illetve a vizuális antropológia állt. Kedvenc kutatási területét a Felső-Tisza-vidék, Szatmár és Máramaros környéke jelentette. Feleségével nagyban hozzájárultak a fazekas képzés fellendítéséhez, amikor megírták a mindaddig nagyon hiányzó Fazekaskönyvet, amely a szakma legfőbb tankönyve lett. Angyal Zsuzsa az életben is és a szakmában is hű társként állt Csupor István mellett. Így természetes volt, hogy 1991-ben Vass Csaba szobrásszal és Kóczián Csaba fazekassal kiegészülve éppen ők négyen hozták létre a nagy példakép tiszteletére és szemléletének továbbvitelére a dr. Kresz Mária Alapítványt és Fazekas Központot, amelynek a XVI. kerület adott otthont.
A néprajzi emlékek és a Kárpát-medence fazekasságának feltérképezése mellett számtalan fazekasságot, agyagművességet és kerámiaművészetet népszerűsítő rendezvényt szerveztek. Mindezek elméletét, technikáját Csupor István tanította is, egyebek mellett az ELTE óraadójaként néprajzosoknak és régészeknek is. Ő dolgozta ki a szakma műtárgybecsüseinek vizsgakövetelményeit, és részt vett a képzésükben is. Szakmai kiadványainak és publikációinak jegyzéke több tíz oldalt tesz ki. Feleségével kidolgozták és két kötetben közzétették a népi kézművesség szakmai alapjait, amely több hasonló témájú kiadvánnyal együtt ma is alapműnek számít a kézművesek számára.
A szakmától nyugdíjasként sem szakadt el, bár néha „kikacsintott” a fazekasok világából. Szívügye volt lakóhelyének története is, szoros kapcsolatban állt a helytörténeti gyűjtemény munkatársaival, kölcsönösen segítették egymás munkáját. Ennek részeként Cinkota futballcsapatának történetét is szerette volna megírni, amellyel majdnem teljesen el is készült. Teljesen készen van viszont a Rozsnyai-gyűjteményről, a Kárpát-medence fazekasművészetének bemutatásáról szóló kötete, amely 2021-ben fog megjelenni, így ő már nem lehet ott a könyvbemutatón. Az Erdélyi fazekasság a technológia tükrében című tanulmány azonban már befejezetlen maradt, és kiadásra vár egy új fazekas tankönyv is.
Csupor István munkásságát számtalan hivatalos elismerés és a szakma erkölcsi megbecsülése övezte. Szaktekintély volt. Személyében a néprajz, a népművészet, a népi iparművészet és kézművesség meghatározó személyiségét veszítette el.
Emlékét megőrizzük.
XVI. Kerületi Újság