Ugrás a tartalomra

Elkészült a tavalyi év környezetállapot jelentése

Budapest XVI. kerületének állapotvizsgálata alapján elmondható, hogy az Önkormányzat az

elmúlt évben is prioritásként kezelte az élhető kertvárosi lakókörnyezet megőrzését.

A 2023 évben sok új, a kerület lakosságát célzó program indult a már meglévő számos,

ingyenes környezetvédelmi program mellett. Ilyen a gyümölcsmetszési tanfolyam, a

kertvárosi zöld partnerségi program, illetve a Kertvárosi Kerekerdő program. Ebben az évben

jelentős számú fa került kiültetésre, amit az Önkormányzat a következő években is hasonló

ütemben tervez folytatni. A vállalásnak megfelelően a 75.000 fa egyharmada került

elültetésre.

 

A Csíkszentmihály téri játszótér felújításával a kisebb korosztály számára biztosít az

Önkormányzat helyszínt a szabadtéri játékra. A több fa kiültetésével, árnyékolók

kihelyezésével és ivókút kialakításával megvalósult biztonságos és korszerű játszótér a

„Babaliget” közelében van, így többen a játszótérre látogatva az általuk elültetett fát is tudják gondozni, öntözni.

 

Az elmúlt év nyarán a nagyfokú szúnyoginvázió miatt az Önkormányzat nagyobb összeget

különít el a következő évre abból a célból, hogy amennyiben szükséges, saját költségén

preventív jelleggel fel tudjon lépni a szúnyogpopuláció kialakulása ellen.

 

2023-ban tovább bővült a XVI. kerületben a burkolattal ellátott utcák száma és a kerületi

szennyvízcsatorna-ellátottság. Ezek az infrastrukturális fejlesztések hozzájárulnak a levegő

porszennyezettségének csökkenéséhez, illetve a talaj szennyvízzel történő szennyezésének

csökkenéséhez.

 

A jelentést összességében áttekintve megállapíthatjuk, hogy az Önkormányzat továbbra is – az előző évekhez hasonlóan – folyamatosan figyelemmel kíséri és ösztönzi a környezet

állapotának megőrzését, javítását, újabb programokkal igyekszik bevonni a lakosságot a

környezet védelmére.