Ugrás a tartalomra

Ez egy ilyen nyár volt

építkezés
Kovács Péter polgármester
Naplás tó büfé

Megkérdeztük a polgármestert, milyen fontos dolgok történtek a nyáron, és természetesen szót ejtettünk a vírushelyzetről is.

– Előző beszélgetésünkkor a fő hír a kibőví­tett Napsugár bölcsőde ünnepélyes átadása volt. Mi történt a nyári hónapok alatt?
– Az azt követő időszak nagyberuházásai közül elsősorban az útépítéseket és útfelújításokat kell megemlíteni. Ezeket a munkálatokat nem igazán hátráltatta a vírushelyzet, ezért a tavaly megkezdett útépítésekkel kapcsolatban már az elszámoláson is túl vagyunk. A program azonban folytatódik. Jónéhány utcával kapcsolatban lezajlott már a közbeszerzési eljárás, és a kivitelezési szerződés megkötése előtt állunk. Ezek már azok a munkálatok lesznek, amelyekre az idei évben nyertük el az anyagi forrásokat. Hátráltatta a folyamatot, hogy több esetben új eljárást kellett kiírnunk, mert nem volt alkalmas ajánlattevő.

– Hogy állnak a Naplás-tó környéki korszerűsítési munkálatok?
– A nyári hónapok alatt elkészült a 3-as és 4-es ütem. A 3-as ütem a tó mellett felújított út két végén kimaradt útszakasz befejezését tartalmazta. Ezek azért maradtak függőben, mert a Simongát út felőli szakaszon például még a Fővárosi Önkormányzat útfelújítási munkálatainak befejezését kellett megvárni.
A büfé épülete a Naplás-tó mellett

Elkészült a büfé épülete is, amelyre most keresünk üzemeltetőt. Az első pályázat itt sem hozott eredményt. A másodiknak az eredményhirdetése pedig a napokban várható.

– Úgy értesültünk, hogy a kilátó építése kicsit csúszik.
– A Naplás-tó körüli korszerűsítések utolsó eleme az erdő egy magaslati pontján kialakítandó fából készülő kilátó. Ennek az eredeti tervek szerint már majdnem készen kellene lennie, de az építtető, a Pilisi Parkerdő Zrt. arról tájékoztatott minket, hogy a koronavírus jelenléte ezt is hátráltatja. Ehhez ugyanis Ausztriából kell a szerkezeti elemeket behozatni, és a cég, amely az erre alkalmas anyagot szállítaná, munkásainak biztonsága érdekében hónapok óta zárva tart. Abban azonban reménykedhetünk, hogy a kilátó legfelső szintjéről még ebben az évben megcsodálhatjuk a Naplás-tó és a Gödöllői-dombság által nyújtott gyönyörű panorámát.

– A Tanyaudvarban is egész nyáron folyt az építkezés.
– Igen, ott a kivitelezés utolsó előtti fázisa zárult le. Megépült a bemutatótetem és a közösségi terem, amelyeknek a műszaki átadása történik a napokban. Az utolsó szakasz a parkolók kiépítése lesz, amelyre már szintén kiírtuk a közbeszerzési eljárást, de még nem járt le a határideje, így az eredményt még nem ismerjük.
– Hogyan halad a Szakrendelő bővítése?
– Egyelőre az ütemtervnek megfelelően, és remélem, ez így is marad. Elkészült az emeleti részek szerkezete, felkerültek rá a speciális oldalelemek, amelyeknek nem csak térhatároló funkciójuk lesz, hanem statikai szerepet is kapnak. Reményeink szerint még az őszi esők előtt megérkeznek a nyílászárók, és így az időjárástól függetleníteni lehet majd az épületet. A továbbiakban kicsit el kell térnünk a tervtől, mert a házi gyermekorvosok mind a négyen külön rendelőt szeretnének, betervezve azonban csak kettő volt váltóműszakban. Ezt a kérésüket megpróbáljuk teljesíteni. Nem működött jól a rendelők egyedi légkondicionálása sem, erre is keresünk megoldást. Az Egészséges Budapest Program sok pénzzel támogatta ezt a beruházást, amelyet idén még megtoldott 120 millió forinttal. Azonban további forrásokra lesz szükség, mert az Önkormányzat a kezdetekkor 120 milliós önrészt vállalt, azonban kiderült, hogy a szerződéskötés csak akkor jöhet létre, ha vállaljuk a 800 milliós önrészt, mert a beérkezett ajánlatok közül a legolcsóbb is ennyi önrészt igényelt. Reményeink szerint azonban ezt a Kormány kompenzálni fogja.

– Jelenleg a korábbi gyermekrendelő épületének bővítése, az erre történő emeletráépítés munkálatai folynak. De vannak felújítási tervek a főépülettel kapcsolatban is. Azt mikor kezdik el?
– A főépületben a földszint, az első és a negyedik emelet érintett a felújítási munkákban, a többi szinten csak a mellékhelyiségeket újítják fel. Az említett három szint rendelőit a munkálatok idejére át kell telepíteni valahova. Ezért megvárjuk, amíg az új szárny elkészül, ahova átmenetileg át lehet költöztetni azokat a rendeléseket, amelyeket akadályozna a felújítás. Ez megoldható, mert egyszerre csak egy szinten folynak majd a munkák, és az ottani szolgáltatások az átmeneti időszakban elférnek az új épületrészekben. Így nem kell messzire menni az eredeti helyszínhez képest.  A nagy épületben tehát csak akkor kezdődik az átalakítás, ha az új szárny helyiségei már használhatók. Amikor pedig már mindennel készen leszünk, behozzuk a Szakrendelőbe a Benő utcai ügyeletet is. Így a sürgősségi ellátásnak is új központja lesz külön bejárattal.

– Aki a nyáron a Szent Korona utcában járt, láthatta, hogy az 53-57. szám alatti óvoda épülete be van állványozva. Ott milyen munka folyik?
– Szerencsére Szentmihályon sok a gyerek, ezért a jövőre gondolva most egy csoportszobával bővítettük az intézmény, majd jövőre kialakítunk még egyet. Folyik az épület hőszigetelése is. Ez a beruházás közel 200 millió forintba kerül. Különlegessége, hogy a járványhelyzet miatt megszavaztattuk a szülőket. Megkérdeztük tőluk, hogy idén kezdődjön-e a beruházás, jövőre, vagy egyáltalán ne kezdjünk bele. A szülők kétharmada az idei kezdésre voksolt.

– Felújítások más intézményben is voltak?
– Igen, a BVSC a Szerb Antal Gimnáziumban és a Batthyány Ilona Általános Iskolában segített a tornapálya felújításában és bővítésében. Így most már mindkét intézménynek van korszerű burkolattal ellátott kézilabda pályája. A Batthyányban az Önkormányzat és egy vállalkozó összefogásával létrejött egy műfüves focipálya is.

– Van még valamilyen beruházás, ami említést érdemel?
– Igen, komoly munkálatok folynak a Rákosi út Körvasút sor és a Rózsa utca közötti szakaszán. Egyrészt szélesebb lesz az útfelület, hogy kerékpár sáv is elférjen mindkét oldalon. Másrészt csapadékcsatorna épül az úttest alatt. Első lépcsőben a Rákosi út alatti rész épül meg, a második ütemben pedig a Rózsa utca alatt futó szakasz.

– A beruházások után ejtsünk szót a vírushelyzetről! Mit tudunk elmondani a Kertvárosról?
– Augusztus utolsó hetében országszerte látványos emelkedésnek indult a fertőzöttek száma, megérkezett a második hullám. Ez nálunk úgy jelentkezett, hogy egy héten belül három új fertőzöttünk is lett, pedig a nyár közepe táján volt egy hosszabb időszak, amikor már egy sem volt. A fertőzöttek száma bizonyára nálunk is emelkedni fog, ezért előfordulhat, hogy kikerül néhány kapura vagy ajtóra a vörös figyelmeztető cédula. Ez azt jelzi, hogy vagy maga az ott lakó bizonyítottan fertőzött, vagy érintkezett bizonyítottan fertőzöttel, és megfigyelés alatt áll. A külföldről érkezettek esetében, a karantén elkerülhető, ha az érintett felmutat két, legalább két nap különbséggel készült negatív tesztet, amelyek közül az első készülhet külföldön is.

– Hogyan próbál alkalmazkodni a XVI. kerület az ismét romló vírushelyzethez?
– Az Önkormányzat természetesen felkészült a második hullámra, hiszen lehetett számítani rá. Így minden vírusvédelemmel kapcsolatos szükségletet ki tudunk elégíteni. Most első sorban az iskolákra kell figyelnünk. Ez ugyan főleg az Észak-Pesti Tankerületi Központ feladata, de az Önkormányzat is biztosított a Tankerületnek fertőtlenítőszert és maszkokat is. Ők ezeket ki is szállították a megfelelő mennyiségben az intézményekbe, noha az utóbbi sem a tanároknak, sem a diákoknak nem kötelező a tanteremben. Ugyanez vonatkozik az óvodák csoportszobáira is. A Tankerületi Központ csupán azt írta elő, hogy a szülő nem kísérheti be a gyerekét az épületbe.
Nagyobb a kockázat az átlagosnál az egészségügyi dolgozók esetében. Őket is igyekszünk ellátni minden szükséges anyaggal és felszereléssel. Talán ennek is köszönhető, hogy a mi Szakrendelőnk fővárosi szinten az élvonalban van a vírus elleni védekezést illetően.
Kiemelt figyelmet kell fordítani a Területi Szociális Szolgálat napközis klubjaira, amelyek nyitva vannak, de mind a dolgozóknak, mind a nyugdíjasoknak kötelező a maszk viselése az épületben. Remélem sem iskolát, sem óvodát, sem közteret nem kell majd lezárnunk a vírus újabb támadása miatt. Kérem a szülőket, ne azokra hallgassanak, akik tagadják még a vírus létezését is, ne higgyenek azoknak, akik azt állítják, hogy a maszk semmire nem jó, és csak akkor vigyék iskolába, óvodába a gyerekeiket, ha azok teljesen egészségesnek tűnnek! A mi felelős magatartásunkon múlik, hogy mennyire lesz erős a második hullám.

Mészáros Tibor, XVI. Kerületi Újság

Hír kategória
Közzétéve
2020. 09. 13. - 13:13
Utoljára szerkesztve
2020. 09. 13. - 13:23