Ugrás a tartalomra

Kitüntették az intézményvezetőt

Pihokker_Ferenc

Pihokker Ferencet, a XVI. kerületben működő Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona (ÉNO) intézményvezetőjét professzor dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, szociális területen végzett kiemelkedő szakmai tevékenységéért Szociális Munkáért díjban részesítette. Az ide vezető útról beszélgettünk a kitüntetettel.

– Hogyan lett önből pedagógus, azon belül gyógypedagógus?
– Az én utam nem volt teljesen egyenes, mert én bizony nem pedagógusnak, hanem közgazdásznak készültem. Csakhogy nem vettek föl a Pécsi Közgazdaságtudományi Egyetemre. Akkor még létezett a közveszélyes munkakerülés fogalma, mindenkinek rendelkeznie kellett munkahellyel, így én is elkezdtem munkát keresni. Irodai munka lett volna, de napi 8 óra egy íróasztal mellett nem vonzott. Szerencsémre éppen akkor kerestek egy kisegítő iskolába képesítés nélküli napközis tanárt. Az ott eltöltött két év elég volt ahhoz, hogy „megfertőződjek” és kezdtem ráébredni, hogy valószínűleg ez lesz az én hivatásom. Jelentkeztem a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolára, ahol oligofrén-pedagógia (értelmi fogyatékos) és tiflopedagógia (vakok és gyengén látók) szakon gyógypedagógusi diplomát szereztem. Másfél évet tanítottam iskolában, amikor lehetőségem nyílt arra, hogy átkerüljek a felnőtt szociális munka világába. Ennek fejében kaptam egy tanácsi bérlakást, ami az akkori életemben nagy segítség volt. Egy lakhelyemtől elég távoli, Győr melletti intézményben dolgoztam. Majd amikor üresedés volt a Győr városában működő ÉNO-ban, oda mentem gyógypedagógusnak. Amikor pedig az ottani vezető átment egy másik munkahelyre, megpályáztam az intézményvezetői állást, és el is nyertem. Így elmondhatom, hogy 1992 óta, 29 éve vagyok vezető pozícióban. Ennek ellenére a győriekkel nem szakadt meg a kapcsolatom, sokszor konzultálunk szakmai dolgokról. Majd 2005-ben felkerültem Budapestre, a Down Alapítvány Szalóki utcai Átmeneti és Napközi Otthonának lettem az intézményvezetője.


– Mikor került a XVI. kerületbe?
– 2008-ban az ÉNO vezetésére pályázatot írtak ki, amelyre jelentkeztem, és el is nyertem a vezetői széket.


– Kik járhatnak az Ön által vezetett intézménybe?
– A tanköteles kort betöltött középsúlyos értelmi sérültek, jelenleg zömmel fiatal felnőttek nappali gondozásával foglalkozunk. A cél a szülők tehermentesítése, akik így visszamehetnek a munkahelyükre, mi pedig igyekszünk az értelmi sérült fiatalok állapotát szinten tartani, vagy ha lehetőség adódik, fejleszteni.


– Hogyan telik egy napjuk?
– Heti és napi rend szerint vehetnek részt az intézmény életében. Hétfőtől csütörtökig reggel 8:00 órától délután 16:00-ig lehetnek itt, pénteken pedig 14:45-ig. Próbálunk számukra érdekes foglalkozásokat tartani, az érdeklődésüknek megfelelő tevékenységekkel lekötni őket. Az értelmi fogyatékosság nem azt jelenti, hogy mindenre alkalmatlanok, sok tettvágy, kreativitás van bennük, amely megfelelő vezetés mellett ki is hozható belőlük, ami által sikerélményhez jutnak. Mindenképpen meg kell említeni, hogy rengeteg szeretet lakik ezekben a fiatalokban, nagyon hálásak azoknak, akik foglalkoznak velük. Persze azért ez a munka nem könnyű, folyamatos jelenlétet, koncentrációt igényel.


– Ön csak adminisztratív vezetője az ÉNO-nak, vagy néha van ideje részt venni a foglalkozásokon is.
– Ha nem mozdulnék el az íróasztalomtól, az nem én lennék. Amikor csak lehet, részt veszek a napi foglalkozásokon, bekapcsolódok a kreatív tevékenységekbe, és ezt a fiatalok el is várják. A sérült fiatalok esetében a személyes példamutatásnak még nagyobb a jelentősége, mint mások esetében. Ha mégis úgy adódik, hogy teendőim hosszabb időre elszólítanak, reklamálnak, kérdezik, hogy mikor jövök már közéjük.


– Az Önök munkája nehéz, idegileg is megterhelő. Az itt dolgozók valószínűleg nem csak a pénzért végzik munkájukat.
– Hát igen, előbb utóbb hivatásunkká válik ez a szakma. Amikor látjuk, hogy milyen fontosak vagyunk gondozottainknak, nem lehet kívülállóként tekinteni rájuk. A felelősségérzet elkísér minket, és munkahelyi gondjainkat sokszor haza is visszük. A mi filozófiánk alaptétele, hogy gondozottainknak nem sajnálatra, hanem segítségre van szükségük, és ennek igyekszünk is megfelelni.


– A külvilág hogyan vélekedik az értelmi sérültekről?
– Ezen a téren még van bőven tennivaló. Keveset tudnak a sérültekről, és sokszor félnek tőlük, gyanakodva néznek rájuk. Pedig nincs bennük agresszivitás. Azt is feladatunknak tekintjük, hogy helyre tegyük a fejekben ezeket a hiányosságokat.


– Elégedett Ön a saját foglalkozásával?
– Azt hiszem, megtaláltam a helyemet. Lett volna lehetőségem visszamenni tanítani, de ez már annyira a hivatásommá vált, hogy maradtam. Annak ellenére, hogy a szociális szféra anyagilag nincs megbecsülve.


– Készülnek a karácsonyra?
– Természetesen most is, mint minden évben folyik a vers- és énektanulás, nagy a készülődés, de a végső szót a vírushelyzet fogja kimondani az utolsó pillanatban. Nagy csalódás lenne a fiataloknak, ha nem szerepelhetnének.


– Ki a fenntartója az intézménynek?
– A XVI. kerületi Önkormányzat, és ha már szóba került sokmindenért tartozunk köszönettel a Hivatalnak. Amennyire az anyagi keretek engedik, teljesítik az igényeinket.


– Van folytatója a családban a szociális munkának?
–  Fiam kis híján gyógypedagógus lett, el is indult ezen az úton, de aztán beszippantotta a kereskedelem. Lányom azonban egészségügyi területen dolgozik, képzett gyógytornász. Neki köszönhetően nemsokára büszke nagypapa leszek.
Ehhez is, és természetesen a kitüntetéshez is szívből gratulálunk!

Mészáros Tibor

Az újság legújabb száma elérhető: https://www.bp16.hu/hirek/keruleti-ujsag/202124szam-20211215

Hír kategória
Közzétéve
2021. 12. 21. - 13:29
Utoljára szerkesztve
2021. 12. 21. - 13:39