Ugrás a tartalomra

Magyar szépmesék

gróf Stomm Marcell tábonok

Requiem kerületünk egykori lakójáért, egy hadsereg emberséges katonájáért, gróf Stomm Marcell tábornokért. (Vác, 1890. december 24. – Mátyásföld, 1968. április 25.)

Írországi ősei a XVII. században települtek át Angliából, végül apja Stomm Lajos és családja Esztergomba költözött. Fiát, Marcellt az elemi iskola után, a pécsi hadapród iskolába küldte. 1908-tól 1911-ig a Ludovika Akadémia elvégzése után (amelynek később tanára) mint hadnagy, kiváló katonaként élőmenetele töretlenül ívelt. Részt vett az I. világháború különböző hadszínterein. 1918-19-ben a Székely Hadosztály szervezőjeként sikeresen védelmezte a betörő román alakulatokkal szemben az erdélyi magyar lakosságot. A magyarság számára keserű és „jó lélekkel elfogadhatatlan” Trianoni diktátum, 1920 után a letargiából újraéledő állam hivatalnoka lett. 1927-től Londonban katonai diplomataként, családi kapcsolatait felhasználva Németország és a Szovjetunió távlati stratégiai terveinek, politikai törekvéseinek felderítése volta feladata. Mint brit eredetű család tagja angol katonai ajánlatot kapott, amit nagybátyja biztatására sem fogadott el. Jelentéseit, elemzéseit a magyar katonai, politikai vezetők- Bethlen, Sztójay, Bárdossy - nagyra értékelték. Horthy Miklós kormányzó számára készített jelentésében a sztálini kommunista törekvéseknél veszélyesebbnek tartotta a hitlerit. Londoni, párizsi szolgálata után itthon szembesült azzal, hogy a főtiszti karban és polgári körökben hódít a nácizmus. (Sztójay, Szálasi követői)

Lakodalmát tartotta Szurmay Blankával, (Uzsoki Szurmay Sándor tábornoknak, kerületünk díszpolgárának lányával) amikor altábornagyként kinevezték a 2. Magyar Hadsereg III. hadtest parancsnokává. 1942. december 5-én a szemgyeszjatszkojei harcállásponton vette át a 9., 6. és 20. könnyű hadosztályból álló hadtestet, amelynek védőkörlete Uriv közelségében volt, és már jelentős veszteségeket szenvedett. 1943. január 12-én Vécsey Béla alezredes írja  " 9 óra 45. Rettenetes dübörgés kezdődik Urivnál". A " dübörgés" pedig hősies helytállásuk ellenére elterjedt a III. IV. és VII. hadtest 200 km-es frontszakaszára.  A 2. hadsereg maradékai az orosz csapatok elől menekülve és a tél szörnyűségeit túlélve reménykedhettek a hazatérésben. Az elcsigázott, kimerült 7000 főre csökkent III. hadtest parancsnoka a németektől is kiszolgáltatott helyzetben február 1-jén kiadta utolsó parancsát:

„Ezek után kénytelen vagyok mindenkinek saját belátására bízni jövendőjét, mivel élelmet, lőszert, és végrehajtható feladatot adni nem tudok. – A magyar nép történetében többször előfordult, hogy egyes merész parancsnokok vezetése alatt még hihetetlen távolságokra is áttörtek. – A Magyar Haza mindenkor hálás szeretettel fog visszaemlékezni a hős fiaira, akikkel hasonló sors csak keveseket ért a magyar nemzetben. – Isten veletek Magyar Honvédek! gróf Stomm Marcell vezérőrnagy.” Ezt olvasva 80 év távlatából is kitűnik egy humánus parancsnok szemlélete, aki az írott és íratlan katonai regulák, szabályzatok ellenére a katasztrofális helyzetben az élők sorsának jobbítását így látta helyesebbnek. A szinte példa nélküli parancsot a korabeli és a későbbi katonai vezetés is kétféle képen értékelte.

Egyrészt: a parancs eredményeként a katonáinak egy része kisebb egységenként utat törtek. Merre? Nyugatra. Haza. Jégben, fagyban, hóban, úttalan utakon, földi és légi tűztől kísérve jöttek, jöttek, vonszolták magukat, bajtársukat és "merész parancsnokok vezetésével" néhányan hazaértek.

Másrészt: a parancsnok, mivel rábízták a hadinépet, soha nem kerülhet olyan helyzetbe, hogy ezt elfelejtse. (Lajtos Árpád vezérkari tiszt, a bajtárs véleménye.)

A hadifogságot elkerülendő, maga Stomm is öngyilkosságot akart elkövetni, de segédtisztje Görgényi százados megakadályozta azzal, hogy élőként talán segíthet a fogságba esetteken. Katonái tudnák eldönteni, helyesen cselekedett-e? Valószínű, hogy az érintettek véleménye is megoszlik, kinek-kinek a további sorsa szerint.

8 év hadifogság után 1951 májusában érkezett haza. Halálos ítélet, majd életfogytig tartó büntetés, végül 3 év börtön után szabadult az amputált lábú hadirokkant, aki 12 esztendő elteltével végre a feleségével élhetett Dunavarsányban, majd mátyásföldi otthonukban. 1968 április 25-én szívroham vitte el.

Ízig-vérig katona volt, a magyar katona legjobb tulajdonságait viselte, a szörnyű helyzetben is megőrizte emberségét, humánumát a háború könyörtelenségei közepette is. Január 12-én emlékezzünk Rá és a 2. hadsereg hős katonáira, akik az ordas eszmék miatt odavesztek, és azokra is, akik megmenekültek.

Hegyi Ákos

A XVI. Kerületi Újság legfrissebb száma: https://www.bp16.hu/hirek/keruleti-ujsag/20211-szam-20210113 

 

Hír kategória
Közzétéve
2021. 01. 13. - 11:11
Utoljára szerkesztve
2021. 01. 20. - 15:18