Ugrás a tartalomra

Nemzeti összetartozás napja

A nemzeti összetartozás napja alkalmából június 4-én este a XVI. Kerületi Önkormányzat csendes megemlékezésre és gyertyagyújtásra hívta a kertvárosiakat a kerületi Trianon-emlékműhöz. A 97 évvel ezelőtt történtekre emlékezett Kovács Péter polgármester és Szatmáry Kristóf parlamenti képviselő.

Kovács Péter polgármester beszédét azzal kezdte, hogy 97 évvel ezelőtt egy Párizs melletti kastélyban, Versailles-ban aláírtak egy békeszerződést, amelynek következtében hazánk elveszítette területének 2/3-dát, lakosságának pedig a felét. Azt hitték ezt már nem fogja túlélni a magyarság. A II. világháború után kommunizmus éveiben próbálták elfeledtetni nemcsak Trianont, hanem a határon túl élő magyarságot is. Azt tanították nekünk, sőt még a szüleinknek is, hogy aki Erdélyben él az román, aki felvidéki az csehszlovák. Persze a határon túli magyarságban nagy volt az ellenállás, jó példa erre, hogy egy felvidéki településen mai napig mindennap délután fél 5-kor harangoznak, ezzel emlékezve a 1920. június 4-én történtekre.

Kerületünk vezetője úgy folytatta beszédét, hogy mivel nagyobb volt a csonka Magyarország területén az agymosás az elmúlt évtizedekben, ezért talán lassabb az ébredés is. Három év múlva lesz ennek a nemzeti tragédiánknak a 100. évfordulója. Ezalatt kívánatos lenne, eljutni odáig, hogy mindenki felemelt fejjel mondhassa, egy nemzet, egy ország vagyunk, de ezért még sokat kell tennünk. A csonka országnak erősödnie kell. De szerencsére most abban a korszakban vagyunk, hogy erősödik a magyarság. Hiszen az ország kormányáról sok mindent el lehet mondani, jót és rosszat is, de azt nem, hogy ne állna ki a magyarság érdekeiért, és ne vinné tovább a határon átívelő nemzetegyesítés programját. Kovács Péter beszédét azzal zárta, biztos abban, hogy nagy változásokat fog hozni az elkövetkező három esztendő. Arra kérte, a kerületben élőket, hogy évről évre jöjjenek el ide a szoborhoz emlékezni és mutassák meg gyermekeiknek is, hogy mekkora volt régen Magyarország területe és mekkorára zsugorodott Trianon után.

Az eseményen részt vett Szatmáry László és Ács Anikó önkormányzati képviselők, Szász József alpolgármester, valamint Ancsin László jegyző. A megjelentek a határainkon túl élő magyarsággal való összetartozás jelképeként mécsest és virágot helyeztek el az emlékmű lábánál.

A műsorban közreműködött Benedek Krisztina népdalénekes és Szitha Miklós a Talamba ütőegyüttes tagja vibrafonon.