Ugrás a tartalomra

Önöknél hogyan működik?

Amint azt már mindenki tudja, a vészhelyzetre való tekintettel bezárták az iskolákat, és az oktatási kormányzat, a pedagógusok, a szülők és a gyerekek jobb híján korunk csodájától, az internettől remélik, hogy nem fog elveszni ez a tanév. Az iskolák ugyanis átváltanak távoktatásra. Kíváncsiak voltunk, hogyan kezdtek hozzá ennek megszervezéséhez a kerület iskoláiban. Megkérdeztük hát Bánkiné Kiss Anikót, a Móra Ferenc Általános Iskola igazgatóját, hogy náluk hogyan működik a távoktatás.  

– Természetesen minket is váratlanul ért ez az új helyzet, de nem estünk kétségbe. Úgy érzem ugyanis, hogy az én kollégáim nagyon felkészültek akár az IKT-tananyagok, (infokommunikációs tananyag), akár a digitális technológiák terén, valamint a digitális eszközök kezelésében is. Szerencsés helyzetben vagyunk, mert szinte minden kollégánknak van saját laptopja az intézményünk készletéből. Ezek a gépek az iskola tulajdonában vannak, de ki vannak adva használatra a pedagógusoknak. Ezeknek a kezelését már jól ismerik, így nem a nulláról kell indulnunk.

Mi volt az első lépés a távoktatás irányába?
– Március 16-án minden pedagógus bejött az iskolába, és egyeztettük a technikai részleteket, ötleteltünk, információt cseréltünk, megbeszéltük milyen technikai eszközöket tudunk majd alkalmazni. Létrehoztunk egy csak tanárok számára használható internetes felületet, amelyen mindenki otthonról tudja tartani a kapcsolatot a többi kollégával. Első körben a KRÉTA Iskolai Alaprendszert használjuk. Ennek van egy olyan felülete, amelyen házi feladatot tudunk adni a gyerekeknek. Ez azonban valóban csak a kezdeti lépés, ugyanis ez a rendszer nem mindenben felel meg az igényeinknek. Ezért a legrövidebb időn belül úgynevezett virtuális tantermeket fogunk létrehozni. Ezek működtetéséhez mindössze arra van szükség, hogy minden tanulónak – esetünkben a szüleiknek, hiszen kiskorúakról van szó – legyen egy olyan e-mail-címük, amelyet az oktatásra tudunk használni. A legcélszerűbb egy gmail-es levelezési cím, mert ezt tudja a legkönnyebben kezelni a rendszer.

A szülőkkel is fölvették a kapcsolatot?
– Természetesen. Először is leellenőriztük, hogy az általunk ismert e-mail-címek működnek-e. Ezzel sok probléma volt, több nap alatt sikerült csak minden szülő részéről működő netcímet beszereznünk, pedig ezeknek már a tanév kezdete óta élniük kellett volna.

A kollégák hogyan készülnek erre az új oktatási formára?
– A tanárok most az eredeti tantervüket kicsit átszabják az új feltételekhez. Próbálunk vigyázni arra, hogy a gyerekeknek jó tapasztalataik legyenek a távoktatásról, nehogy elvegyük a kedvüket tőle. Olyan menetrendet próbálnak összeállítani, amellyel haladni is lehet, ugyanakkor bővül az ismeretanyaguk és sikerélményhez juttatja őket.

Hogyan történik konkrétan a tanítás?
– A tanárok írásban elküldik a tanulóknak azt az anyagot, amit aznap meg kell tanulniuk. Tehát nem úgy, hogy mindenki otthon ül a számítógépe webkamerája előtt, és mindenki egyszerre látja a tanárt, aki leadja az anyagot.

Hogyan történik a számonkérés?
– Ez erősen tantárgyfüggő. Van úgy, hogy elég egy fogalmazást, egy beszámolót készíteni a megtanult anyagról. Matematikából például kitűnő teszteket lehet készíteni, amelyeket megadott időn belül meg kell válaszolniuk. A beszámoltatás is írásban történik.

Ez azért sok plusz munkát jelent a pedagógusoknak.
– Az elején mindenképpen, de mégsem az elutasítás a jellemző. Már többen feltették a kérdést, hogy miért is nem használták ki ezeket az online lehetőségeket ilyen intenzíven már korábban is. Rengeteg új információval szembesültek, most ismerték meg igazán azokat a lehetőségeket, amelyeket a digitális világ tartogat az oktatás számára. Ennek a nagy megpróbáltatásnak talán az lesz a hozadéka, hogy az eddigi módszereink kiegészülnek a távoktatás lehetőségeivel.

Mikor kapják a mórások az első feladatokat a távoktatási rendszerben?
– Március 18-án, szerdán küldjük az első leckéket, tanulnivalókat a diákjainknak, és nagy érdeklődéssel várjuk a tapasztalatokat.


Mészáros Tibor - XVI. Kerületi Újság