Első emberes hónapunkról még azt tartják, szép ember. (November csúf, december pedig egyenesen rossz.) A gyülekező fecskék az őszelő havát jelzik, s a nebulóknak beborul az eddig felhőtlen nyári égbolt: kezdődik az iskola.
Elsején, Egyed napján a csürhét már ne hajtsuk ki a legelőre, a karácsonykor levágandó süldőket innentől fogjuk hízóra. Ettől a naptól tilos a szőlőbe szekérrel menni, és felfogadhatjuk a szőlőőröket is.
Szeptember ötödikén pisil bele Lőrinc a vizekbe és a dinnyébe is. Már csak őszi érésű dinnyét vegyünk. A szabadban idén többé ne fürödjünk, beköszöntenek az ősz első igazi pillanatai. Lőrinc éjjelén, ha a keresztúton állunk, s nem ijedünk meg az eldübörgő szekértől, (itt nálunk az elszabadult hévszerelvénytől), gazdagok leszünk.
8-án ünnepeljük Kisasszony, vagy Kisboldogasszony napját, Szűz Mária születésének idejét, ami egyben ősi pogány őszkezdő nap is. A hajnali harmatra kiteregetett búza nem üszkösödik, s ugyanekkor, napfelkeltekor, az arra érdemes asszonyok a nap sugárkoszorújában megláthatják Máriát, a „Napba öltözött asszonyt”. A templomban fűzfát, szénát, kukoricát, almát szenteltessünk a jószág betegségei ellen.
21-én, Máté napján, ha jó idő van, jó lesz a borunk is. Vetni ezen a napon nem szabad, mert gazos Máté pelyvát szór a mag közé.
Gellért éjszakáján, 28-án magával az ördöggel tárgyalhatunk, ha boszorkányok szeretnénk lenni, s fejetlen ló, vagy bakmacska képében akarnánk haragosainknál kísérteni, de fontos, hogy a keresztúton, ahol Belzebub megjelenik nekünk, krétával kört rajzoljunk magunk köré, hogy ne árthasson a kénkőszagú, tüzes nyelvű fekete uraság.
Szent Mihály arkangyal ünnepétől, 29-től nem nő tovább a fű, a gyökere megszakad. Ezért aztán a megszakadt gyökerű ember lelkét is ő kíséri át a túlvilágra, a halottszállítók saroglyáját miatta hívják Szent Mihály lovának. Ettől a naptól számítjuk az év gazdasági fordulóját, s az időjárás is fordul, aki ekkortól „gatyába öltözik, nem kell tanácsot kérni”. Elindul a „kisfarsang”, lakodalmak, bálok ideje. Lehet szűrni az újbort, főzni a pálinkát, és le kell rendezni adósságainkat. Végül zárjunk egy bácskai mondókával, melynek politikai mondandóját jótékonyan belepte a szeptemberi dér, maradt a korokat túlélő időjárás megfigyelés: „Szent Mihálykor keleti szél /Igen komoly telet ígér.
A szeptembert egy kilencven évvel ezelőtt, a Rákos Vidékében megjelent portréval köszöntjük. A portré számos társával együtt olvasható a Kertvárosi Helytörténeti Füzetek 23. számában is: Móricz Pál – Lantos Antal: A régi Szentmihály.
1930. szeptember 7.
Móricz Pál: A régi Szentmihály, Hóra János cukrász
Amikor Rákosszentmihályra, helyesebben az akkor még Cinkotához tartozó Ehmann-telepre keveredtem, ha jó társaságra, jó vendéglőre vágyakoztunk, a keskeny cinkotai határutat keresztül lépve, átballagtunk a sok-sok óriási ákácfás »Mihályiba.« Akkor még a híres, népszerű Pollák hentes is a »határút« szentmihályi oldalán mérte ízletes csemegéit, a »debrecenivel« vetekvő pompás füstölt kolbászát, sonkáit, — Károly fia, a határút sashalmi oldalán, a saját derék sarokházában gyarapítja az üzlet régi jó hírnevét... Biróné nénénk (most »Vén fiuk«) vendéglője is közel szomszéd volt Pollák henteshez, ha szomjazott, ha megéhült az ember, így a vendéglőt, a hentest közel találta, cukrászda azonban az egész széles környéken csak egy volt Szentmihályon, a messze József-utcában: Hóra József cukrászdája. Aki tehát a csókon felül egyéb más édességet; megkívánt, kénytelen volt ide felzarándokolni, no de nem bánta meg. (…)
A fehérkötős, fehérkabátos, fehérsapkás cukrász az egész Rákospatak mentén páratlan, csodás hosszú, nagy bajuszával — fehér szál nem egyeledett (!) akkor még abba a vezéri bajuszba — civis-Debrecenbe elmehetett volna katonai szállásbiztosnak ... Csak, amikor fonott kalácsait, süteményeit, tortáját, fagylaltját, no meg a jeges-, habos kávéját megkóstolta az üdülő ember, akkor csodálkozott és nyelegetett jóízűeket; mert ez a nagy bajuszú cukrász első mestere volt a cukrász-művészetnek. Cukormenüből felépítette a vajdahunyadi várat, s olyan gyönyörű szoborcsoportozatot remekelt, hogy a »kiállításon« nagy érmet nyert a remekeivel.
A nagy bajuszú mesternek finom volt a keze, finom és sokoldalú volt a tudása. Nemcsak a bajusza volt nagy, kiadósán, nagy darabokban adagolta az ízletes süteményeit is. Hozzá jó volt, finom volt minidig a Hóra-sütemény. Az olcsó, zamatos likőröket saját eredeti receptjei szerint készítette. Már annál a József-utcai kis üzletnél is volt egy kis billiárd-asztalos szoba. Az akkori »aranyfiatalság« szívesen, szeretettel eljárt ide. A kedves, szeretetteljes modorú Hóra cukrász rengedező nagy bajuszával, mintha csak apja lett volna ennek a fiatalságnak, amelynek következő nemzedékei is hívek maradtak a Rákosi útra, a saját szép sarokházba átköltözött Hóra cukrászathoz.
Az üzletben, a kiszolgálásnál két kedves, előzékeny asszony: Hóráné és a nővére segédkeztek a méz, cukor, csokoládé, tejszín, vaj, befőzött gyümölcs, konyak, rum és sülő kalács-, sütemény-, torta- illatú műhelyben kora reggeltől elfoglalt Hóra mesternek. A nagy bajuszú mester máig nem fáradt bele művészetébe. Mindig újabb és újabb süteményfaj tálkát talál ki. Állandóan eredeti, különleges készítményeit még a fővárosi vendégek is meglepődve élvezik ...
A korzóvá kifejlődött Rákosi úton ma már modernségével, szép kiállításával is hat a Hóra cukrászat. De, bármilyen szerény, csendes, családjának és cukrászpályájának élő polgárember a jó Hóra János, feleségével, sógornőjével, gyermekeivel bármilyen visszavonultan élte is eddigi munkás életét, körülbelül 34—35 éves rákosszentmihályi munkássága, tisztes, hazafias polgár élete és érdemessége nem tűnt le észrevétlenül. A község társadalma szerette, becsülte évtizedeken át a cukrász Hórát, s most legújabban pedig a helyi iparosság választotta meg vezérének a modern divatok dacára máig nagybajuszú, de immár fehéredő bajuszú régi érdemes cukrászt. Mint a helyi ipartestület elnöke is, a maga szerény, egyenes mivoltában tevékeny, ötletes, dolgos vezetőnek bizonyult. Hóra János mindenképen beleillik az én régi rákosszentmihályi vázlatkönyvembe.”
Széman Richárd