Szurmay Sándor ny. vezérezredesre emlékeznek a ma hősei

Kertvárosunk egykori prominens személyisége, a honvédség Budapest Helyőrség Dandár névadója halálának 75. évfordulóján a ma hősei hajtanak fejet vitéz báró uzsoki Szurmay Sándor ny. vezérezredes emléke előtt. Tisztelegünk Uzsok hőse és katonái, a Kárpátokban az országhatárt, a családjukat, az otthonukat a cári seregektől sikerrel megvédő magyar bakák emléke előtt.

A ma hősei emlékeznek és tisztelettel idézik fel az elődök tetteit, miközben tartja még állásait a COVID‒19 néven elhíresült koronavírus. Ki-ki a maga posztján áll helyt. Az európai szokássá váló lakótelepi esténkénti vastaps kijár mindazoknak, akik az ország, a magyar emberek, kerületünk lakossága védelméért teljesítik, amit vállaltak, szolgálnak, ahogy kötelességük a kertvárosi egészségügyi szolgálat, szociális hálózat tagjaként, avagy épp a határnál, vagy rendészként, a járvány megfékezéséhez szükséges rend őreként, segítő két kezükkel szükségkórház építőiként, védelem-egészségügyi szakemberekként mindenütt, ahol képességeik szerint kell.

Mi meg, kerületünk polgárai, egyszerűen csak otthonmaradásunkkal, a bajba jutott embertársaink megsegítésével állunk helyt, ahogy a dolgok most állnak, még hosszabb helytállásra készülve.

„Korának egyik kiemelkedő, meghatározó katonai személyisége, vitéz báró uzsoki Szurmay Sándor ny. vezérezredes, egykori honvédelmi miniszter igazi katonai vezető volt, aki tetteivel és személyes példamutatásával mintát adott nemcsak a korabeli, de a mai magyar haderő parancsnoki állományának, a katonai hivatás iránt érdeklődő fiataloknak, valamint a már szolgálatukat befejezett nyugállományú katonáknak. Tetteivel, mély katonai hivatástudatával, hitvallásával és elkötelezettségével követendő példaképévé vált a szigorú, következetes, példamutató, követelménytámasztó, ugyanakkor emberséges parancsnoknak.”

Az iménti mondatokat a Budapest Helyőrség Dandár, valamint a XVI. kerület önkormányzata közös kiadásában megjelent, A katonabáró ‒ Szurmay Sándor, a Monarchia magyar hadvezére című kötet előszavában olvashatjuk. De ugyanott állnak polgármesterünk, Kovács Péter szavai is.

„Budapest XVI. kerületi »Rózsadombja«, Mátyásföld, egykor nyaralótulajdonosok szűkebb pátriája volt. Közéjük tartozott Szurmay Sándor és felesége, Szenóner Ernesztina is. A kötet levéltári források, hagyatéki iratok, családi közlések alapján ad tudtunkra eddig még nem publikált helytörténeti adalékokat. Az olvasó elé tárja, hogy az ifjú házaspár mikor lett itt nyaralótulajdonos, s hogy Projszl János építőmestertől a teljesen kész épületet Szurmay Sándor honvéd százados 1898. június 6-án vette át. Villájuk áll még a mai Diósy Lajos utca 43. szám alatt.

Örömmel olvashattuk a leszármazottak kiegészítő közléseit arról, hogy a család másik ágával, Zettner Vilmossal és feleségével, Szenóner Jozefinnel egy időben miként kerültek ide, az akkor még Cinkotához tartozó telepre. Olvashattuk azt is, hogy a Mátyásföldi Nyaralótulajdonosok Egyesületének vezetősége 1917 júniusában (miniszteri kinevezése után, és katonáinak élén bizonyított hőstetteinek elismeréseként megkapott Mária Terézi Katonai Rend lovagkeresztjének átvétele előtt) már Szurmay utczának keresztelte át az akkori Teleky utcát, ezzel „a választmány azt a mélységes hálát és szeretetet óhajtotta jelezni, mellyel a telep legillusztrisabb tagjának, az Uzsoki hősnek tartozik.”

A kortárs, a Rákos és Cinkota Környéke aláírás nélkül fennmaradt vezércikkének szerzője sem fukarkodott a jelzőkkel. A lap ekként közölte az akkor, 1917. június elsején tolla kívánkozó „Megfigyeléseket”.

„Nagyra vagyunk vele, mi Mátyásföldiek s velünk az anyaközség, az egész Cinkota, hogy lakótársunk, Szurmay Sándor altábornagy, mátyásföldi villatulajdonos, honvédelmi miniszterré lett kinevezve... És mi méltán büszkélkedünk Szurmay Sándor kimagasló személyével s európai hirnek örvendő nevével, pedig mi igazán semmivel járultunk ahhoz, hogy ez a derék katona elérte a cimnek, a rangnak a magas méltóságnak azt a fokát, amelyet a sors csak igen kevés magyar embernek juttat… Szurmayt, az uzsoki hőst, nem a miniszterség emelte fel, hanem az ő egyénisége és multja tette értékessé a miniszteri állást.” Hogy el ne feledjük, a Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt cinkotai kerületének eme hivatalos közlönyét dr. Barabás Béla főszerkesztő, képviselőházi tag jegyezte. De a tulajdonos, Friedrich István, későbbi miniszterelnök útjai előbb a harctéren, a hadvezér katonájaként, utóbb pedig 1918 októberének utolsó napján, az összeomláskor, a honvédelmi miniszterség átadásakor a minisztériumban futottak egybe Szurmayéval.

A Mátyásföldi Nyaralótulajdonosok Egyesületének köszöntésére (ahogy az áll a Rákos és Cinkota Környéke 1917. március 10-i számában) a „kegyelmes úr” e szavakkal válaszolt: „A Mátyásföldi Nyaralótulajdonosok Egyesülete nevében kifejezett meleg üdvözletet a leghálásabban köszönöm. Nagyon jól esett nékem ez az üdvözlet, mert arról a helyről jött, ahol sok kellemes szép nyarat töltöttem és ha a Mindenható megengedi, még sok jó napot fogok kedves körükben töltölteni.”

Önkormányzatunk, a kerület történelmi hagyományokat ápoló közössége a leszármazottakkal közösen az Erzsébet-ligetben Uzsok hősének emlékhelyet állíttatott, az oda vezető sétányt Szurmay Sándorról neveztette el. Az élő emlékezet eseményeinek sorában később, az első világháború és az azt követő trianoni békediktátum centenáriumán a mátyásföldi emlékezet központban a dandárparancsnok jelenlétében mutatkozott be az említett könyv kerületi illetőségű szerzője, M. Tóth György kutatásain alapuló vándorkiállítás. Az azóta a dandár Budaörsi úti paravánjait is megjárt (írásunkhoz „mellékelt”) tablókon településünk egykori nagyra becsült közéleti személyiségének, a Monarchia, a Nagy Háború legismertebb magyar hadvezérének és családjának könyvbeli története kelt új életre.

A felvételekről az egykori mátyásföldi nyaralótulajdonos Szurmay család és mint említettük, a kerítésszomszédságban élő közeli rokon Zettner família tagjai tekintenek ránk. Láthatjuk Uzsok hősét, családjának tagjait, a róla elnevezett hadseregcsoport katonáit, történelmünk ismert és ismeretlen szereplőit, a névadójuknak laktanyai szoborparkjukban emléket állító mai katonákat.

Hogy el ne feledjük, tavaly ősszel honvédelmi miniszterhelyettesi és dandárparancsnoki részvétellel, a leszármazott család képviseletében, Kovács Balázs jelenlétével, az említett kötet írója és a helyi református lelkész kezdeményezésére emléktáblát avathattak fel (Rácz Tünde eseményen készült fotóinak tanúsága szerint) a hadvezér szülővárosának református templomában. 

A két háború közötti idők Trianon sújtotta Magyarországán is megbecsülés övezte közszereplését, katonai és természetírói, mátyásföldi közéleti munkásságát. Számos fennmaradt kéziratának végén olvashatjuk: Kelt, Mátyásföld… Volt katonái, akiket mindig is félisteneknek nevezett, fel-felkeresték, és ezt a vele készített interjúkban, saját publicisztikáiban ezt sosem mulasztotta el jó szívvel említeni.

Életének nyolcvanötödik évében, 1945. március 26-án, a főváros ostromának idején tért meg teremtőjéhez, temetésére két nap múltán került sor. A Fiumei úti Nemzeti Sírkertben található nyughelyét a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság 2001-ben védettnek minősítette. (A temetőben szervezett XX. századi katonai emléktúra elnevezésű program egyik úti célja Szurmay Sándor és családjának sírhelye.)

Szerző: M. Tóth György

A szerző, a mátyásföldi illetőségű katonaújságíró, M. Tóth György a Magyar Honvéd magazin olvasószerkesztőjeként ment nyugállományba. Számos publikációja jelent meg történelmi, hadtörténelmi témában, történelmünk ismert és ismeretlen hőseiről. Az önkormányzat és a Budapest Helyőrség Dandár közös kiadásában megjelent könyve az első világháború, a trianoni békediktátum centenáriumán a Monarchia magyar hadvezérének és hős katonáinak, a kárpáti határok védelmében egykor harcoló félisteneknek kívánt emléket állítani.