Ugrás a tartalomra

Újra Váradi Mariann

A Képviselő-testület újabb 5 éves megbízást adott Váradi Mariannak a Cinkotai Huncutka Óvoda vezetésére. A harmadik ciklusát megkezdő intézményvezetőt eddigi pályájáról és terveiről kérdeztük.

– A családjában volt előzménye az óvodapedagógusi pályának?
– Nem, ez saját döntésem volt, bár édesanyám súgott egy kicsit, mert feltűnt neki, hogy szívesen „anyáskodom” a kisebb gyerekek és az osztálytársaim körül, ezért úgy gondolta, hogy valószínűleg alkalmas leszek erre a pályára. Így az ő véleménye megerősített a döntésemben.

– Pályaválasztása idején hogyan lehetett valakiből óvónő?
– Akkor még létezett óvónőképző szakközépiskola. Sajnálom, hogy ez megszűnt, mert későbbi tapasztalataim szerint, akik ilyen intézményből mentek főiskolára, sokkal több gyakorlati tapasztalattal rendelkeztek. Sok óvodai gyakorlaton vettünk részt, és tisztába jöttünk önmagunkkal is, megtudhattuk, valóban jól választottunk-e pályát. Én a Kossuth Zsuzsa Egészségügyi és Óvónői Szakközépiskolában kezdtem, majd megszűnésekor átkerültem a Bem József Óvónőképző Szakközépiskolába. Ezután munkába álltam a XVII. kerületben. 21 évesen férjhez mentem, majd megszületett a két fiunk. Én azonban szerettem volna tovább képezni magam. Így a Budapesti Tanító- és Óvónőképző Főiskolán már két gyerek és munka mellett szereztem meg a diplomámat. Az intézményvezetői oklevelet pedig az egri Eszterházy Károly Főiskolán (ma már Eszterházy Károly Egyetem). Azt azért büszkén meg szoktam említeni, hogy család és munka mellett kitüntetéssel végeztem Egerben.

– Diplomával a kézben hogyan folytatódott a pályája?
– A házasságom révén átmenetileg XII. kerületi lakos lettem. Adódott azonban egy lehetőség, hogy visszaköltözzünk a XVI. kerületbe. Már itt laktunk, amikor még egy kislánnyal is bővült a család, így háromgyerekes anyuka lettem és egy zuglói kitérő után már a munkám is ide kötött.

– Mióta dolgozik a Kertvárosban?
– 2000 óta dolgozom a Cinkotai Huncutka Óvodában, amelynek 2010-ben lettem a vezetője. Így most a harmadik ciklust kezdtem meg.

– Milyen tervekkel vág neki a következő éveknek?
– A pedagógiai programunkban lefektetett elvek mentén szeretném folytatni a munkát. Ennek alapján írtam meg a pályázatomat is. Vezetői elveim közül kiemelném a gyermekközpontúságot, az állandó ismeretbővítést és önfejlesztést a magam és kollégáim esetében is, a pozitívumokra való támaszkodást és a folyamatosan tervszerű, rendszeres következetes munkát.  

– Hány csoport van összesen az Ostoros utcai részlegben és a Jövendő utcai tagintézményben?
– Négy-négy csoportunk van a két helyszínen. A gyerekeknek próbálunk maradandó élményeket és hasznos ismereteket átadni. Most már elnyertük az Örökös Zöld Óvoda címet, amely a környezetvédelemre és az egészséges életmódra történő nevelést ismeri el, és nyertesei voltunk a Legszebb Konyhakertek pályázatnak is. Az alaptevékenységünk – a gyerekek koruknak megfelelő szintű oktatása és nevelése – mellett az ilyen sikerek is színesítik az óvodában eltöltött időt. Reményeink szerint hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyerekek jól érezzék magukat a Cinkotai Huncutka Óvodában, és kollégáim segítségével a következő öt évben is azon fogok dolgozni, hogy ez így legyen.


Mészáros Tibor - XVI. Kerületi Újság