A Szerb Antal Gimnázium után a szomszédos Batthyány Ilona Általános iskola diákjai is esztétikus és biztonságos, öntött gumival borított kézilabdapályán játszhatják a labdával űzhető sportokat. Az átadóünnepséget szeptember utolsó napján tartották.
Az iskola igazgatója, Dunavölgyi Illésné köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy a XVI. kerületben az iskolák diákjai annak a gördülékeny együttműködésnek a haszonélvezői, amely a kerület vezetése és az Észak-Pesti Tankerületi Központ között jött létre, és kitűnően működik. Intézményvezetőként pedig úgy gondolja, a legjobbkor vehetik birtokba a gyerekek az új létesítményt, mert a mostani, fertőzésveszélyes időkben minden kültéri lehetőség felértékelődik. Kovács Péter polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy nem csak azért volt szükség az új pályára, mert a régi, hepehupás aszfaltborítás korszerűtlen és sérülésveszélyes
volt, hanem azért is, mert a néhány évvel ezelőtti emeletráépítés után közel 100 fővel megnövekedett az intézményben a tanulók
létszáma. A Fejlődő Kertváros program egyik pontja tartalmazza az iskolaudvarok fejlesztését. Az új pályák is részei ennek a törekvésnek. Ráadásul a Batthyány iskola nem csak a felújított kézilabda pályával gazdagodott, hanem az intézményhez tartozó öreg iskolaépület mellett is kialakítottak egy körülkerített, műfüves, bármilyen testmozgásra alkalmas pályát.
Szatmáry Kristóf ezúttal sem csak országgyűlési képviselőként, hanem a BVSC sportegyesület elnökeként volt jelen az átadáson.
Elmondta, hogy a TAO pályázat tette lehetővé, hogy a BVSC segítheti az iskolai sportélet feltételeinek javítását, az pedig külön öröm számára, hogy kerületi lakosként tudott segíteni ebben. Megemlítette, hogy a folyamat csak erre az évre ért véget, jövőre reményei szerint további iskolák is részesülhetnek hasonló segítségben.
A humoros megközelítésre mindig hajlamos Szász József alpolgármester cinkotai lakosként saját és gyermekei kötődését sorolta
a cinkotai oktatási intézményekhez. Elmondta, hogy amikor ő volt végzős diák a Batthyány iskolában, akkor építették a helyiek
által jól ismert, és akkor nagyon fontos „kis zöld épületet”. Amikor a lánya volt végzős, akkor történt az emelet-ráépítés. Most
végzős a nagyobbik fia, aki az új pályaépítés tanúja lehetett. Amikor Szász József érettségire készült a Szerb Antal Gimnáziumban, akkor épült a tornaterem. Most a lánya utolsó éves ugyanott, ahol szintén most épült egy új pálya. Két év múlva pedig kisebbik fia lesz iskolás… A nagy derültséget keltő személyes vallomás vidámságát megőrizve vágta át a nemzeti színű szalagot Kovács Péter polgármester, Kovács Katalin, az Észak-Pesti Tankerületi Központ igazgatója, Szatmáry Kristóf országgyűlési képviselő, a BVSC elnöke, Ács Anikó és Szász József alpolgármesterek és Dunavölgyi Illésné, az intézmény igazgatója. Ezután pedig a gyerekek fiúkból és lányokból álló vegyes csapatai a gyakorlatban is birtokba vették a pályát.
A beruházáshoz közel 48 millió forintra volt szükség, amelyhez az Önkormányzat 14,4 millió forint önrésszel járult hozzá.
Az aljzatbetonra 1035 négyzetméter EPDM öntött gumiborítás került, 240 folyóméter hosszúságú a pálya felfestése, a világításról
a pálya négy sarkán álló oszlopokon egyenként 4-4 világítótest gondoskodik. A környezetet 680 négyzetméter labdafogó háló védi, újak a kapuk is, és a pálya mellett két 10 fős kispad is helyet kapott íves polikarbonát tetővel.
Mészáros Tibor, XVI. Kerületi Újság