Ugrás a tartalomra

Idővándor

Váradi Anna
Váradi Anna

Ki ne gondolkozott volna már el azon, milyen lenne időutazást tenni a múltba? Váradi Anna pontosan erre vállalkozik frissen megjelent regényével, az Idővándorral. A könyv olyan fiatalokról szól, akik a magyar történelem fontos pillanataiba nyerhetnek betekintést és élhetik át eleink hőstetteit.

A kötetet június 19-én, az újraindult Szentmihályi esték keretében mutatták be a Rákos-
szentmihályi Római Katolikus Plébánia közösségi termében. Az est házigazdája ezúttal is Petrovics Sándor, Váradi Anna édesapja volt. A moderátori feladatot azonban ezúttal nem a büszke apuka, hanem dr. Horváth Attila, jogtörténész, alkotmánybíró látta el, aki izgalmas kérdésekkel igyekezett felcsigázni a lehetséges olvasók figyelmét. A történelmi regényhez Böjte Csaba írt előszőt.
Az estet Varga Levente néptáncjátéka színesítette, aki Szengyel Istvánnal, a Pannónia Néptánc Együttes művészeti vezetőjével közösen adott rövid népzenei műsort.
A beszélgetés után a közönség is feltehette kérdéseit, valamint dedikáltathatták a megvásárolt köteteket.
(A szerzővel, Váradi Annával következő lapszámunkban olvashatnak interjút.)

Gueth Ádám

Az újság legfrissebb száma: 2021/13. szám (2021.06.30.) | Fejlődő Kertváros (bp16.hu)

Hír kategória
Közzétéve
2021. 07. 09. - 09:55
Utoljára szerkesztve
2021. 07. 23. - 08:14