Ugrás a tartalomra

Nekrológ - Nyolczas Péter

Nyolczas Péter

Életének 72. évében elhunyt a Kölcsey Ferenc Általános Iskola legendás testnevelőtanára, Nyolczas Péter.

Jászladányban született 1950. június 6-án. Érdeklődése a Corvin Mátyás Híradástechnikai Szakközép Iskolába (ma Corvin Mátyás Gimnázium) vezette. Akkor járt oda, amikor a kétszeres olimpiai bajnok tornász, dr. Magyar Zoltán és akkor élte ott fénykorát egy hozzá hasonló legendás testnevelőtanár előd, Szunyi bácsi, azaz Keszthelyi Rudolf, aki jelentősen befolyásolta további pályáját. Ő fedezte fel, hogy Nyolczas Péter több sportágban is nagyon ügyes. Kiderült, hogy az ő útja a sportpályák környékén keresendő. Először szertornában remekelt, de a labdajátékokban is kiválóan szerepelt. Szunyi bácsi hatására iratkozott be a Testnevelési Főiskolára, ahol 1973-ban szerzett diplomát. Majd amikor egyetemi szintre emelték a TF-et, 1997-től 1999-ig elvégzett még két kiegészítő évet is. Egész életében egy munkahelye volt, a rákosszentmihályi Hősök tere 1. szám alatt. Az iskola először Geisler Eta névre hallgatott, ma Kölcsey Ferenc Általános Iskolának hívják. Szeretett intézményében nem kevésbé  szeretett diákjai között 43 évet töltött el megszakítás nélkül. Egyéniségében volt valami nem tanítható kisugárzás, amellyel még azokat a diákokat is magával ragadta, akiknek nem volt alapvető igényük a sport, a testmozgás. Ám nem csak tanította a sportot, hanem magas szinten művelte is. Minden sportágat kedvelt. Évekig teniszezett a felnőtt 3. osztályban, de bármilyen mérkőzésbe bármikor be tudott kapcsolódni, a mozgás semelyik formája nem volt idegen számára. Érvényes ez a sakktól a korcsolyán át az asztaliteniszig. Imádott versenyezni, de leginkább győzni. Ezt a szemléletet átültette tanítványaiba is, akik ennek birtokában szinte legyőzhetetlenek voltak. Sorra nyerték a versenyeket, így a Kölcsey iskolában a tornaterem folyosóját több mint száz kupa díszíti, és árulkodik arról, hogy ebben az intézményben egy szenvedélyes pedagógus, a sport elkötelezett szolgája tanította a gyerekeket a mozgás örömére, a siker ízére, a győzelem kivívásának művészetére. Náluk otthon a tévé mindig a sportcsatornák valamelyikére volt kapcsolva. Nagy érdeklődéssel követte a világ és a hazai sportélet eseményeit, a sport fejlődését, változásait, és a híres sportolók pályafutását. Az élete, mindene volt a sport, amelytől nyugdíjba vonulása után sem szakadt el. Edzősködött is és az óvodás és kisiskolás tornát is folytatta, amelyben négy évtizeden át partnere volt felesége. Almási Máriával 1973. július 8-án kötött házasságot, aki tornász előélet után óvónő, majd férjéhez hasonlóan tornaedző is lett. Gyermekük Orsolya, örökölte a szülők tehetségét, aki szintén tornát választotta. A Postás tornászaként az olimpiai válogatottságig jutott. Nyolczas Péter életműve azonban nem csak családjában, lánya és két unokája Katus és Petra életében él majd tovább, hanem abban a sok száz, talán ezernél is több tanítványéban is, akiket Péter bácsi vezetett be a sport örömteli világába.

Emlékét kegyelettel megőrizzük!

MT

Hír kategória
Közzétéve
2021. 09. 10. - 08:03
Utoljára szerkesztve
2021. 09. 13. - 10:08