Ugrás a tartalomra

Terényi István festőművész Hommage a Luther című tárlata

A 2017-es év a reformáció 500. évfordulójának éve. Egész évben sok emlékkiállítást láthatunk majd, melyek közül az első Terényi István festőművész Hommage a Luther című tárlata az Erzsébetligeti Színház Kamara Galériájában.

Terényi Istvánhoz közel áll a hit világa, ezért korábban is szívesen választott képeihez bibliai témákat. Az évforduló tiszteletére ezekből állított össze egy válogatást, és ez az anyag képezi a kiállított művek nagyobbik részét. Emellett bemutatott néhány családi vonatkozású portrét is, valamint néhányat nonfiguratív munkái közül is. A kiállítás fődarabja azonban mindenképpen az a nagyméretű Luther-portré, amely az evangélikus eszmerendszer kidolgozójának állít emléket.

A megnyitónak vendége volt Kendeh K. Péter lelkész, a Luther Kiadó igazgatója, aki elmondta, hogy a Lutheránus Világszövetség és a Vatikán az 500. évfordulóval kapcsolatban közös ajánlást készített, amelyben a két felekezet egymással egyetértésben azt javasolta, hogy a megemlékezők kerüljék az ünnep kifejezést, ugyanis az a folyamat, amely a reformációhoz vezetett, majd maga a reformáció annyi emberi szenvedést, megaláztatást és nyomorúságot hozott, amelyen nincs mit ünnepelni. Ugyanakkor a vallástörténet rendkívül fontos eseménye, így a történésekre és annak nagy egyéniségeire feltétlen emlékeznünk kell, de az évfordulót ne tekintsük ünnepnek.

A kiállított műveket dr. Kelényi István művészettörténész, író, nyugalmazott egyetemi tanár mutatta be. Először Luther életútjából elevenített fel több érdekes, kevéssé ismert részletett, majd egyenként elemezte a kiállított festményeket.

A megnyitó után Terényi István a Luther Mártonról készített portrét fölajánlotta a Kendeh K. Péter által vezetett evangélikus könyvkiadó számára, melyet az igazgató úr örömmel elfogadott.

XVI. Kerületi Újság