Ugrás a tartalomra

„Az otthoni sportolás állandó receptként lesz a tarsolyunkban” Interjú Horváth Csaba Csongorral

Horváth Csaba Csongor a tavalyi esztendőben Magyar tudomány kategóriában vehette át a Főváros XVI. kerület Ifjú Tehetsége kitüntetést az egészségfejlesztés és a rekreáció szervezés területén végzett kutatásaiért. Lapunk arról kérdezte a fiatal szakembert, milyen tanácsokkal látná el azokat, akik a kijárási korlátozások idején is aktív sporttevékenységet kívánnak folytatni.
– Miért fontos ebben az időszakban is a minél gyakoribb testmozgás? Mivel járhat ennek elmulasztása?
– A testmozgás alapvetően mindig fontos, de ha tudatosak szeretnénk lenni, akkor ennél meggyőzőbb indoklásra van szükség. Az aktív és rendszeres testmozgás hozzájárul a szervezet ideális működéséhez. Javítja a vér oxigénszállító képességét, pozitív anyagcsere folyamatokat idéz elő és fontos idegrendszeri hatásai is vannak, amelyeket most szeretnék kihangsúlyozni. A mozgás hatására fokozódik az endorfin nevű hormon termelődése, mely segít megbirkózni a stresszel és a fizikai fájdalommal. Ez annak köszönhető, hogy az endorfin hatást gyakorol a szervezetben megtalálható ópiát receptorokra. A fizikai aktivitás hozzájárul az emlékezőképességhez és a tanuláshoz is, mert a szürkeállomány növekedését segíti elő. Sokunknak lecsökkent most a fizikai aktivitása az eddig megszokotthoz képest, mert nem futunk a busz után, nem sétálunk annyit helyváltoztatási céllal és az edzési lehetőségeink lecsökkentek. Fokozottan kell figyelnünk az energiafelhasználás csökkenéséből kialakult alacsonyabb tápanyagszükségletre, szóval alapvetően most valamivel kevesebbet kell ennünk, de ez csak általánosságban igaz. Sajnos a mozgásszegény életmód számos negatív következménnyel járhat, de inkább koncentráljunk arra, hogy mennyi előnye van annak, ha rendszeresen mozgunk.

– Milyen javaslataid vannak azok számára, akik például panelházban élnek? Hogyan mozogjanak?
– Az otthoni edzések új dimenziójába léptünk és szerencsére az interneten dinamikusan bővül a sportoktatók által elkészített és reprezentált edzésanyag valamint TV csatornák, műsorok és telefonos applikációk is segíthetnek. Most az a lényeg hogy bátrak legyünk es kezdjünk el valami újat az egészségünk érdekében. Lehet találni számos fitnesz videót, de ha valakinek ez nem annyira szimpatikus végezzen egyszerű erősítő gyakorlatokat vagy akár csak táncoljon.

– Mentálhigiénés szempontból mi a legfontosabb ebben az időszakban? Hogyan figyelhetünk a lelki egészségünkre?
– Az utóbbi években egyre inkább felgyorsult az életünk, mindig siettünk valahova, igyekeztünk elvégezni a feladataink és sokszor kívántuk a nyugalmat és a lelassítást. Az biztos, hogy nem ilyen körülményeket áhítottunk, de most megkaptuk. Az első fontos teendőnk, hogy jól gazdálkodjunk az időnkkel. Javaslom mindenkinek, aki még nem tette meg, gondolja át, hogy mire szeretne időt szánni, majd alakítson ki egy napi rutint, akár papírra vetve, hogy rápillantva irányt adjon a nap során. Minden reggel érdemes ezen felül egy pár perces elmélkedésben tudatosítani, hogy konkrétan mit fogsz csinálni aznap. Az online kommunikációs tér segít a kapcsolattartásban, kezdeményezzünk videó hívásokat, melyekhez szépen felöltözünk, megfésülködünk. Ez nem teljesen helyettesíti a megszokott szociális együttléteket, de nagyon sokat tanít az egymásra való odafigyelésről, mert egy csoportbeszélgetésben mindig csak egy ember beszélhet. Most időnk van új hobbit találni magunknak, nevelhetünk palántákat, kézművesedhetünk. Azok a kreatív tevékenységek, amelyeknek kézzelfogható eredményei vannak, fokozott örömmel töltik el az embert. Az otthonlét sokkal több időt biztosít, hogy magunkra is figyeljünk. Szenteljünk időt az elcsendesedésre, gondoljuk át, mennyi mindenért vagyunk hálásak beleértve a képességeinket is, majd alkossunk tervet a további fejlődési céljainkhoz. A transzcendens keresése kiemelt fontosságú. Tudományos kutatások bizonyítják, hogy a káros szenvedélyekkel, öngyilkossággal, depresszióval és még sok mással szemben pozitív védőfaktor a vallásos élet. Erőfeszítéseket kell tennünk, hogy a jelen körülmények közt is gyakoroljuk vallásunkat vagy megtaláljuk azt.

– Korábban a mozgással és sporttal kapcsolatos kutatásokat végeztél. Milyen eredményeid vannak, amelyeket ebben a helyzetben is hasznosítani tudsz?
– Kutatásaimban tapasztaltam, hogy nagyon sok gyerek végez sporttevékenységet, nem reprezentatív adatok alapján körülbelül az általános iskolások 50%-a és sokan szabadidős időtöltésként is választják a sportolást. A parkban focizások és a csoportos biciklitúrák kifejezetten kedveltek, de most erre nincsen lehetőség. Azt látom, hogy a gyermekekben megvan az igény a sportmozgásra, de fontos a megerősítő visszajelzés a szülő és a társak részéről. Mindenkire értve, először ki kell alakítsuk magunkban a pozitív attitűdöt a spottal. Sokat segíthet, ha közösen barátokkal hozunk elhatározásokat és motiváljuk egymást. A támogató visszajelzések nagyon fontosak.

–  Hozhat-e változásokat a járvány az emberek sporthoz való hozzáállásában? Felértékelődnek a jövőben az otthoni sportok?
– Azt mondanám, hogy az otthoni sporttevékenységek már most kezdenek felértékelődni. Változások biztosan lesznek a helyzet normalizálódása utánra tekintve is, de ez sok más területre is igaz. Jelenleg minden spotesemény, így közvetítés is szünetel. Ez is sok mindenkinek hiányzik. Az emberek kiéheznek a sportra nézőként és tevékeny résztvevőként egyaránt. Vélhetően ez pozitív következményeket von maga után, még ha kissé el is lustulunk az otthonlét során. Az otthoni sportolást, ha elsajátítjuk állandó receptként lesz a tarsolyunkban a jövőben.

XVI. Kerületi Újság - Gueth Ádám