Lapunk állandó tudósítója, Varga Ferenc életének egyik legfontosabb része a sport, azon belül is a Kertváros és elődtelepüléseinek labdarúgása. A sportkrónikák eléggé igazságtalanul csak az élvonal történetét őrzik, ám a szervezett amatőr labdarúgás kilenc évtizede is érdemes arra, hogy emléke fennmaradjon. Ennek megírására pedig aligha lehetett volna alkalmasabb személyt találni, mint Varga Ferencet, a fővárosi sportélet élő lexikonját.
– Hogyan került a sport, a labdarúgás közelébe?
– Édesapám jó nevű úri szabó volt, de mellette szenvedélyes labdarúgó is. Így nálam apai örökség a foci szeretete. Akkoriban a Rákosszentmihályi Atlétikai és Football Club (RAFC), illetve a Rákosszentmihályi Testedzők Köre (RTK) rivalizált egymással Szentmihályon. Édesapám a RAFC focistája, majd egy súlyos térdsérülést követően már 26 évesen a szakosztály vezetője lett. Az említett rivalizálás pedig nemcsak a pályán zajlott, hanem a háttérben is, hiszen a RAFC a polgárság, az RTK a munkások csapata volt.
– az édesapjához hasonlóan Ön szintén futballozott.
– Igen, tizenéves koromban én is elkezdtem játszani. A vezetők tehetségesnek találtak, próbajátékra hívott az FTC, majd a BVSC. Kötelességből el is mentem, de valahogy mégiscsak Szentmihályon éreztem jól magam. Annak ellenére maradtam, hogy még sokáig csábítgattak.
– Hogyan derült ki, hogy nem csak a labdakezeléshez, hanem a tollforgatáshoz is ért?
– A RAFC-ot a háború után a kommunisták megszüntették polgári kötődése miatt. Szentmihályon nem volt olyan nagyüzem, mint Mátyásföldön az Ikarus, Cinkotán az AURAS, vagy Sashalmon az EMG, így az anyagi háttér hiánya miatt megszűnt a sportélet. Szerencsére azonban nemcsak a sport iránt érdeklődtem, nagyon szerettem az irodalmat is. Sokat olvastam, Dosztojevszkij volt a kedvencem hiteles érzelmi világú figurái miatt. Így elkezdtem verseket, novellákat írogatni csak úgy, a saját kedvtelésemre. Aztán a 80-as évek végén elindult a Budapesti Foci Újság, és a főszerkesztője felkért, hogy írjak tudósításokat a futballmeccsekről. Én viszont egy kicsit kiterjesztettem a határokat, és a beszámolókon túl Mesél a múlt címmel sorozatot írtam a magyar labdarúgás történetéről, amelynek nagy sikere volt. Majd amikor létrejött a XVI. kerületi Fórum újság, annak alapítója, Pázmándi Zoltán kérésére már „hazai pályán” is írtam a fociról. Így lassan egyre szélesebb körben ismerték meg a nevemet. Amikor a Rákosszentmihályi Sportbarátok Körében felvetődött az ötlet, hogy valaki megírhatná a településrész sportjának történetét, már automatikusan rám gondolt mindenki. Ennek előzménye az volt, hogy 1983-ban a sportbarátok összeadták a pénzt annak a emlékműnek a felújítására, ami az I. világháborúban elesett kerületi sportolóknak állít mementót, és amit 2011-ben a kerületi Önkormányzat ismét felújított. A könyv által olyan emberek ismerték meg a község sportjának eseménydús történetét, akik elhatározták, hogy feltámasztják a RAFC-ot. A klub újjászületésének 10. évfordulójára pedig egy újabb kiadvány megírására is felkértek. Ez volt a Tíz év kék-sárgában.
– Mi indította az amatőr labdarúgás történetének megírására?
– Az ötlet nem az enyém. Lovász Tamás, a BLASZ főtitkára gondolta úgy, hogy a szervezett formában 1926 óta működő amatőr labdarúgás felhalmozott annyi értéket, felvonultatott annyi elkötelezett, önzetlen nagy egyéniséget és közönségének sok örömet adó, sikeres csapatot, hogy kár lenne, ha ez a feledés homályába merülne. Amikor felkért, szívesen mondtam igent, mert szerintem a magyar labdarúgás évtizedek óta tartó vesszőfutásának éppen az az egyik oka, hogy a profi bajnokság mögött nincs egy nagy létszámú, erős amatőr bázis. Minden nemzet sportjának alapja az amatőrizmus, az eredményes országok mind ezt példázzák. 1901-ben alakult meg a Magyar Labdarúgó Szövetség. Az első 25 évben csak amatőr csapatok voltak. Aztán néhány együttest elkezdtek cégek, magánemberek támogatni, és felborult az egyensúly. Akkor vált ketté a profi és az amatőr világ.
– Ha valaki kézbe veszi a könyvet, mit talál benne?
– Rengeteg adatot a bajnokságokról, számtalan, azóta megszűnt, vagy éppen még ma is létező kis és nagy klub nevét, eredményeit, és megtalálhatja a kor történelmi lenyomatát is. Megtudhatja, hogyan vészelte át a sport azt az időt, amikor bombatölcsér tátongott a pályán, és telitalálat érte a székházat, majd amikor elvonultak a háború viharai, hogyan küzdöttek egymással a riválisok a pályán kívül, milyen civakodások, személyi ellentétek és pénzügyi nehézségek terhelték a sportéletet, de benne van az is, mikor és ki szervezte meg az első bundameccset, amelynek két játékos örökös eltiltása lett a következménye. Egyszóval a foci szerelmesei bizonyára érdekesnek találják majd.
– Jelenleg milyen kapcsolatban áll kedvenc sportjával?
– Alapító tagja vagyok az új RAFC-nak, 27 éve végzem a szakosztályvezetői munkát. Most nagy reményeink vannak, mert kormánydöntés született a nagy múltú kiscsapatok pályáinak felújítására. Bízom benne, hogy még írhatok egy könyvet a megújult, két focipályás, új székházzal büszkélkedő RAFC sporttelepről is.
XVI. Kerületi Újság - Mészáros Tibor