Korábban már hírt adtunk arról, hogy 2015 őszén az olimpiai bajnok vívó Szilágyi Áron felkérte a kertvárosi Decsi Andrást arra, hogy a jövőben edzőként segítse a munkáját. Az egykori Európa-bajnoki ezüstérmes sportoló – akinek pályafutása egy súlyos térdszalag-szakadással ért véget – nem sokat gondolkodott, és mindössze egy hét alatt hazaköltözött családjával Szingapúrból. Akkor sokan csodálkoztak mindezen, de ők ketten már az első pillanatban tudták, hogy kiválóan fognak tudni együtt dolgozni. Megérzéseik pedig őket igazolták, hiszen Decsi András segítségével Szilágyi Áron augusztus 10-én Rióban megvédte Londonban megszerzett olimpiai bajnoki címét. A magát áldottnak nevező klasszis mesterével többek között testvéréről, Decsi Tamásról, a csapatmunkáról és a jövő bajnokairól is beszélgettünk.
Mindketten ismertétek a másik pályafutását.
Mi a közös titkotok? – Több mint tíz éven keresztül Ázsiában edzősödtem, és Hong Kongban, illetve Szingapúrban szép eredményeket értünk el. Áron 2007 óta tagja a kardválogatottnak, és már akkor világbajnokságot nyert Tomi csapattársaként. Én a világversenyeken találkoztam velük, és ott voltam a magyar csapat mellett, amikor lehetett, ezért mi régóta ismerjük egymást. Amikor felmerült benne az edzőváltás gondolata, az sokakat megdöbbentett, de ő egy nagyon tudatos ember és a döntéseit is tudatosan hozza meg. Azt érezte, hogy szüksége van olyan impulzusokra, amelyek hozzásegíthetik egy jobb eredmény eléréséhez. A találkozónkon elmondta, hogyan szeretne tovább dolgozni. Én úgy vettem ki a szavaiból, hogy az előző edzőjével egy alá-fölérendeltségi viszonyban volt, ő viszont olyat keresett, akivel jobban együtt tud működni emberileg is. Nekem édesapám, Decsi István volt a trénerem – ahogy most Tominak is – amely nemcsak egy mestertanítvány viszony, hanem bensőséges és baráti is. Ezt pedig én is megpróbáltam átültetni az edzői munkámba. Mivel Áron valami hasonlót keresett, ezért nagyon hamar meghoztuk a döntést, és az első pillanattól kezdve zökkenőmentesen tudtunk együtt dolgozni. – Áron minden nyilatkozatában név szerint hivatkozott rád, talán ebből is látszik a köztetek lévő összhang. – Ez nagyon jólesett, és természetesen a szakmai munkáért én voltam a felelős, de a felkészülését egy komoly csapat segítette. A fizikai és erőnléti felkészítést Kiss Áron végezte, mentálisan Kárpáti Róbert és Faludi Viktória foglalkoztak vele, Bodnár József pedig masszőrként segítette. Meg kell még említenem édesapámat és Tomit is, akivel – miután megszerezte a kvalifikációt –, teljesen össze tudtuk hangolni a felkészülésüket. Rajtuk kívül pedig a válogatott többi, itthon maradt tagja is végig támogatta Áront, vagyis ez egy komoly közös munka volt. – Az asszók során úgy tűnt, mintha nem lenne ellenfél, hiszen azt a taktikát, amit együtt kitaláltatok, Áron megvalósította. Melyikőtök volt a feszültebb? – Én nagyon feszült voltam, de igyekeztem nyugalmat sugározni felé. Addig végig koncentráltunk, ameddig a végső, tizenötödik találatot be nem adta, utána viszont átadtuk magunkat az ünneplésnek. Egy nagyon tudatosan és precízen felépített terv volt, amivel minden asszót megvívott, viszont az már más kérdés, hogy ez sikerül-e vagy sem. Hála Istennek, ezen a napon sikerült. – Ki tudtátok küszöbölni azt a terhet, hogy Áron címvédőként érkezett Rióba, neked pedig edzőként kellett bizonyítanod?– Áron többször elmondta, hogy nem teherként élte meg a címvédést, őt ez inkább motiválta és ez vízválasztó volt. Az ott lévő vívók közül nyilván többen is szerettek volna érmet nyerni, de reggel, amikor végigmentünk a termen, akkor inkább a félelmet és a megilletődöttséget láttuk rajtuk, ami továbbnövelte Áron önbizalmát. Az egyetlen szomorú dolog Tomi veresége volt annak ellenére, hogy kirobbanó formában volt. Áron nem is kapott ki még a felkészülés során sem senkitől, kivéve Tomitól, akivel komoly asszókat vívott még aznap reggel is a bemelegítés során. A sorsolás miatt tudtuk, hogy nehéz ellenfél vár Tomira, de nem volt szerencséje a bíróval, aki régi mumus, és komoly ellenszenvet érez a magyar versenyzőkkel szemben. Biztos vagyok abban, hogy ha bárki más vezeti az asszót, akkor máshogy alakult volna. Hiába van ugyanis találatjelző, a kardvívás sajtossága, hogy a bírók bizonyos esetekben felkészületlenségből vagy szándékosan a saját maguk szája íze szerint alakítják a döntést, de sajnos, ez más sportágakra is érvényes.
– Hogyan készültetek az ellenfelekre? – Augusztus 4-én rendezték a sorsolást.
Mivel Áron a világranglista harmadik helyén áll, ezért egy kevésbé ismert mexikói fiatalemberrel kezdte a csatát, aztán folyamatosan erősödtek az ellenfelek. A mexikói ellen egy önbizalom növelő győzelmet aratott. A fehérorosz Bujkevics egy nagyon kellemetlen és tapasztalt ellenfél, akiről tudtuk, hogy nem lesz könnyű megverni.
Bár júniusban egy moszkvai grand prix versenyen Áron a nyolc közé jutásért vele vívott, és ott nagyon magabiztosan legyőze, de azt sejtettük, hogy az olimpián mást fog mutatni. Talán ennek része volt, hogy mindenféle módon megpróbálta lassítani, illetve megtörni Áron lendületét, és 10-10-ig még sikerült is neki. Tudta ugyanis, hogy fizikálisan nem verheti meg, ezért ezzel próbálkozott. Ez is a zsűritől függ, ha nem adnak neki sárga lapot, akkor csinálhatja. Mivel azonban mindezeknek köszönhetően nagyon elhúzódott a mérkőzés, amely nem jellemző a kardvívásra, így nagyon kevés idő maradt a felkészülésre a román Dolniceanu ellen a négy közé jutásért, hiszen fejben ilyenkor is át kell gondolni, mi az a taktika, amit ellene követni kell. Ezért egy kicsit aggódtunk is, és mivel a közvetítések miatt igyekeztek tartani a menetrendet, azt tanácsoltam Áronnak, hogy sétáljon a terem végére, és azzal is nyert néhány percet. A román fi ú is igyekezett megtörni a mérkőzést, de ez ezúttal sem vezetett eredményre. A négy között pedig már hosszabb idő volt a felkészülésre, és úgy álltunk a küzdelemhez, mintha egy teljesen új verseny lenne. Azt viszont tudtuk, hogy a koreai Kim Jung Hvan lesz a legkeményebb ellenfél, hiszen korábban többször megverte Áront, de megpróbáltunk kidolgozni egy olyan taktikát, amely általánosságban működik a koreaiak ellen, és ehhez én is igyekeztem hozzátenni az Ázsiában megszerzett tapasztalataimat. Szakmai szemmel ez egy óriási csata volt, de Áron felül tudott kerekedni. Az hatalmas meglepetés volt, hogy egy iráni bekerült a négy közé, bár ő az idény során kétszer is legyőzte Áront, viszont ebből kifolyólag őt is jól ismertük és felkészültünk belőle. Mindegy volt tehát, hogy vele vagy az amerikaival kell vívnia a döntőben. Végül meggyőző fölénnyel győzte le az amerikai Homert.
– Mégis mindketten azt nyilatkoztátok, hogy ez egy nagyon nehéz asszó volt.
– Ahhoz, hogy ilyen nagy legyen a különbség, Áronnak végig nagyon kellett koncentrálnia. Ő mondta, hogy 2012-ben olyan mentális állapotban volt, amikor nem nagyon kellett gondolkodnia, a tusok ösztönszerűen jöttek és minden sikerült. Itt azonban a teljes tudatosságra helyeztük a hangsúlyt. Ő tudta, hogy mit szeretne csinálni, az ellenfél erre mit fog reagálni, és ezért úgy tűnhetett, hogy a döntő egy sima mérkőzés volt, de ezt egy nagyon tudatos taktikának köszönhetően tudta elérni. – Mi volt a te első gondolatod, amikor Áron bevitte a győztes tust a döntőben?
– Elsősorban az, hogy Áron ezáltal bekerült azon kevesek közé (Fuchs Jenő, Kárpáti Rudolf, a szovjet Szergej Krovopuszkov, illetve a francia Jean-Francios Lamour), akiknek sikerült megvédeniük az olimpiai bajnoki címüket. Az, hogy ő egy ilyen illusztris társaság tagja lett, és én ennek részese vagyok, az nagyon jó érzés volt, ez pedig azóta is tart, hiszen jó tudni, hogy az elmúlt év minden perce megérte a befektetett munkát.
– Úgy érzed, hogy ezzel visszakaptál valamit az élettől?
– Amikor elkezdtem edzősködni és jöttek az eredmények, már akkor úgy érezem, hogy visszakaptam, mert nem kellett a sportágtól elszakadnom. Az is nagyon jó volt, hogy Tomi pályafutását is végigkísérhettem, és a versenyzőim jóvoltából ott tudtam lenni mellette. Áron felkérésének köszönhetően haza tudtam költözni a családommal és újra a kerületben élhetünk. Közben pedig az Önkormányzatnak köszönhetően elkészült Magyarország talán leggyönyörűbb vívóterme, ahol bekapcsolódhattam a Kertvárosi Vívó Sport Egyesület munkájába. Ez mind ajándék volt, de az, hogy ez a szezon így ért véget, az feltette az „i”-re a pontot. Decsi András most megérdemelten pihen egy kicsit, aztán szeptembertől ő is várja az erzsébetligeti vívócsarnokban a jövő sportolóit. Testvérével, Decsi Tamással kapcsolatban pedig elárulta, hogy reményei szerint a 2020-as tokiói olimpián Szilágyi Áron mellett ismét szurkolhatunk neki is.
XVI. Kerületi Újság - Sz. R. Zs