Kicsi a világ, tartja a mondás. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, ha egy kerületen kívüli edzőteremben az ember lánya egy olyan trénerbe botlik, aki hozzá hasonlóan él-hal a XVI. kerületért. Hogy miért? Arról a 32 éves Rábel Sándor testnevelő tanár mesélt nekünk, aki már a génjeiben hordozta a sport szeretetét.
– Tősgyökeres XVI. kerületi vagy?
– Nem, mert kétéves koromig a nagyszüleimnél, a XVIII. kerületben éltünk. Azóta viszont a Centenáriumi lakótelep az otthonom. Az első emlékem is ide kötődik, amikor úgy hároméves koromban azt csodáltam, ahogyan a nagyobb srácok fociznak. Terveztem, hogy egy kicsit közelebb költözöm a XV. kerületi munkahelyemhez, de kevés olyan környéket tudnék elképzelni, ahol jobban tudnék élni, mint itt.
– Milyen tanulmányokat végeztél?
– A Centenáriumi Általános Iskolába jártam, ahol remek testnevelő tanárom volt, itt szerettem meg a mozgást és a testnevelés óra közegét. Később a szüleim – édesapám Rábel Sándor egykori NBI-es országos bajnok asztaliteniszező, édesanyám Drexler Márta szintén egykori NBI-es kosárlabdázó – beírattak atletizálni az Ikarus BSE-be, és ott több mint 10 évet töltöttem. Nagy József volt az edzőm, akit nagyon szerettem, aztán átkerültem ifjabb Tomhauser Istvánhoz, akinek szintén nagyon sokat köszönhetek, hiszen ő alapozta meg azokat a képességeimet, amelyek hozzásegítettek ahhoz, hogy felvételt nyerjek a Dózsa György Gimnázium sporttagozatára. Onnan egyenes út vezetett a Testnevelési Egyetemre. 2008-ban végeztem, majd visszahívtak az egykori iskolámba, ahol azóta is tanítok.
– Milyen eredményeket értél el a sportban?
– Az atlétikában mint távolugró nem értem el igazán kiemelkedő eredményeket, de a sportágat nagyon szerettem. Emellett a mai napig rendszeresen asztaliteniszezem, főként az iskolában a gyerekekkel, régebben pedig igazolt kerületi játékos is voltam egy amatőr bajnokságban.
– Miért lettél pedagógus?
– Tizennégy éves korom óta testnevelő tanár szerettem volna lenni. Már nyolc éve dolgoztam ebben a szakmában, amikor úgy gondoltam, hogy a fitness világába is belekóstolok, ezért elvégeztem egy kiegészítő képzést, és most az Örs vezér téren található edzőteremben várom azokat a vendégeket, akik a TRX segítségével szeretnének rekreációs vagy akár komolyabb szinten mozogni, sportolni, eredményeket elérni.
– Miért kezdtél el sportolni?
– Gyerekkoromban kruppos (légúti megbetegedés, amit a felső légutak vírusos fertőzése okoz – a szerk.) voltam, és amikor elkezdtem sportolni, akkor teljesen elmúlt ez a betegségem. Ezért is köszönhetek nagyon sokat a sportnak mind a fizikumommal kapcsolatban, mind a morális értékeimre való tekintettel. Egy nagyon jó nevelőerőnek tartom, mert sok mindent lehet fejleszteni vele, főleg olyan dolgokat, amelyekre a fiataloknak szükségük van ebben az ingerzuhatagos világban.
– Hogyan valósítod meg mindezt a gyakorlatban?
– Szerintem a „testnevelés” csak egy fél szó, hiszen az egészség megőrzése szempontjából nagyon fontos, hogy az ember edzi a testét, de benne van az is, hogy nagyon sok értéket lehet átmenteni a sportból a mindennapokba. Ilyen a küzdés, a csapatszellem, a kitartás, a gondolkodás, a gyors döntéshozatal, a becsületesség és az, hogy megtanulok cselezni, de ezt meghatározott keretek között teszem, és nem taposok át a másik emberen.
Ha belegondolunk, az életben is ezt tesszük: megpróbálunk érvényesülni úgy, hogy bizonyos szabályokat be kell tartanunk. A pályán ugyanúgy érvényes a jog és a kötelesség is, hiszen akkor van jogom játszani, ha a kötelességem elvégzem. Persze korántsem biztos, hogy mindenki, aki sportol, becsületes emberré válik, mindenesetre az értékeket nagyon jól lehet vele gyakorolni. Éppen ezért tanárként, és főként osztályfőnökként egy megosztó személyiség vagyok, mert szerintem nagyon szigorúan kell nevelni, de nagyon kell szeretni is a gyerekeket és figyelni rájuk. Ha így cselekszik egy pedagógus, akkor talán nem hibázhat nagyot.
– Mi a hobbid?
– Nagyon szeretek sakkozni, filmet nézni és olvasni, de szívesen főzök is. Sőt, már bombát is hatástalanítottam, de csak álmomban, amikor az ébresztőóra pittyegésére azt hittem, hogy egy robbanószerkezet. Nagyon nem szeretek ugyanis elkésni sehonnan, viszont nehezen tudok felkelni.
– Mennyire veszel részt a kerület életében?
– Ha verseny van az Ikaruson, arra rendszeresen kilátogatok, főként az országos döntőkre. Viszont annyira sok a munkám, hogy a Kertvárosba gyakorlatilag csak pihenni jövök haza. Az Erzsébetligeti Uszodát azonban rendszeresen látogatom, és az MLTC pályára is kimegyek futni. Ha pedig Ómátyásföldön sétálhatok, az maga a feltöltődés. Érdekes, hogy a munkám a XV. kerülethez köt, de még az utcák nevét sem tudom megjegyezni, míg a XVI. kerületnek minden zugát ismerem, hiszen a lelkem ideköt.
XVI. Kerületi Újság - Piros Cecil