– A kardvívók nyarai általában nem eseménytelenek, hiszen minden olyan évben, amikor nincs olimpia, júniusban Európa-bajnokságot, júliusban pedig világbajnokságot rendeznek. A 2019-es évnek azonban kiemelt jelentőséget ad, hogy április 1-jével elkezdődött az olimpiai kvalifikáció. Ez egy teljes évig tartó periódus, jövő tavasszal lesznek az utolsó kvalifikációs versenyek. Csapatunk összetétele változatlan, Szilágyi Áronban, Decsi Tamásban, Szatmári Andrásban és Gémesi Csanádban egyaránt megvan az a képesség, hogy a magyar kardvívó sportot hagyományaihoz méltóan képviseljék Tokióban. Közülük Decsi Tamás a mátyásföldi Kertvárosi Vívó Egyesületet tagja.
– Ez a csapat már régen hozza az eredményeket.
– Igen, a mögöttünk lévő olimpiai ciklusban kimagaslóan teljesítettek. 2016-ban nem volt csapatverseny az olimpián, helyette csapat-világbajnokságot rendeztek, ahol a fiúk ezüstérmet szereztek. 2017-ben a dobogó második, 2018-ban pedig a harmadik fokára állhattak fel. Ez a ragyogó teljesítmény a világranglista harmadik helyére emelte a csapatunkat. Törekszünk ennek a pozíciónak a megőrzésére.
– Mennyiben segíti a munkájukat az Erzsébetligeti Vívócsarnok?
– Erről csak a legjobbakat mondhatom. A belső tér is kiválóan felszerelt, a liget nyugalmat árasztó fái veszik körül, karnyújtásnyira a teniszpályák, ahova gyakran átsétálunk, ha kiegészítő mozgásra van szükségünk, szóval ez egy kitűnő lehetőség a felkészülésekre. Olyannyira, hogy az Európa-bajnokságra az elsőtől az utolsó percig itt készültünk fel. Nem vonultunk edzőtáborba, itt nincsenek zavaró körülmények, optimális hely a válogatott számára. Így érkeztünk el a düsseldorfi Európa-bajnokságig.
– Hogyan értékeli az ottani szereplést?
– Az egyéni szereplés talán egy kicsit sápadtabbra sikerült, mint amire számítottunk. A sorsolás sem volt szerencsés, hiszen egyéniben Szilágyi Áron és Szatmári András egymás ellen vívott. A csapat viszont ismét kitűnően helytállt, a tavalyi újvidéki EB-arany után ezüstérmet szerzett. A döntőben minimális különbséggel 45-43-ra kaptunk ki a németektől. Ezúttal a csapat szereplése volt a fontosabb, hiszen ennek alapján szereznek jogot a csapattagok az egyéni olimpiai részvételre is.
– Ezután jött a budapesti világbajnokság. A hazai pálya ilyenkor teher, vagy inkább erőforrás?
– Hazai közönség előtt mindenki szeretné a lehető legjobb teljesítményt nyújtani. Szatmári András egészen az ezüstéremig menetelt, viszont Szilágyi Áron és Decsi Tamás korai búcsúja nagyon fájdalmas volt. Ezt a terhet kellett levenni a vállukról ahhoz, hogy a csapatversenyen tudásuknak megfelelően szerepeljenek. Ez kitűnően sikerült, hiszen bejutottak a döntőbe, ahol Dél-Korea csapatától mindössze egyetlen tussal, 45-44-re kaptunk ki. Ez talán még fájdalmasabb, mint egy nagyarányú vereség, mert nagyon szerettünk volna megajándékozni a hazai közönséget egy VB-aranyéremmel, és ez mindössze egyetlen találaton múlt. Ezt az érzést nem kívánom senkinek.
– Csodálom az önfegyelmét, hogy nem hozta szóba a bíráskodás színvonalát. Hiszen egy egytusos vereségnél ez is befolyásolhatta a végeredményt.
– Soha nem szoktuk a bírók nyakába varrni a vereséget, de most azért annyit megemlítek, hogy a VB-n a bíráskodás – ahogy az egyik vezető sportlapunk is megfogalmazta – kaotikus volt. Az benne van a pakliban, hogy a hazai pálya egy kicsit lejt a rendező ország csapata javára. Nekünk nem volt ilyen elvárásunk, de azért a szabályos találatok objektív megítélése elvárható lett volna. Igaz, a bírók gyenge szereplése nem csak minket sújtott. Az olimpiai kvalifikációhoz azonban az ezüstérem is nagy lépést jelent. Azt pedig talán csak a futballisták élhetik meg, hogy annyi magyar ember ünnepelje a csapatot magyar zászlókat lengetve, mint amennyien nekünk szurkoltak. Ez még edzőként is hátborzongató volt, hát még a páston küzdő sportolóinknak.
– Mi következik a VB után?
– Egy hosszabb pihenés. Majd ősszel még lesz néhány fontos megmérettetés, de a jövő tavasz lesz nagyon erős, hiszen akkor zárul a kvalifikációs versenyek sora. Addig még rengeteg munka vár mindenkire, ellenfelek videoelemzése, taktikák kidolgozása, edzések, felkészülések a nemzetközi versenyekre. Ezen a rögös úton kell sikeresen végigmennünk ahhoz, hogy ott lehessünk Tokióban az olimpián. Ott aztán minden előfordulhat. Még az is, hogy mi nyerjük egyetlen tussal az aranyérmet.
Mészáros Tibor - XVI. Kerületi Újság