Minden olimpiát követő évben megrendezik a 35 év feletti sportolók világjátékát (World Masters Games), ahol a közelmúltban a magyar női kosárlabdacsapat a 60 év felettiek korcsoportjában világbajnoki címet szerzett. Az együttes egyik alapembere, Dr. Reigl Mariann a kerületben él. Vele beszélgettünk a világra szóló sportsikerről.
– Hogyan lett kosárlabdázó?
– A szüleim fontosnak tartották a sportot, hiszen az édesanyám a kosárlabdában és a röplabdában is válogatott volt, de az édesapám is többféle sportban kipróbálta magát. Én kisgyerekként tornáztam, majd úsztam. Végül ezekhez a sportágakhoz túl magas lettem, így 10-től 18 éves koromig a Központi Sport Iskola (KSI) színeiben kosárlabdáztam, felnőttként pedig a Testnevelési Főiskola (TF)SE-ben, a BEAC-ban és az OSC-ben folytattam.
– Ez lett a szakmája is?
– Igen, ilyen előzmények után természetesnek tűnt, hogy a TF-re jelentkeztem, ahol testnevelői és kosárlabda szakedzői diplomát szereztem, majd a TF-en – amely közben egyetemmé alakult – eltöltött 40 éves munkaviszony után mentem nyugdíjba.
– Hogyan lett a Nemzeti Torna Egylet (NTE) elnöke?
– Az ország legrégebbi tornaklubja a kommunizmus évtizedei alatt be volt tiltva, 1989-ben azonban újjáalakult. Amikor 10 évvel ezelőtt az akkori elnöke elhunyt, engem kértek fel utódjának.
– Mit érdemes tudnunk a világjátékokról?
– A világjátékok mind méreteiben, mind színvonalában nagyon hasonlít az olimpiára, a forgatókönyve szinte azonos az ötkarikás játékokéval. Idén Új-Zéland volt a rendező ország, és a Föld 105 országából 26 sportág 26 ezer sportolója vett részt a megmérettetésen, amelyre minden 35. életévét betöltött versenyző benevezhet, felső korhatár pedig nincs. A résztvevők némi szakági támogatást kapnak ugyan, de a költségek nagyobbik részét saját zsebből fizetik. A megnyitóünnepség hasonlít az olimpiákéhoz, nemzetenkénti bevonulással, óriási felhajtással, tűzijátékkal és minden ilyenkor szokásos látványossággal.
– Hogyan szerveződött a világbajnok csapat?
– Az NTE-n belül működött egy 50 év felettieket tömörítő kosárlabda csapat. Néhányan azonban úgy éreztük, hogy magasabb színvonalon is tudnánk ezt a sportot űzni, ezért különböző amatőr csapatokból összehoztunk egy ütőképesebb gárdát. Be is vált a számításunk, mert négy évvel ezelőtt Torinóban rendezték a világjátékokat, ahol szintén világbajnokok lettünk. Az idei viszont ennél sokkal keményebb volt. A sok résztvevő miatt kilenc nap alatt nyolc mérkőzést kellett játszanunk, amely még a 35 év alattiaknak is nagyon megterhelő, hát még a 60 feletti korosztálynak. Ráadásul az amerikai, az új-zélandi és az ausztrál csapat a tengeren túli verekedős kosárlabdát játssza, amelyben még a fogvédő használata sem felesleges.
– Hogyan jutottak a döntőbe?
– Az alapszakaszban mindenki játszik mindenkivel. Majd a két legjobb még egyszer összecsap, hogy eldöntsék a világbajnoki érem sorsát. Az ausztrálok és mi lettünk a legjobbak, így ellenük játszottuk a döntőt, de jó előjel volt, hogy az alapszakaszban már egyszer megvertük őket.
– Miben voltak jobbak náluk?
– Egyrészt minket még nagyon megtanítottak a sportág technikai részleteire, pontosabban passzoltunk és pontosabban dobtunk. Persze az is segített, hogy az NB I-et megjárt csapattagok mellett ott volt a háromszázszoros válogatott Kiss Lenke és a szintén sokszoros válogatott Winter Ilona is.
– Hogyan tovább?
– Vérszemet kaptunk, és úgy döntöttünk, négy év múlva is megpróbáljuk. Addig hat unokámnak próbálom átörökíteni a sportszeretetet, és persze kosarazunk tovább.
– Mit adott Önnek ez a verseny?
– Bebizonyította, hogy a sportos életmód nagyon kitolja az öregedés határát. Ezen kívül pedig katartikus élményt. Csak az tudja, mit jelent ez, akinek megadatott, hogy 64 évesen, friss világbajnokként elénekelje a magyar himnuszt az Új-Zélandon élő, lelkes magyar szurkolótábor támogatásával.
Mészáros Tibor - XVI. Kerületi Újság