Az ökölvívás bizony nem csak puszta bunyó, hanem küzdelem, mely tartást és értékrendet tanít sportolónak és nézőnek egyaránt. Gedó György olimpiai, kétszeres Európa-bajnok és nyolcszoros magyar bajnok egész életútjával képviseli a sportág szellemiségét, a ringben és azon kívül is. 590 mérkőzésből 586-ot nyert meg, 57-et kiütéssel. Interjúnkban a XVI. kerületi Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör tagját, a Magyar Ökölvívó Szövetség országos szakfelügyelőjét kérdeztük, aki olyan szorosan kötődik Kertvárosunkhoz, hogy már szinte tiszteletbeli XVI. kerületinek számít. 72. születésnapja alkalmából beszélgettünk vele.
– Hogyan került kapcsolatba az ökölvívással?
– 1956-ban, 7 évesen láttam az akkori állapotokat és a tragédiát. Az árokból húztuk ki azokat, akiket agyonvertek. Nem sokkal ezután kezdtem el focizni, de nem bírtam elviselni, hogy folyamatosan egyik kaputól a másikig kellett sprintelnem. A foci után kezdtem el az ökölvívó edzéseket. Lementem edzeni a terembe, jól elvertek. Akkoriban így ment, jól elverték az embert, és ha visszajött, akkor ökölvívót csináltak belőle. Én is visszajöttem és szépen lassan megtanultam a sportág alapjait.
– Négy olimpián vett részt (Mexikó, München, Montreál és Moszkva). Milyen emléket őriz ezekről?
– Az 1968-as mexikói olimpián már részt tudtam venni, de még ekkor nem volt akkora rutinom, hogy helyt tudjak állni. Egy véletlen koccanástól felrepedt a szem-
öldököm, és a bíró lefújta a mérkőzést.
Az 1972-es müncheni olimpián már aranyérmet szereztem, öt ellenfelet legyőzve. Nagy szerencsénk volt, mert meg voltunk hívva az izraeli sportolókhoz, és ha hamarabb odaérünk, akkor nagy bajba kerültünk volna az őket ért terrortámadás miatt. Én mindig hazafias kötelességnek éreztem a versenyzést.
– Pályafutása alatt a szakma számos nagy alakjával hozta össze a sors. Kik azok, akikre felnéz?
– Szigeti Lali bácsitól sok instrukciót kaptam, aki az 1933-as Európa-bajnokság nehézsúlyú bajnoka volt, és aki még a profi világbajnok Moresont is kétszer megverte. Lali bácsitól ered az a szállóige, hogy „az ökölvívás az önvédelem nemes művészete.” Ő valóban ezt tanította és én is sokat tanultam tőle.
Az én kisöregem, Adler Zsiga bácsi a világ egyik legnagyobb ökölvívó szakembere, pedagógusa, lélekgyógyásza volt. Mindenben támogattuk és nem hagytuk el egymást. Amikor megsérültem, ő hordott kórházba, majd amikor beteg lett én kísértem a sportkórházba egészen a haláláig. A farkasréti temetőben adtak neki tiszteletbeli sírhelyet, ahol a feleségével együtt nyugszik. Mai napig kijárok hozzá. Egy rövid történetet mondanék a bölcsességéről. Papp Lacinak volt egy mumusa, Torma Gyuszi. Ő Csehszlovákiának szerzett olimpiai aranyat 1948-ban. Lacival kellett volna, hogy megküzdjön, de Zsiga bácsi azt mondta: „Meghülyültetek? Két magyar egymást fogja ütni? Nem! Laci följebb megy egy súlycsoporttal!” Így is lett és Papp Laci és Torma Gyuszi is olimpiai bajnok lett a súlycsoportjában.
– Többször is jelentős összegekkel próbálták marasztalni külföldön, Ön mégis mindig hazatért.
– A felelősség és az oktató munka az, ami az ökölvívó sport csimborasszója, alfája és omegája. Ha ezt az edzők tudnák és átadnák, a magyar ökölvívó sportág nem lenne olyan nehéz helyzetben, mint amilyenben most van. Nem az anyagiak a lényeg, hanem a sport szeretete. Ha a pénzt vettem volna figyelembe, akkor nem jövök vissza Magyarországra. Nekem Kanadában 400 ezer dollárt ajánlottak fel, meg egy olyan üzletet, amivel világéletemben problémamentesen élhettem volna a családommal. Letöltöttem a több mint kétévi katonai szolgálatot Kanadában, majd hazajöttem. Ez derékba törte a sportpályafutásomat, de addigra már mindent elértem, amit szerettem volna.
– A rendszerváltás idején, 1990-ben nagy feltűnést keltett azzal, hogy a Hősök terére ment cipőt pucolni. Miért tett így?
– Én kétszeres olimpiai bajnokként is elmentem a Bosnyák piacra, és a Hernád utcában dolgoztam reggel 7-től délután 4-ig, és fölvállaltam. Azért mentem ki cipőt pucolni, mert arra hivatkoztak, hogy Wichmann Tamás és a Tatai Tibor mosókonyhában lakik a gyerekkel és az anyóssal. Számtalan olimpiai bajnok volt, aki rossz körülmények között élt és úgy éreztem, hogy ezt most meg kell tenni. Sokan mondták, hogy micsoda szégyen és leégés. Bizony az volt, de ezt föl kellett vállalni a sporttársaimért, akik a magyar színeket tisztességgel és becsülettel képviselték. Akármilyen fárasztó és fájdalmas volt, meg kellett tennem. De eredményes volt, mert jórészt emiatt kaptak később életjáradékot az olimpiai bajnokok, amit az országgyűlés egyhangúlag megszavazott. A Dózsa György úton a Honvéd Székházban volt egy értekezlet, amin szót kértem és elmondtam, hogy én nem köszönöm meg, hogy kapok, mert nem azért sportoltam, viszont szerettem volna, ha a helyezettek is kapjanak járadékot, hiszen nekik ugyanannyi edzésmunka volt a hátuk mögött. Ebből ott a helyszínen nagy balhé lett, pedig a helyezettek ugyanúgy megérdemlik mindezt, csak lehet, hogy rossz napjuk volt és nem tudtak úgy teljesíteni. Azóta ők is megkapják az életjáradékot és megbecsült polgárai az országnak. Itt mondanék ezért köszönetet, megérte a fáradozásunk.
– Tagja a XVI. kerületben a Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Körnek. Hogyan került kapcsolatba velük?
– Évekkel ezelőtt meghívtak egy gyűlésükre az egyik helyi iskolába és azóta rendszeresen járok az alkalmaikra és felnézek az ottani sporttársaimra.
– A közelmúltban a Magyar Ökölvívó Szövetség szakfelügyelője lett. A ringben szerzett elhivatottságot viszi tovább itt is?
– Lassan 72 éves vagyok, de nem érzem magam annyinak. Ötödik éve vagyok országos szakfelügyelő. Nekem az az elsődleges feladatom, hogy amit 64 éven keresztül sikerült összegyűjtenem, azt átadjam azoknak a fiataloknak, akik az ökölvívósportot el akarják sajátítani. Ez az egy célom van, semmi más.
– Mit üzenne a mai fiatal boxolóknak?
– Egy javítást engedjen meg. Mi nem boxolók vagyunk, hanem ökölvívók. Ha valaki megtanulja ezt a sportágat, nem feltétlenül válik belőle olimpiai bajnok, de hogy tisztességes ember lesz a társadalom számára, az biztos. Egy olyan közösségbe kerül, ahol a tisztességre és becsületességre nevelik, és ilyen emberek kellenek ennek az országnak. Mi kis ország vagyunk, de nem ez számít, hanem a minőség. Sok tehetségünk van most is, és azért dolgozunk, hogy ők ne vesszenek el.
XVI. Kerületi Újság
A XVI. Kerületi Újság legújabb lapszáma: https://www.bp16.hu/hirek/keruleti-ujsag/202108-szam-20210421