Patakfalvy Luca, kerületünk lakója korábban ifjúsági Európa-bajnoki címet szerzett, idén áprilisban pedig a felnőttek között nyert EB bronzérmet taekwondoban, 53 kg-os súlycsoportban. Az ifjú harcművésznővel a sportágról, a versenyről, a COVID-járvány miatti helyzetről és az olimpiai esélyekről beszélgettünk.
– Hogyan kerültél kapcsolatba a taekwondoval? Belekóstoltál más harcművészetekbe is?
– Nagyon kicsi koromban édesapám vitt le egy edzésre. Apukám, Patakfalvy Miklós a Magyar Taekwondo Szövetség alapítóelnöke. Az ő révén kerültem közelebb a sporthoz. Más harcművészettel nem nagyon foglalkoztam, párszor elmentem aikido edzésre édesanyám miatt. A taekwondo mellett szertornáztam, balettoztam, úsztam és síeltem is.
– Bízom benne, hogy a következő kérdésemre nemmel felelsz. Volt már olyan alkalom, amikor élesben kellett használnod a tudásodat?
– Nem, szerencsére nem volt ilyen.
– Hogyan telt számodra a járvány óta eltelt egy év?
– 2020 márciusa óta nem voltak versenyeink, folyamatosan halasztgatták az olimpiai kvalifikációs versenyt. Először úgy volt, hogy 2020 áprilisában lesz, aztán májusra tették, majd őszre aztán januárra. A végleges dátum végül idén május 7-8 lett. Tavaly márciusban még pont az egyik utolsó versenyt megtartották Szófiában, a Sofia Open bajnokságot. Utána három és fél hónapig otthon edzettünk, aztán visszatértünk a közös edzésekhez júliusban. Nagyon jól haladt a felkészülés és azt hittük, hogy ősszel elindulhat a versenyszezon, de nem így történt. Az ősszel sajnos egy komoly hátsérülést is szereztem. Az alsó háti részemet túlterheltem és emiatt a sportorvosom nem engedte, hogy rúgjak, amíg a fájdalom el nem múlik. Sokat gyógytornáztam és spinning bicikliztem, de majdnem három hónapig nem rúghattam. Eléggé megijedtem, mert korábban soha nem volt ilyen komoly sérülésem, de a családomnak, edzőimnek, gyógytornászomnak, sportorvosomnak köszönhetően felépültem. Később még egyszer előfordult, hogy túlterheltem a hátam, és emiatt egy-két hetet újra spinning biciklizéssel és gyógytornával töltöttem. Pontosan egy év után újra a Sofia Openen voltunk, ahol bronzérmes lettem és az olimpiai ezüstérmestől kaptam ki az elődöntőben. Picit még éreztem a hátamat, de pozitív élmény volt ennyi idő után vissza-
rázódni.
– Voltak szurkolók a versenyen?
– Nem, ezt a versenyt is zártkapusan tartották meg, egy hotelben voltunk végig. Bementünk, COVID-teszt, kimentünk, COVID-teszt. Az Európa-bajnokságot ugyanilyen körülmények között tartották és így már tudtuk mire számítsunk.
– Mesélj picit a mostani EB-szereplésedről!
– Az EB-re a világranglista 10. helyezettjeként utaztam ki. Minél előrébb állsz a világranglistán, annál inkább kiemelnek, tehát a két legjobb csak a döntőben találkozhat. Harmadik kiemelt voltam a több mint húsz fős mezőnyből. Úgy mentem ki, hogy a legjobbat szerettem volna kihozni magamból, de nem akartam olyan terhet rakni magamra, hogy itt a világvége, ha nem nyerek semmit. De azért ott lebegett a szemem előtt végig, hogy a legjobb négy közé jussak. Az első ellenfelem egy magas, viszonylag kellemetlen olasz lány volt, akivel korábban már kétszer küzdöttem: egyszer ő nyert egy hajszállal aztán én egy ponttal. Nehéz vele mérkőzni. Most megint nagyon szoros meccs volt, ahol egy aranypont után több érzékelt találattal nyertem. Ez azt jelenti, hogy egyenlő volt az állás, utána jött a hosszabbítás és a nem pontot érő, de regisztrált találatok alapján nyertem. A kiemelésem miatt a legjobb nyolc közé kerültem, ahol egy spanyol lánnyal küzdöttem. Őt nem nagyon ismertem, viszont a spanyolok eléggé erősek, és az előző két meccsét tizenegy, tizenkettő-nullára megnyerte. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű ellenfél, de az edzőmmel, Galambos Bencével megnéztük és kielemeztük a meccséről készült felvételt. Felépítettünk egy taktikát, és megnéztük a gyenge pontjait. Maximálisan föl tudtam vinni ezt a taktikát a pástra, és végül tizenöt-háromra megvertem. Így kerültem a legjobb négy közé, ami nagy mérföldkő volt számomra, hogy kifizetődött a befektetett munka. Az elődöntőben a török világbajnokkal küzdöttem, aki egy nagyon erős versenyző, amit éreztem is, így végül bronzérmes lettem.
– Nagy erőkkel készülsz a tokiói nyári olimpiára és előtte a májusi kvalifikációs versenyre, amit a járványhelyzet miatt egy évvel elhalasztottak. Hogyan érintett téged a halasztás?
– Én igazság szerint nem bántam, hogy elhalasztották az olimpiát, illetve a kvalifikációt. A taekwondo sportágban olyan 23-25 éves koruk körül legjobbak a versenyzők, de van, aki 28-30 évesen is nagyon jó. Nekem ez a plusz egy év nagyon sokat segített mind erőnlétben, mind technikailag, mind mentálisan. Egy éve ilyenkor sokkal kevésbé hittem el, hogy van keresnivalóm az olimpiai kvalifikáción, mert sajnos a taekwondoban lefelezték az olimpiai súlycsoportokat. Ezt azt jelenti, hogy eddig mindig 53 kilóban versenyeztem viszont az olimpián csak 57 és 49 kiló van. Az utóbbit nem javasolják számomra szakemberek, előbbiben viszont a legtöbben 62 kilóról fogynak le, ami miatt erősebbek nálam, mivel én 56 kiló vagyok egyébként. De úgy vélem erősödtem az elmúlt egy évben. Amúgy se lenne értelme negatívan hozzáállni, úgysem lesz máshogy, azt kell nézni, mit nyerünk vele.
– A taekwondo a 2000-es sidney-i játékok óta teljes értékű ötkarikás sportág, de magyar érem még nem született belőle. Hogyan hat rád ez a tudat?
– Engem ez nagyon motivál. Utoljára húsz éve volt magyar taekwondos az olimpián, ő Salim József, aki ötödik lett. Sajnos a magyar taekwondosok sokszor egy hajszállal maradtak le, de engem ez is ösztönöz, hogy ezt a 20 éves sikertelenséget áthidalva sikerüljön kvótát szerezni. Az 57 kiló legerősebb női súlycsoport az olimpián. Tudom, hogy nehéz dolgom lesz, de mindent megteszek, hogy sikerüljön.
– Apukád Patakfalvy Miklós, a Magyar Taekwondo Szövetség elnöke és a Nemzetközi Szövetség elnökségi tagja. Milyen vele a közös munka?
– Apukám és anyukám is sportolt, édesanyám benne volt a síválogatottban. Sokat tudnak az élsportról, mindenben támogatnak és segítenek. Apukám szerencsére az egyik legutóbbi versenyen is igazgató volt és elismert ember a taekwondo világában, komoly versenyzői és edzői múlttal egyaránt. Ő az az ember, aki soha nem helyez ránk túl nagy nyomást. Ha kudarc ér, sosem szid le, hanem azt mondja: „Van ilyen, tovább kell lépni és levonni a tanulságot!”. Azt is nagyon szeretem, hogy mindig nagyon reálisan látja a dolgokat és nem dicsér meg, ha nem jól küzdöttem, hanem elmondja mi volt a hibám, és majd kijavítom a következő versenyen. Szakmailag és mint apuka is mindig maximálisan tud segíteni, és mindig tudja mit kell mondania. Abszolút lehet adni a szavára.
– Kerületi lakos vagy, ráadásul az Önkormányzat „Budapest Főváros XVI. kerület Sporttehetsége Támogatása" program segítségét is megkaptad. Milyen a viszonyod a Kertvároshoz?
– Itt születtem a XVI. kerületben és világéletemben itt éltem, a Néri Szent Fülöp Általános Iskolába jártam alsó tagozatban. Nagyon szeretek itt lakni. A támogatást nővérem, Csenge, öcsém, Domonkos és én is megkapjuk, és nagyon sokat segít nekünk a felkészülésben. Ahhoz, hogy a nemzetközi mezőnnyel is fel tudjuk venni a versenyt, komoly anyagi háttér szükséges. Az utazási költségek és a felszerelés sajnos komoly pénzekbe kerülnek, ebben nagy segítséget kapunk az Önkormányzattól is. Az átadókon és ünnepségeken mindig családias a hangulat, a polgármester úrral és a többi sportolóval is egész jól ismerjük egymást. Két évvel ezelőtt például a kerületi Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Körnél vendégeskedtem Szegedi Döme és Hárspataki Gábor karate bajnokokkal egy beszélgetős esten. Nagyon jó érzés egy ilyen közösséghez tartozni.
– Mik a terveid a jövőt illetően?
– A 2028-as olimpiáig mindenképpen szeretnék az élsportban maradni. Párizs és Los Angeles még a szemem előtt lebeg. Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetemen, nemzetközi tanulmányok szakon tanulok, amivel főleg a sportdiplomácia felé szeretnék elmozdulni, de a közgazdasági irány se kizárt. Továbbra is szeretnék a sport és a taekwondo közelében maradni az aktív sportkarrier után is. Szeretném különböző sportszövetségekkel, a sportdiplomácia eszközeivel a magyar taekwondot segíteni magyar és nemzetközi viszonylatban egyaránt.
– Van még valami, amit el szeretnél mondani?
– Szeretnék köszönetet mondani az Önkormányzat mellett a klubomnak, az MTK-nak és Brüll Alfréd Akadémiának, a Magyar Taekwondo Szövetségnek, a Sportkórháznak a sérülésem utáni segítségükért. Kiemelném nevelőedzőmet, dr. Márton Zsolt Krisztiánt, jelenlegi edzőimet – akikkel nap, mint nap dolgozom –, Galambos Bencét és Tóth Balázst. Köszönöm a szüleimnek és testvéreimnek a folyamatos támogatást és hogy hisznek bennem, de köszönettel tartozom a sportorvosomnak, dr. Babindák Elvirának és a sportpszichológusomnak, Lénárt Ágotának, valamint a MOL Tehetségtámogató Programnak is.
Gueth Ádám, XVI. Kerületi Újság
A XVI. Kerületi Újság legújabb lapszáma: https://www.bp16.hu/hirek/keruleti-ujsag/202108-szam-20210421