Osváth Richard olimpiai ezüstérmes kerekesszékes vívót és Tóth Tamás paralimpiai bajnok úszót látta vendégül a Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör május 17-én az Erzsébetligeti Színházban.
A 31 éves Osváth Richard – aki épp a hollandiai világkupáról érkezett haza, ahol egy-egy aranyérmet nyert tőrben és kardban is – az erdélyi Szatmárnémetiben született, és ott kezdett vívni kilenc éves korában. A tehetséges fiú mindent megtett a siker érdekében, de közben a tanulmányait sem hanyagolta el, és beiratkozott a nagyváradi egyetem testnevelő szakára.
Egyszer azonban focizás közben letört egy porc a térdéből, amit megműtöttek, de mivel Romániában nem igazán működik a rehabilitáció, ezért saját programját végezte, és akaraterejének köszönhetően vissza is tért a pástra. Egy verseny után viszont ráesett a műtött térdére. Újabb operációk következtek, majd a lába elfertőződött és merev maradt. Az egyetemet ugyan befejezte, de így már nem szeretett volna tanítani. Mivel van egy családi fodrászatuk, egy ideig ott dolgozott, vívó álmait azonban továbbra sem akarta feladni, de Romániában a mai napig nincs lehetősége mozgássérültként űzni ezt a sportágat. Ezért három év kihagyás után, 2011-ben a budapesti Törekvés SE-ben találkozott Beliczay Sándorral, akit annak gyerekkori barátja, Richard korábbi edzője, Lengyel Éva ajánlott neki, és akinek szülei szintén Szatmárnémetiből származnak. A tréner felajánlotta neki, hogy segíthet a kerekesszékes vívók edzésén. Richard azonban nem segíteni szeretett volna, hanem kijutni a londoni olimpiára. Elszántságának meg is lett az eredménye, ugyanis mindössze másfél év kerekesszékes gyakorlás után bronzérmet szerzett a 2012-es ötkarikás játékokon.
– Szerencsére a Jóisten hozott egy ilyen döntést az életembe, hogy Magyarországon tudok kerekesszékben vívni. Nekem ez egy nagyon nagy siker volt, hogy újra tőrt tudok fogni a kezembe. Talán erről is szól a paralimpia, hogy nem szabad feladni a dolgokat.
Richardnak van egy kétéves kisfia, a hátteret pedig felesége teremti meg számára.
A 25 éves Tóth Tamás a hódmezővásárhelyi országos bajnokságra készült a rendezvény időpontjában. Nagyon büszke arra, hogy 100 méteres hátúszásban Rióban aranyérmet szerzett, Londonban mégis jobban érezte magát, hiszen a brazilok nagy szegénységben élnek.
Tamás nem baleset következtében vesztette el a jobb kézfejét, hanem így született. Éppen ezért – Richardhoz hasonlóan – nem úgy tekint önmagára, mint egy fogyatékos emberre, és az életét is úgy éli, mint ép társai. Az úszáson kívül – ahova szülei vitték autóval kétéves kora óta, hogy ne sorvadjon el a gerince – csak a műugrást próbálta ki, de főként magassága miatt azt néhány alkalom után abbahagyta.
– Az egész életemet a sportnak köszönhetem. Nagyon sok ismerősöm van, akivel iskolába jártam, és valahol elkallódott az úton, de én soha nem unatkoztam vagy voltam depressziós, mert mindig fel kellett kelni 5.00 órakor, 6.00 órakor mindig be kellett ugrani a medencébe, mert tudtam, hogy van egy célom.
Tamás egyébként a nevelőedzőjétől kapta az igazi inspirációt, aki nem kért pénzt azért, hogy foglalkozzon vele, sőt, még az athéni paralimpiára is magával vitte, hogy lássa az ottani közeget. Mostani felkészülését Horváth Péter segíti, amelynek meg is lett az eredménye, éremkollekcióját pedig az októberi világversenyen remélhetőleg tovább bővíti majd.
XVI. Kerületi Újság Piros Cecil