Ugrás a tartalomra

Biotippek - augusztus

Rendszerint ilyenkor tombol a leginkább a nyári meleg, viszont érdemes előrelátó módon már most felkészíteni kertünket és kamránkat a hidegebb hónapokra. A szárazság okozta stresszhatás és a rendszerint fellépő növényvédelmi problémák miatt a növények jó kondíciójának megőrzése kulcsfontosságú.

Felkészülés a következő hónapokra
A paradicsom, a paprika és a kabakosok még szépen teremnek, de melléjük már vethetjük a télire szánt salátákat, téli retket, rukkolát, leveleskelt, áttelelő hagymát. A vetést követően hasznunkra válik, ha letakarjuk a sort fátyolfóliával, hogy az őszi gyökérkártevők invázióját megakadályozzuk. Szeptemberben és októberben akár több generációban támad a hagymalégy, káposztalégy, majd lárváik járatokat rágnak a gyökerekbe. Hagymalégy kártétele esetén szedjük fel az egész sort, a termést tegyük egy kukászsákba. A lárvák kimásznak a növényből és elpusztulnak, a kicsit szépséghibás, de saját termesztésű és vegyszermenetes hagymafejeket pedig ezt követően gond nélkül felhasználhatjuk. Ha a hagymánk egészséges, akkor szárának ledőlése után már ne öntözzük, hanem szedjük fel és száraz szellős helyen szárítsuk pár napig, majd készíthetünk belőle mutatós hagymafüzért.
Egészen a hónap végéig van lehetőség a szamóca tövek megújítására és telepítésére. 3 évente keressünk egy napos, védett helyet az új palántáknak, ahol előzőleg nem volt még földieper, paradicsom, paprika vagy tojásgyümölcs. Vehetünk új folytontermő vagy egyszer termő fajtákat kertészetben, de legyökereztethetjük a saját töveinken megjelenő indanövényeket is. Mivel az eper-ágyás évekig ugyanazon a területen marad, készítsük elő alaposan a palánták helyét. A négyzetméterenként legalább 5 kg érett komposzttal dúsított talajra teríthetünk fekete mulcsfóliát, amibe 45 centinként vágjuk egy lyukat az ültetőgödörnek. Növényenként adhatunk pár evőkanál marhatrágyát, majd erre tegyünk 10 centi földet és ebbe ültessük be a palántát úgy, hogy a kihajtó levelek a föld fölött legyenek. A fekete mulcsfólia ugyan nem a legkörnyezetbarátabb anyag, de általa tavasszal könnyen felmelegszik a talaj, így korábbi és bőségesebb termésre lehet számítani. Műanyag helyett használhatunk szalmát, fűkaszálékot, gyorskomposztot is a talaj takarására. A földieper védőnövénye a fokhagyma, ezért ősszel vagy tavasszal bátran duggassunk belőle a sorok mellé.
Augusztus a paradicsom, a paprika és a padlizsán hava, melyek színpompás termésükkel igazi földi paradicsommá változtatják kertünket. Most lehet minél többet eltenni belőlük a kamrapolca, de nem muszáj megállni a megszokott lecsó, paradicsomlé és savanyúság befőzésénél, hanem lehet kísérletezni új receptekkel. A paradicsomot aszalhatjuk, készíthetünk belőle házi ketchupot, gyümölcscentrifugán préselve eltehetjük ivólének, maradékát pedig sűrű mártások alapanyagának. Ha a ledarált kápia, pritamin vagy chilipaprikát sóval tartósítjuk, kiváló adalékanyagmentes ételízesítőt nyerhetünk. Ha a padlizsánt parázs felett rácson vagy sütőben megsütjük, majd hámozva, feldarabolva fagyasztóba tesszük, a későbbiekben bármikor készíthetünk padlizsánkrémet.
Gyűjtsünk és szárítsunk gilisztaűző varádicsot, csalánt és mezei zsurlót a következő évi permetezéshez. Papírzacskóba téve száraz, hűvös helyen gond nélkül elállnak és nagyon jó hasznát fogjuk venni kora tavasszal, palántanevelés idején, amikor még ezek a növények nem hajtanak ki.
A letermett gyümölcsfák koronáját megritkíthatjuk, a diófát pedig csak ilyenkor tanácsos metszeni. Mivel a kártevők, kórokozók aktívak, a fa nedvkeringése is erőteljes így fokozottan figyeljünk a sebkezelésre. A vágott felületet simítsuk le alaposan késsel, majd a sebet kenjük be valamilyen gyári- vagy saját magunk által oltott mészből és gyógyteából készített sebkezelő anyaggal.

Növényvédelmi teendők
Ebben a hónapban a nappalok még melegek, de az éjjelek már hűvösebbek és párásak, ami kedvez a különböző gombabetegségeknek. A lisztharmat ilyenkor gyakran megjelenik a növényi hajtásokon, leveleken, ami ellen az egyik bevethető fegyver a 10:1 arányú szódabikarbónás permetezés.
A paradicsom és a burgonya legádázabb járványos gombabetegsége a fitoftóra, más néven a paradicsomvész vagy burgonyavész. A biokertészeti eljárásoknál kiemelkedő szerepe van a megelőzésnek, ebben az esetben pedig ez az egyetlen járható út. A nyár végi nedves, nyirkos időben szokta felütni a fejét a jelenség, ami általában napok alatt végez az egész állománnyal. Szerencsés, ha eleve rezisztens fajtákat telepítettünk, ha azonban nem így tettünk, akkor folyamatosan ügyeljünk a talaj mulcsozására és locsoláskor csak a töveket öntözzük, a lomozatot soha ne érje víz. A fertőzött leveleket azonnal semmisítsük meg a terjedés megakadályozása miatt. Az első zöld bogyó megjelenésétől alkalmazzuk a jól bevált 4 liter vízből és 1 liter tejből készített oldat permetezését hetente egyszer. Adjunk hozzá csipetnyi rézgálicot, illetve a tapadás végett egy evőkanálnyi mosogatószert is.
Zöldségesünkben, főként a csemegekukoricában, paradicsomban és paprikában nagy kárt okozhat a gyapottok-bagolylepke kártétele. Gyérítését kézzel is végezhetjük, ez azonban nehéz, mert a hernyók hamar belerágják magukat a termésbe, amiről egy kerek lyuk árulkodik. A rajzást feromoncsapdával észlelhetjük, majd megkezdhetjük a Bacillus thuringiensis tartalmú szerekkel (pl. Dipel) való védekezést. Használhatunk termésvédő zsákot is, ami más kártevők, úgy mint a poloska ellen is védelmet biztosítanak.
Nyárutón rakják le a csigák a földbe és a komposztba apró fehér tojásaikat. Ha ezeket időben eltávolítjuk, szaporodásukat korlátozhatjuk.

Mire jó a szódabikarbóna
a biokertben?
A szódabikarbóna (nátrium-hidrogén-karbonát) olcsó, élelmiszerboltokban is beszerezhető anyag, ami szerepel az Európai Unió által engedélyezett környezetbarát, növényvédelemre is használható „egyszerű anyagok” között. A kutatások szerint gombaölő (lisztharmat, varasodás, penészek) és mohairtó hatású, emellett hatékony a hangyák, csigák és egyéb földön közlekedő kártevők távoltartásában. Ugyanakkor lúgos kémhatása miatt csak óvatosan szórjuk be vele a talajt, és permetezés esetén mindenképpen végezzünk próbakezelést, mert a különböző kultúrák eltérően reagálnak rá.  Tisztíthatjuk vele a kerti szerszámokat, cserepeket, kerti bútorokat, akár kezünket is. A komposzttárolóba szórva a kellemetlen szagokat is enyhíti.


Weimper-Horváth Anett