Ugrás a tartalomra

Rangos elismerésben részesült az Önkormányzat

A „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” gálán a „Tehetségbarát Önkormányzat Díjjal” kitüntetett önkormányzatunk nevében vette át tegnap Kovács Péter polgármester a tehetséggondozás területén végzett áldozatos munkáért járó elismerő címet.

Külön megtiszteltetés, hogy idén mindössze öt települést, a fővárosból pedig egyedül a Kertvárost találtak méltónak a díj odaítélésére, így kijelenthető, hogy alapvető feladatainkon túl, példaértékű hozzájárulásunk a tehetséges fiatalok felkutatásához, támogatásához az önkormányzatok felső egy százalékába emelt bennünket a tehetséggondozás területén. Igen exkluzív társaságba kerültünk, hiszen a tíz éve alapított díjat eddig csupán 42 önkormányzat érdemelte ki!

Köszönjük Hornung Ágnes, családokért felelős államtitkárnak, Nagy-Vargha Zsófia, fiatalokért felelős helyettes államtitkárnak, Sándor-Kovács Dóra, a Nemzeti Tehetség Központ ügyvezetőjének és nem utolsósorban Dr. Dukai Miklós önkormányzati államtitkárnak az elismerést.

És mindenekelőtt köszönjük kollégáink áldozatos munkáját, amit a kertvárosi tehetségek gondozásába fektettek, ez a kitüntetés is ékes bizonyítéka nagyszerű helytállásuknak!