Ugrás a tartalomra

Átadtuk a Táncsics utcát

Bár lógott az eső lába, ám az égiek kegyesek voltak tegnap délután, amikor Kovács Péter polgármester átadta a Táncsics utca már elkészült szakaszát Ómátyásföld szívében. Minden útépítésre gondos figyelmet fordítunk, éppen ezért örömmel konstatáltuk, hogy az ünnepélyes átadón a kerület díszpolgára, R. Törley Mária is megelègedve tekintett a felújított Táncsics utcára, csakúgy, mint az összes megjelent kertvárosi lakos.

A közel hatszáz méter hosszú, most elkészült szakasz teljes költségét a magyar állam finanszírozta - ezúton is köszönjük Szatmáry Kristóf országgyűlési képviselő hathatós segítségét. Az új aszfaltburkolat mellett megoldottuk a vízelvezetést is, és majd ezer négyzetméteren füvesítettünk.

Ahogy Ács Anikó alpolgármester mondta, köszönjük az itt lakók türelmét, célunk, hogy Budapest legélhetőbb kerületét építsük.