Ugrás a tartalomra

Átadtuk a Varró utcát

Nincs több földút Cinkotán!

Hivatalosan is átadtuk ma az alig több mint 200 méter hosszú, de a területviták és kisajátítási eljárások miatt két ütemben elkészülő Varró utcát, és ezzel lezárult a földutak korszaka Cinkotán.

A Budapesti Útépítési Programnak és Szatmáry Kristóf országgyűlési képviselőnek köszönhetően a 84 millió forintos összköltségű felújításhoz 73 millió forint kormányzati támogatás érkezett, lehetővé téve ezzel a térkő járda, víznyelőaknák és a csapadékvíz-szikkasztás kiépítését, valamint a füvesítést is. És ahogyan Szász József, a körzet képviselője is elmondta, a faültetés pedig még csak ezután következik!

Azt hiszem, mi sem jelzi jobban a Kertváros folyamatos fejlődését, minthogy az útfelújítási programunk már a pár száz méter hosszú zsákutcák rendbetételénél tart!