Tóth Ilonka

Tóth Ilonka, az 1956-os forradalom vértanúja

 

A fiatal lány

 

Tóth Ilonka az akkoriban önálló községhez, Cinkotához tartozó Árpádföldön született.

Jelképi erővel bír Tóth Ilonka születésének napja, hiszen 1932. október 23-án született, ami szinte előrevetíti részvételét az 1956-os forradalomban, majd vértanúságát a kádári megtorlás során.

Tóth Ilonka hívő református volt, vallását gyakorolta, konfirmált. A család anyai ágon székely eredetű, Székelykeresztúrról költöztek át a mai Magyarország területére a trianoni országcsonkítás után.

Édesanyja házassága Tóth Ferenccel Ilona születése után 4 évvel fölbomlott. Tóth Ilonka mindössze 2 éves koráig lakott a szülőházában. A továbbiakban az édesanyjával élt a nagyszülőknél, szeretetteljes környezetben. Tóth Ilonka rendkívül szoros kapcsolatban állt az édesanyjával, aki rajongó szeretetével igyekezett pótolni az apát is.

Ilonka lánglelkű hazafias szemlélete, eltökéltsége, ellentmondást nem tűrő szabadságvágya már igen korán megmutatkozott.

1946. júniusában 13 és fél éves kislányként Ébresztő címmel verset írt a Magyarországot megszállva tartó orosz csapatok ellen. A vers, amely megfogalmazása, nyelvezete és szóképei alapján egy már kiforrott költő alkotásának jegyeit viseli magán, a mai olvasó számára is bizonyítja szerzőjének kivételes tehetségét, és tükrözi annak mély és őszinte nemzeti érzéseit.

Tóth Ilonka 1951-ben érettségizett a Teleki Blanka Általános Leánygimnáziumban. Sikeres fölvételije után megkezdte tanulmányait a Budapesti Orvostudományi Egyetemen, ahol 1956-ban már végzés előtt álló, szigorló orvostanhallgató volt. Ilonka, a tanítónő édesanya és az iskolaigazgató nagyapa nyomdokain haladva az általános iskolától kezdve az utolsó egyetemi vizsgájáig kitűnő tanuló volt. Szeretett sportolni is. Először atletizált, majd vívott, később pedig jelentkezett sportrepülőnek.

 

A forradalmár

 

A forradalom előtt a Szövetség utcai kórházban volt belgyógyászati gyakorlaton. Az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetekor, 1956. október 23-án részt vett a diáktüntetésen.

Október 25-én jelentkezett ápolónőnek a Szövetség utcai kórházba, ahol azonban nem tudtak munkát adni neki, így átküldték a Péterfy Sándor utcai Kórházba, ahol az Önkéntes Mentőszolgálat tagja lett.

November 1-jétől a Péterfy Sándor utcai Kórház Domonkos utcai kisegítő részlegének vezetője lett. November 12-től a politikai ellenállás egyik kulcsfontosságú helyszíne lett a Péterfy Sándor utcai Kórház, valamint a Domonkos utcai szükségkórház, ahol Tóth Ilonka szigorló orvos a sebesültek ellátását vezette.

Ő is bekapcsolódott az illegális ellenállási mozgalomba, stencilezett röpcédulákat készített, és részt vett az Élünk című illegális folyóirat szerkesztésében.

 

A vértanú

 

Tóth Ilonkát 1956. november 19-én letartóztatták. Először kizárólag röplapok sokszorosítása és terjesztése miatt emeltek vádat ellene, majd jóval később december 4-én módosították a vádat szervezkedésben való részvételre és gyilkosságra. Tóth Ilonkán kívül a perben még további tíz vádlott szerepelt.

Ez volt az első jelentős és az egyetlen nagy nyilvánosságot kapott megtorló per az 1956 utáni kádári véres leszámolás folyamatában. A per propagandaértéke kétségkívül hatalmas volt. Három hónappal a forradalom leverését követően páratlanul nagy nyilvánosság előtt, a filmhíradó és a nyugati újságírók szeme láttára zajlott a tárgyalás.

A per lehetőséget nyújtott a forradalom kegyetlenségének demonstrálására, a forradalom emlékének besározására; bizonyítván, hogy a magukat forradalmárnak kikiáltó személyek nem csupán harci cselekményekben ontottak vért, hanem „ponyvaregénybe illő” brutalitással gyilkoltak ártatlan embereket is valamint, hogy közönséges bűnözők és börtöntöltelékek, lumpen elemek szövetkeztek az értelmiséggel.

Kádárék mindent megtettek, hogy bemutassák: az ellenforradalom szabadjára engedte a társadalom söpredékét. Szerintük ezt bátorította a lumpen elemekhez csatlakozott ellenforradalmi értelmiség is. Ennek az előre kitervelt, majd részletesen kidolgozott koncepciónak megfelelően kellett egy brutális gyilkosság kitalált vádjával halálra ítélni, és 1957. június 28-án fölakasztani az alig 24 éves orvostanhallgatót, Tóth Ilonkát.

 

A vád

 

A vád szerint 1956. november 18-án este ellenállók egy csoportja bevitt a Domonkos utcai szükségkórházba egy fiatalembert, akit az Államvédelmi Hatóság tagjának véltek, és aki szerintük a kórházban működő illegális nyomda után nyomozott.

A lebukástól való félelmében Tóth Ilonka Gyöngyösi Miklós és Gönczi Ferenc segítségével meggyilkolta az ismeretlen férfit, Kollár István rakodómunkást. Az illetőt brutálisan megverték, majd Tóth Ilona különböző módszerekkel próbálta a halálát előidézni. Először megkísérelte túlaltatni, majd benzint, illetve levegőinjekciót fecskendezett a nyakába, karjába, szívébe, és miután egyik gyilkossági kísérlet sem sikerült, a mosdóba vonszolt férfit egy bicskával szíven szúrta.

A hivatalos változat szerint „a nyomozás megállapította”, hogy Kollár István vesztét egy tragikus kimenetelű ruhacsere okozta, mivel Kollár a nála talált fényképen a sógora egyenruháját viselte. Ez alapján hitték őt ávéhásnak.

Ezzel, a koncepciós perben kreált váddal szemben, melynek legfőbb célja a forradalom és a forradalmi ifjúság lejáratása volt, számos bizonyíték igazolja, hogy a Tóth Ilonkának tulajdonított gyilkosság nem történt meg, Tóth Ilonka nem ölt embert.

Néhány olyan bizonyíték, amely perdöntő a hamis vád tényének igazolásában:

   1./ Kételyek a holttest személyazonosságát illetően; illetve a holttest azonosítatlansága. (A tanúk, a családtagok a letakart fejű holttestet a ruházata és egy eléjük tárt fénykép alapján azonosították Kollár Istvánként.)

   2./ Hiányzik az iratokból a Kollár Istvánként megnevezett áldozat születési helye és ideje, anyja neve, állandó és ideiglenes lakcíme.

   3./ A kórbonctani vizsgálat a holttestben a vádiratban megjelölt idegen anyagokat nem tudta kimutatni a laboratóriumi elemzések során. Nem volt nyoma sem altatószernek (éter, klóretil), sem benzinnek, sem morfiumnak.

   4./ A holttesten nem találtak szúrásnyomokat: sem a nyakon, sem a karban, sem a szívben.

   5./ Az állítólagos gyilkos eszköz, a vásári bicska (bugylibicska) pengéje nyomokban sem tartalmazott vért.

   6./ A munkásszálláson, ahol az egyik tanú, Kollár István állítólagos menyasszonya, Polgár Erzsébet lakott, senki nem látta, nem ismerte (az oda állítólag hetente belátogató) Kollár Istvánt. Az első tanúvallomása után egy hónappal, 1956. decemberében, az úgynevezett menyasszony már egy teljesen eltérő néven, mégpedig asszonynéven, mint Jász Vilmosné tett újabb vallomást.

   7./ A per során az állítólagos tettestársak (Gyöngyösi Miklós és Gönczi Ferenc) ellentmondásos és egymásnak is ellentmondó vallomásokat tettek. Vallomásaik ellentmondanak Tóth Ilona vallomásainak is.

   8./ Egyértelműen bizonyítható, hogy Tóth Ilonkát és a további vádlottak egy részét a rendőrségi eljárás során fizikailag súlyosan bántalmazták.

   9./ Tóth Ilonka a tárgyaláson tett vallomásai során több ízben is utalt esetleges pszichikai befolyásolására, és megemlítette egy olyan gyógyszer nevét, amelynek tudatmódosító hatása van.

   10./ Tóth Ilonka egy cédulát juttatott ki a börtönből az édesanyjának, amelyen az szerepelt, hogy: „Ártatlan vagyok.”

   11./ Az eljárás során képbe került még egy Kollár István, aki 1956-ban szintén 26 éves volt, mint az elhunytként szereplő Kollár István, és ez az ember egy későbbi, egészen más per során megjelent a bíróságon és személyesen tett tanúvallomást.

   12./ Az iratokból bizonyítható, hogy létezett egy harmadik Kollár István is, aki ténylegesen ÁVH-s volt.

 

A bemutatott bizonyítékok és kétségeket ébresztő adatok, a vádiratból, valamint a tanúvallomásokból kimutatható ellentmondások, logikátlanságok, csúsztatások és az eljáró hatóságok szándékos félreértelmezései egyértelműen igazolják a Tóth Ilonka ellen fölhozott vádak képtelenségét.

 

Tóth Ilonka büntetőpere 2000-ben záródott le véglegesen.

 

A 2000. évi CXXX. törvény szerint immáron nem külön kell vizsgálni, hogy az 1956-os megtorlások során hozott ítéleteket milyen tényállás alapján, milyen bűncselekménnyel összefüggésben hozták, a semmisség kimondásához elegendő, ha az ítélethozatal a forradalommal összefüggésbe hozott cselekmény miatt, népbírósági eljárás keretében történt.

Ezt a törvényt, bár a törvény szélesebb kört érintett, megszületése pillanatától „Lex Tóth Ilona”-ként emlegette a sajtó és a közvélemény. A „Lex Tóth Iloná”-t az első Orbán-kormány működése alatt, 92%-os többséggel – tehát jelentős baloldali ellenzéki támogatással – fogadta el a magyar országgyűlés.

A 2000. évi CXXX. törvény alapján a Fővárosi Bíróság 9.B.56/2001/2. végzésével semmissé nyilvánította a Tóth Ilona-perben hozott jogerős 1957-es ítéletet.

Tóth Ilonka és társai törvényi mentesítése megtörtént.