A kertvárosi védőnők napja

Ács Anikó alpolgármester ötlete alapján a Kertvárosban ezentúl minden évben megtartják a védőnők napját. Az első – hagyományteremtő céllal megrendezett – ünnepi összejövetel június 7-én volt az Önkormányzat civil házában a Táncsics utca 10-ben.
 
Ács Anikó üdvözölte a megjelenteket, és röviden összefoglalta a több mint 100 éves múltra visszatekintő védőnői hálózat történetét. Elmondta azt is, hogy elfogult a védőnők iránt, hiszen édesanyja egész életében ennek a hivatásnak a munkása volt. Ám nem csak ezért szeretné, hogy minden évben megtartsák a kertvárosi védőnők napját, hanem azért is, hogy ennek a fontos hivatásnak az elkötelezettjei érezzék, kellő figyelem és megbecsülés veszi körül őket. A kormánynak, és a XVI. kerület vezetésének is fontos célja, hogy a nemzet fennmaradásának zálogát, a családot minden lehetséges eszközzel támogassa. Ebben a törekvésben természetesen fontos szerep jut a 2013 óta Magyar Örökség díjas, 2015 óta pedig Hungarikum-díjas védőnői szolgálatnak is.
Kovács Péter polgármester is köszöntötte a védőnőket, és arra irányította rá a figyelmet, hogy a védőnők mennyire bizalmi helyzetben vannak, hiszen ők azok, akik már néhány nappal a csecsemő születése után megismerkednek a kis újszülöttekkel, és figyelemmel kísérik fejlődésüket, egészségi állapotukat. De nem csak a gyerekekre kell figyelmet fordítaniuk, hanem a tapasztalatlan szülőket is el kell látniuk tanácsokkal, és amíg 100 évvel ezelőtt a babonák és tévhitek ellen kellett felvenniük a harcot, ma az interneten terjedő tudománytalan, torz nézetek ellen kell küzdeniük.  
Kiss Marianna, a Kertvárosi Egészségügyi Szolgálat főigazgatója azt emelte ki, hogy a védőnők egy egészen speciális szakmában tevékenykednek, és ő maga, főigazgató létére is szívesen bízza a szakmai kérdéseket a védőnőkre, mert úgy gondolja, hogy náluk jobban talán az orvosok sem látják az egyéni problémákat, igényeket és tennivalókat. A Kertváros védőnői az országos átlaghoz képest sokkal korszerűbb feltételek között dolgozhatnak, noha a humán erőforráshiány ezt a területet sem hagyta érintetlenül. A létszámhiány fennáll ugyan, de úgy látja, hogy az Önkormányzat igyekszik megoldást keresni a problémára, hiszen sok egyéb intézkedésük mellett például szolgálati lakások felajánlásával is próbálják a kerületünkbe csalogatni a képzett védőnőket.
A beszédek elhangzása után Egri Zsófi és Vámos Kincső, a Rácz Aladár Zeneiskola népzene szakos növendékei adtak műsort, melyre Király Györgyi zenepedagógus készítette fel őket.
Majd a Nosztalgia étterem jóvoltából egy minden igényt kielégítő ünnepi vacsora mellett oszthatták meg egymással gondolataikat az ünneplő védőnők, akik távozásukkor egy-egy tartalmas ajándékcsomagot is kaptak az Önkormányzattól.

 
Mészáros Tibor - XVI. Kerületi Újság